Gabriel García Marquez: Száz év magány (elemzés)
Történelemfilozófiai mélységek
Marquez, akinek nagyapja katona volt és a kolumbiai polgárháborúban halt meg, amikor ő még csak nyolc éves volt, Latin-Amerika viharos és nyomorúságos történelmét is megjeleníti regényében.
A Száz év magány alapjában véve családregény – mely a Buendía család nemzedékeinek százéves történetét beszéli el –, ugyanakkor jóval több is, mint pusztán egy történet. A lázálmokban élő, vergődő latin-amerikai népek rettenetes sorsát is példázza, annak a földrésznek a sorsát, ahol minden erőfeszítés veszendőbe megy, és ahol bizonyos dolgok soha nem történnek meg, de minden előre meg van írva.
Marquez mindvégig érezteti, hogy a családregény szereplőinek életét mélyebb erők, a latin-amerikai történelem rejtett erői határozzák meg. Az egyes sorsok beleolvadnak Macondo felemelkedésének és hanyatlásának krónikájába. A történet a Buendía család generációit követi nyomon, de a családtörténet háttere Macondo története.
A regény ugyanis azt a folyamatot adja vissza, ahogy a falu áldozatul esik a neokolonializmusnak, a kapitalista kizsákmányolásnak: rövid gazdasági felívelés után a barbár pusztulás korszakába esik vissza. (Egy banántársaság a könnyen szerezhető pénz reményével kecsegteti a városka lakóit, s a cég, miután kiszipolyozta őket, elköltözik, romos házakat és még romosabb lelkeket hagyva maga után.)
Megjelenik a regényben Latin-Amerika sajátos éghajlata is: a rendkívüli meleg és a hatalmas esőzések, a nagy távolságok, és megjelenik a történelem: a vég nélküli polgárháborúk és a döbbenetes elzártság, elszigeteltség.
Marquez úgy írta meg a történelmet, ahogy az emberek azt átélik, ahogy a köznapi eseményekben formát ölt, ahogy egymásnak elmesélik az emberek – tehát azt a valóságot írta meg, amiből egyszer már történet lett.
Dél-Amerikában a polgári átalakulás csak a társadalom egy kis részében ment végbe, a többieket viszont magukra hagyta: hagyományos életformájukat felbontotta anélkül, hogy a modernizáció által polgári életformát nyújtott volna helyette.
Ezért a fejlődés egy ősi, alvó világra szakadt rá, amely nem volt felkészülve a kívülről jövő változásokra: a vonatsínekre, az ültetvényekre, a tömegtermelési cikkekre – ez a valóságban gyökerező magyarázata annak, miért tette tönkre Macondót a civilizáció. Amint a városka kapcsolatot teremt a külvilággal, ez betegséget, halált és háborút hoz rá.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
Hozzászólások
Gabriel García Marquez: Száz év magány (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>