Janus Pannonius: Búcsú Váradtól (elemzés)
Az utolsó versszakban külön is megszólítja a költő Szent László királyt, Nagyvárad patrónusát:
S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,
Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben
– Márvány oszlopokon pihenve egykor
Bő nektárt verítékezett tested –
Utunkban, te nemes lovag, segíts meg.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
A költő segítő áldást kér a hős lovagkirálytól, akinek bronz lovasszobra a hősiesség jelképe.
Keresztény költő lévén az ókori műfaj ellenére sem egy istenséget szólít meg, hanem a lovagkirálytól kér segítséget, akit úgy szólít meg, mint hőst. Az a sor, hogy „bárdot emelsz a jobb kezedben”, valamint a verejtékező test említése egy régi legendát idéz fel (amelyet egyébként Arany János is feldolgozott a Toldi estéjében).
Az ún. patrocínium-monda szerint 1345-ben a székelyek halálos küzdelmet vívtak a tatárokkal, mígnem megjelent köztük egy hatalmas alak bárddal a jobb kezében, és eldöntötte az ütközetet a magyarok javára. Később Szent László király bebalzsamozott testét verítékben úszva találták koporsójában a nagyváradi székesegyházban.
Azaz a rég halott király sírjából kiszállva segítette győzelemre népét a tatárok ellen, és átizzadt testtel tért vissza koporsójába.
Logikus tehát, hogy a költő hosszú útra indulván, Várad – és a magyarok – védőszentjének az oltalmába ajánlja magát. Ezzel vissza is kanyarodik a vers alaphelyzetéhez, az indulást megelőző pillanathoz és eredeti témájához, az utazáshoz, melyhez a szent király védelmét kéri.
Az utolsó versszak tehát lezárás és áldáskérés, az eddigi gondolatok összegzése. A Szent Lászlóhoz szóló fohász visszahozza a vers elejének szorongó hangulatát.
Végül még egy fontos jellemzője jelenik meg a reneszánsz embernek: a kötelességtudat. Janus ugyanis szívesen maradna még Váradon, de a kedves emlékek, a nosztalgia helyett a kötelesség szavára hallgat, amely minden refrénben arra biztatja, hogy menjen, siessen, mert Budán a király várja őt.
Ez a kötelességtudat és önfegyelem, amely megnyilvánul a versben, szintén része a reneszánsz ember értékrendjének.
Az utolsó strófát záró refrénben most először teljes határozottsággal szólal meg a költő, érezni visszavonhatatlan szándékát, személyes akaratát, hogy úti célját elérje.
Befejezés
Az általunk megszokott versekkel ellentétben a középkori költeményekben nagyfokú tárgyközpontúság jellemző, azaz a versek nem alanyi, élményi alapú megnyilatkozások. A középkorban az egyén nem jelent meg a költészetben, a költő személyét nem tartották fontosnak – ez a reneszánsz idején kezdett megváltozni.
Lehet, hogy Janus Pannonius versei nem olyan líraiak, mint a modern költőké, meg amihez mi szokva vagyunk, de a középkori személytelenséghez képest hatalmas előrelépést jelentettek. Nem véletlen, hogy legjobban az élményszerűséget értékeljük bennük. A Búcsú Váradtól az egyik legmodernebbül ható verse.
A mi modern értékítéletünk szerint ezt a művet az teszi különlegessé, hogy a megélt valóság ihlette, hogy személyes élményeket érzékelünk mögötte. Ettől válik egész érzelemvilága olyan hitelessé: érezhető a versből, hogy a költő átélte az utazás minden örömét és gyötrelmét is.
Ráadásul a téma olyan általános érvényű, hogy könnyű vele azonosulni: hiszen mindenkivel előfordult már, hogy el kellett mennie valahonnan, el kellett búcsúznia valakitől vagy valamitől. Nem biztos, hogy véglegesen, de annyi időre, hogy a búcsú nosztalgikus érzéseket, szomorúságot ébresszen benne, ugyanakkor az utazás izgalma és a várt új élmények miatt lelkesedést, örömet is érezzen. Márpedig az egymásnak ellentmondó érzések felkavarják, felzaklatják az embert.
Ez a sok évszázados vers ma is teljesen átélhető és átérezhető témát dolgoz fel, így – a magyarázatra szoruló antik utalások ellenére – minden kor emberéhez szól, és a mai világban is maradandó értéket képvisel.
NAGYONHASZNOS, MINDENRE VÁLASZT ADÓ ELEMZÉS. GRATULÁLOK ÉS KÖSZÖNÖM !
Élmény olvasni a régi érettségik verseit, irodalmát, az elemzéseket is ezekből. 1947-ben érettségiztem, ilyenkor visszatérek gondolatban kedves tanáraink szavaihoz, amikkel elláttak és felkészítettek bennünket az érettségire és a magyar nyelvben való gyönyörködésre, az irodalom anyagának élvezetére. Mindkét Várad tartalmú vers olvasása élmény volt most is számomra. Ónody Magdolna