Gabriel García Marquez: Száz év magány (elemzés)
Változatlanság, azaz „a történelem ismétli önmagát” szemlélet
A mítoszok ciklikusan építkeznek, ezért a regényben is szereplők jönnek-mennek, de az emberi lényeg változatlan marad.
Azok a jellemvonások, amelyek az ősapában, José Arcadio Buendíában még együtt vannak, fiaiban már különválnak. Aureliano Buendía inkább a szellem embere, töprengő, elmélyülésre hajlamos és visszahúzódó természet, José Arcadio ezzel szemben gyakorlatias, vállalkozó szellemű és férfias tetterő jellemzi.
A női nem alaptulajdonságait már eleve két szereplő hordozza: az egyik Ursula, a másik Pilar Ternera, aki szintén Macondo alapítói közé tartozik. Ők ketten a Buendía nemzetség ősanyái, tágabb értelemben véve pedig az egész emberiség ősanyái. Erre az is utal, hogy nagyjából százhúsz évig élnek.
Ursula a feleség típusa, akinek biztos értékrendje van, igyekszik összetartani a családját, erős akaratú és nagy munkabírású. Nemcsak gyermekei és unokái, de későbbi leszármazottai számára is ő jelenti a stabilitást, erkölcsileg, anyagilag és racionális értelemben is. Ursula mindennel szembeszáll, ami a családot fenyegeti, csak a Buendíákat sújtó magányt nem tudja legyőzni.
Pilar Ternera pedig a szerető típusa, akinek egyetlen szerepe az odaadó, önzetlen, szenvedélyes ágyasé. Mindenkinek odaadja magát és természetes ösztönösséggel segíti át a kamasz fiúkat a szexualitás első problémáin (ezt nem pénzért vagy érdekből, hanem élvezetből teszi). Aurelianónak és José Arcaidónak is szül gyereket, de csak távolról figyeli gyerekei és unokái életét.
A két női alaptípus mellett megjelenik egy harmadik, kevésbé kiemelt típus is, a szűz figurája. Ezt a típust a szép Remedios képviseli, aki szépségével és tisztaságával rajongó szerelmet ébreszt maga iránt a férfiakban, vágyaikat azonban nem képes kielégíteni. Tisztasága olyan könnyűvé és súlytalanná teszi, hogy mindenki szeme láttára a mennybe száll, akárcsak Szűz Mária.
A továbbiakban a Buendía család férfi és nőtagjai is ezeket az alaptulajdonságokat viszik tovább. Ez az oka a nevek makacs ismétlődésének is: az unokákat az apák, nagyapák nevére keresztelik, így három-négy generáción át ugyanazt a keresztnevet viselik a családtagok (és könnyű összetéveszteni őket, az olvasó belezavarodhat, hogy ki kicsoda).
Nemcsak a nevek, hanem a helyzetek, a jellemek, valamint a lehetőségek és az elszalasztott lehetőségek is periodikusan ismétlődnek a regényben.
Sőt, a szereplők sorsa is vissza-visszatér: pl. Melchiades titkos irataiba az első és az utolsó Buendía is belefeledkezik, az öregkor José Arcadio Buendía elméjét is megbomlasztja és Ursula gondolatait is összekuszálja, a szerelem tombolásának is egymás után esnek áldozatul a család generációi, míg végül megismétlődik a regényt indító vérfertőzés motívum.
Ennek az állandó ismétlődésnek az az oka, hogy a regény egyik szerkesztési elve az a szemlélet, miszerint a történelem, a világ önmagát ismétli. Először Ursula nagymama hangoztatja, hogy minden esemény többször és ugyanúgy fordul elő a világban, de míg az ő esetében ez csak babonás hit, addig az utódok esetében már a sorsukat formáló láthatatlan törvény.
A szerző arra az alapelvre építette fel a regényt, hogy a történelem előre meg van írva, és az emberek hiába próbálnának ellene tenni, nem tudják elkerülni a sorsukat: a jellemek és a történetek ismétlődnek az időben. Ez a sok ismétlődés, a generációk sorsának hasonlósága azt a látszatot kelti, mintha az idő rohamosan telne, de az emberek élete mindig ugyanolyan maradna.
A végzet erejével a cselekvő akaratot szegezi szembe Marquez, a szereplők szembeszállnak a sorssal. Bármi módon végződjék is a küzdelem, a fontos az, hogy az olvasó megértse: az ilyen harcokat vállalni kell.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
Hozzászólások
Gabriel García Marquez: Száz év magány (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>