A Zrínyi dala sötét, komor hangulatú vers. Kölcsey borúlátó költő volt, akit a közéleti kudarcok és csekei elszigeteltsége mély pesszimizmusba sodortak. Látta, hogy a konzervatív erők ellenállnak a szükséges reformoknak (nemzeti függetlenség, jobbágyfelszabadítás), az első reformországgyűlés kudarccal ért véget, így a költőt egyre jobban nyomasztotta a nemzethalál víziója.
Tovább!
Kölcsey halála évéből, 1838-ból való a vers, tehát utolsó nagy költeményéről van szó. Természetesen nem utolsó műnek szánta (végül utolsó előtti lírai alkotása lett), hanem még készült egy nagy műre, de mivel egy gyors lefolyású, váratlan betegségben elhunyt, a Zrínyi második éneke lényegében pályája befejező, összegző műve lett.
Tovább!
Kölcsey megfoghatatlan, elvont ideálokért rajongó költő volt. Ennek következményeként elégedetlenség, meghasonlás lett a sorsa. Mivel céljait nem érhette el és vágyai nem elégülhettek ki, fásult közönybe, pesszimizmusba zuhant, ami épp a vágyott ideálokat tagadtatta meg vele. Kiábrándult abból a hitéből is, hogy a világot a rend, igazság, tudatos célszerűség igazgatja.
Tovább!
Kölcsey Ferenc nem hagyott hátra túl sok lírai alkotást, de ő a legszentebb magyar költemény szerzője, és a 19. század egyik mintaszerű alakja, aki a közéletben is a Himnusz szellemiségének megfelelő feladatot vállalt. Irodalomtörténeti hatása hallatlanul nagy. Tépelődő, öngyötrő hajlamú költő volt. Ugyanolyan elszigetelten élt Csekén, mint Berzsenyi Niklán…
Tovább!