Gabriel García Marquez: Száz év magány (elemzés)
Az emberiség fejlődéstörténete
Bár az elbeszélés az ún. objektív időrendet követi, az író olyan eseményeket helyez egymás mellé, amelyek között a valóságban évezredek teltek el: a történelmi-társadalmi fejlődés különböző fokozatain történtek. (A Buendíák négy nemzedéke gyakorlatilag végigéli az európai történelemnek a középkortól a 20. századig tartó időszakát.) Így a regény mélyrétegeiben az emberiség fejlődéstörténetének főbb vonulatai is feltárulnak.
Tehát a Buendía család százéves története nemcsak Latin-Amerika fejlődésének és lemaradásnak a pontos rajza, hanem az emberi kultúra fejlődésének misztikus ábrázolása is.
Macondo a patriarkális társadalom szokásait követi, lakói olyan dolgokon ámuldoznak, amelyeket évszázadokkal korábban felfedezett az emberiség (s az olvasó számára természetesek).
Ezek a történelmi anakronizmusok nem öncélúak: a latin-amerikai országok egyenetlen fejlődését akarja velük érzékeltetni Marquez. Óriási távolság van ugyanis a földrész egyes néprétegeinek, vidékeinek, etnikai csoportjainak életformája között – valóban több száz évben mérhető különbség.
Az egész kontinens azért küzd, hogy utolérje végre magát, elérje a század szintjét, azaz a huszadik századnak megfelelő történelmi, társadalmi és kulturális állapotok jöjjenek létre. Macondónak ez sikerül: a banántársaság ellen kirobbant sztrájkkal utoléri korát. A levert sztrájk után pedig a történet valamiféle negatív időben folytatódik, amihez már nem köthető semmilyen évszám.
Marquez egyik nyilatkozata szerint a regény 1928-ban fejeződik be, a kolumbiai nagy munkásmegmozdulás évében – ezt örökíti meg tehát a Macondóban kitört sztrájkkal. Ezután azonban még több mint száz oldalon át folyik a Buendíák története, de mintha visszafelé haladnánk az időben: 1928-nál modernebb korba Macondo soha nem jut el.
Ez a szerkezet jól mutatja, hogy a Száz év magány több, mint családregény. A Buendíákkal történt eseményeket, a sajátos helyi viszonyokat, Macondo alapítását és sorsát Marquez egyetemes szintre emeli. A száz évet magában foglaló történettel az egész emberiség történetét írja újra.
A Száz év magány fogadtatása és jelentősége
Első megjelenése óta a Száz év magány rengeteg spanyol nyelvű kiadást megért, és 23 országban 18 nyelvre fordították le. Magyarul 1971-ben jelent meg először.
Szinte egy csapásra vált generációk meghatározó olvasmányélményévé, és vitathatatlan érdeme, hogy a latin-amerikai irodalom felé fordította a világ figyelmét. Ezzel a művel foglalta el Latin-Amerika irodalma az őt megillető helyet a világirodalomban.
A nemzetközi kritika szerint a 20. század egyik legnagyobb remekműve a regény, mely száz évbe és egy család történetébe sűríti bele mindazt, ami az egész emberiségre érvényes. Marquez 1982-ben megkapta érte az irodalmi Nobel-díjat.
A Száz év magányt színpadra is állították, nálunk a Vígszínház vitte színre Forgács Péter rendezésében, Börcsök Enikő (Ursula) és Hegedűs D. Géza (José Arcadio Buendía) főszereplésével. (Az adaptációban Ursulát tették meg központi szereplőnek, ő meséli el a történetet is. A regényben inkább Buendía ezredes a kiemelt szereplő.)
Hozzászólások
Gabriel García Marquez: Száz év magány (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>