Gabriel García Marquez: Száz év magány (elemzés)
Mágikus realizmus
Marquez-t a mágikus realizmus nagy alkotójának szokták tartani. Latin-Amerikában már az ő munkássága előtt is voltak írók, akik a mesék fantasztikus világát ötvözték a sivár, sokszor kegyetlen valósággal, s ezáltal megteremtették a mágikus realizmust.
Ez az irányzat különböző nemzetiségű írók műveiből állt össze, mint pl. a kubai Alejo Carpentier, a guatemalai Miguel Ángel Asturias vagy a mexikói Juan Rulfo. Hozzájuk csatlakozott regényével a kolumbiai Marquez.
Európában a mágikus realizmus legismertebb alkotása Mihail Bulgakov orosz szerző Mester és Margarita című regénye.
Marquez nem misztikus, csak hisz abban, hogy az élet a legképtelenebb írói ötleteket is igazolja, ugyanakkor a képzelet új utakra terelheti a kultúrát, sőt, a történelmet is. Optimizmusa a csodában való hitéből fakad, műveiben az emberi akarat, szellem és jóság erejét fordítja át a mese vagy mítosz nyelvére.
Számos csodás elemet találhatunk a műben, például a meggyilkolt Prudencio Aguilar szelleme felkeresi José Arcaidót, mert magányosnak érzi magát. Amarantának bejelenti a halál, hogy kezdjen bele saját szemfödelének készítésébe, Ursula pedig idős korában rég halott rokonaival beszélget.
Történnek igazságtevő csodák is, Marquez így kárpótolja hőseit az elszenvedett fájdalmakért. Pl. Remedios felszáll a mennybe, José Arcadio halálakor a természet apró sárga virágok özönével tiszteleg a halott előtt, Mauricio Babilonia körül folyton pillangók repkednek.
Vannak olyan szereplők is, akik nem értik meg a csodát, pl. Fernanda rovarirtóval irtja a bogarakat, amivel földhözragadtságát bizonyítja.
Marquez tehát összeköti a valóságos, kézzelfogható, mindenki által ismert világot és a hihetetlen eseményeket, a fantasztikumot. A csodás eseményeket is úgy adja elő, mintha természetes, magától értetődő dolgokról lenne szó.
Sőt, maguk a szereplők is így viszonyulnak hozzájuk. Még a legrealistább, leginkább földhözragadt karakterek sem lepődnek meg a természetfeletti eseményeken. Egyértelmű számukra, hogy szellemek léteznek, vagy hogy egyes embereknek természetfeletti képességeik vannak.
A regényben a csodás elemek azt a célt szolgálják, hogy az író a nehezen megragadható, elvont gondolatokat általuk történésekké tudja alakítani. A fantasztikus események tehát szimbólumok: az a szerepük, hogy közöljenek valami olyat, amit pusztán logikus gondolatokkal nem lehetne kifejezni.
Marquez legjellegzetesebb írói fogása, hogy a leghétköznapibb realizmusba ágyazza bele a csodás eseményeket, így valóságosnak hatnak, a valóságos eseményeket pedig, pl. a brutális eseményeket (kizsákmányolás és elnyomás) olyan túlzásokkal adja elő, vagy olyan körülmények közé helyezi, hogy kevésbé hatnak valóságosnak.
Szinte felkínálja az olvasónak, hogy ne vegye komolyan a közléseit, de éppen mivel a „mesét” nem lehet racionális érvekkel megcáfolni, az olvasó tudatában továbbgyűrűznek a meghökkentő vagy abszurd részletek.
Például az olyan részletek, mint amikor az észak-amerikai banántársaság ellen sztrájkoló védtelen tömeget lemészárolják, s ezt az eseményt mindenki tagadja, egyetlen őrült kivételével, akinek képzeletében minden este sötét vagonok sora indul a tenger felé, banánfürtök módjára felhalmozott háromezer halottal.
Tehát Marquez trükkje az, hogy a kézzelfogható, valós esemény káprázatnak tűnik, a mese pedig valóságnak. Ironikusan kezeli a fantasztikumot, túlrajzolja a mesés epizódokat, így láthatóvá teszi a valótlanságukat is, meg azt is, hogy mi a mélyebb valóságtartalmuk, mit szimbolizálnak.
A mágikus realizmus jellegzetessége az időtorzítás is, az, hogy az író szabadon játszik az évekkel, amelyek egyszer kimerevednek, máskor hirtelen tovatűnnek.
A mágikus realizmus jellegzetessége, hogy több generáción át játszódik a történet, hogy az események ciklikusan ismétlődnek, és hogy nincs ok-okozati összefüggés köztük. Ámbár a végén kiderülhet, hogy a történéseket egy láthatatlan erő irányította és valójában minden mindennel összefügg.
Az is gyakori elem, hogy a figurák előre bűnhődnek meg egy olyan tettért, amit majd a jövőben fognak elkövetni, vagy a családi bűnöket magukra veszik és az isteni igazságszolgáltatás teljesedik be rajtuk.
Az is jellemző, hogy valamilyen kulturális keveredés, határkorszak idején játszódik a történet, egy új világ bekövetkeztének hajnalán.
A csodás és hihetetlen elemekkel dolgozó mágikus realizmus már a posztmodern irodalom egyik altípusa (persze nem minden mágikus realizmus, ami posztmodern).
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
Hozzászólások
Gabriel García Marquez: Száz év magány (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>