Gabriel García Marquez

Az elemzés vázlata:

● Bevezetés (Marquez)
● A Száz év magány
● Történelemfilozófiai mélységek
● Mágikus realizmus
● A regény műfaja, stílusa, írói eszközök
● Mitológiai hagyományok a Száz év magányban
● Változatlanság, azaz „a történelem ismétli önmagát” szemlélet
● A cím értelmezése
● A regény időszerkezete
● Az emberiség fejlődéstörténete
● A Száz év magány fogadtatása és jelentősége
 

Gabriel García Marquezt (1928-2014), a Nobel-díjas kolumbiai szerzőt nemcsak a kritikusok méltatták, hanem a nagyközönség részéről is elismerés övezte. Saját bevallása szerint képzelőerejét nagyanyja ébresztette fel, aki tele volt mesés történetekkel.

Marquez a szüleit alig ismerte, nagyszülei nevelték fel, és kilencéves koráig élt szülőfalujában, Aracatacában, majd Bogotában tanult a jezsuitáknál. Később jogot tanult, de nem szerette, tanulmányait hamar abbahagyta, és újságíróként dolgozott.

Sokfelé megfordult, hol Európában, hol Amerikában élt: Rómában és Párizsban hosszabb időt töltött (az El Excelsior c. lap küldte Európába mint tudósítót), majd visszatért Kolumbiába, azután Mexikóban telepedett le, később Barcelonában élt, majd újra Mexikóban.

1948-ban kezdett el szépprózát írni. Első regényével, a Söpredékkel tíz évig kellett házalnia, mire kiadót talált rá (1955-ben). Ebben a magányra kárhoztatott egyén és a diktatórikus hatalom szembenállását mutatja meg.

Korai írásaira William Faulkner, a szintén Nobel-díjas amerikai szerző hatott a kritikusok szerint, de hozzá kell tenni, hogy Marquez azt nyilatkozta, első regénye megjelenése előtt nem is olvasott semmit Faulknertől.

Mégis kimutatható hasonlóságok vannak a két író között, például az, hogy műveik valamilyen képzelt helyszínen játszódnak – Marquez történetei egy kitalált kolumbiai kisvárosban, Macondóban vagy környékén. Ez a színhely azt a környezetet tükrözi, amelyben a szerző élete első korszakát töltötte. Azonosság a jellegzetes, irracionális elemekkel kevert realizmus is, valamint az újra és újra visszatérő alakok, jellemek, történetek.

Marquez műveiben meghatározóak a gyerekkori élmények: élete első 9 éve, amit szülőfalujában töltött, kiapadhatatlan ihletforrást és élményanyagot jelentett számára. Később, már felnőttként visszalátogatott nagyszüleihez, és egy kihalt falut talált, amely szinte teljesen üres volt és minden ház eladó (ez az élménye megjelenik a Száz év magányban is, a mű végén).

A Száz év magány mellett még számos ismert regényt írt, pl. Szerelem a kolera idején, A pátriárka alkonya, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, A szerelemről és más démonokról, Macondóban hull az eső, Az ezredes úrnak nincs, aki írjon stb.

A Száz év magány azonban mérföldkő volt a munkásságában: ehhez a mágikus világhoz későbbi műveiben már nem tért vissza. Újságíróként a latin-amerikai földrész felemelkedéséért dolgozott, és regényeiben is erre helyezte a hangsúlyt. Azaz inkább a tényleges események kaptak teret, a fantasztikum pedig háttérbe szorult. A pátriárka alkonya pl. egy latin-amerikai diktátorról szól, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája egy vérbosszú története.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!