Janus Pannonius: Búcsú Váradtól (elemzés)
A vers értelmezése
Az indulás előtt (vagy után) vagyunk tehát, és a költő még egyszer végignéz a Várad környéki tájon, számba veszi mindazokat az – anyagi és szellemi – értékeket, amelyek fontosak számára és itt kell őket hagynia.
Így rajzolódik ki a versből a humanista ember értékrendje: kiderül, mik fontosak Janus számára.
Összefoglalva az alábbi dolgok a legfontosabbak a reneszánsz embernek:
- a természet szépsége, amelyet a költő a Várad környéki táj leírásával érzékeltet (1-3. versszak).
- az élet és az egészség, amit a hőforrások jelképeznek (4. versszak).
- szellemi értékek (tudás, műveltség), amelyeket a könyvtár testesít meg, valamint a költészet, amelyet a könyvtárban otthont találó Múzsák jelképeznek (5. versszak).
- a történelmi hagyományok tisztelete, amit az arany királyszobrok fejeznek ki (6. versszak).
- tárgyi értékek, amelyek az emberi alkotókészséget dicsérik, ezt is az arany királyszobrok fejezik ki (6. versszak).
- a hősök emlékének ápolása, erre utal a Szent László-történet (7. versszak).
A verset tartalma szerint 2 részre lehet osztani: a tájleíró részre (első 3 strófa) és a búcsúzásra (4-7. strófa).
A tájleíró rész, az, ahogyan a váradi tájtól búcsúzkodik a költő, sokat elárul a reneszánsz ember természet iránti tiszteletéről.
Janus télen utazik társaival, és mivel télen utazni kellemetlen dolog (hideg van, köd, szürkeség stb.), némi szorongást érezhetünk a vers elején. Ezt az is mutatja, hogy a tájból a nyomasztó részleteket veszi észre: mély hó, szürke súly, ködös fagy.
Még mély hó települ a téli földre,
Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
Itt, a vers elején még úgy érzi a költő, hogy a tél megnehezíti az utazást. Az itt megjelenő táj egy belső táj is, hiszen a költő lelkiállapotáról is hírt ad.
Gondoljunk bele, hogy Janus ki van vetve a szeretett város biztonságából a hideg tél bizonytalanságába. Nemcsak maga az utazás, de az előtte álló ismeretlen jövő is eltöltheti szorongással, a kihívások, amikkel szembe kell néznie, egyszerre lelkesíthetik és aggaszthatják.
Tehát először a téli zúzmarás erdőtől búcsúzik el. Ezután következik a folyó, a szép Körös:
S el kell hagyni a szép Körös vidékét
És sietni Dunánk felé, Urunkhoz.
Nem egyszerű leírásról van szó, nem csupán azt mutatja be Janus, amit lát, hanem személyes érzelmeit is kifejezi: a szép Körös vidéke egy számára kedves hely, ezt érezni a szóhasználatból.
De érdemes tudni azt is, hogy a folyó a humanista terminológiában a táj jelképe. Tehát a Pó jelképezi Itáliát, ennek analógiájára a Körös jelképezi a Partium vidékét. A Duna pedig Közép-Magyarországot.
Itt, az 1. versszakban egyszersmind indokolja is az utazást a költő. Kiderül, hogy valaki nála magasabb rangú személy hívására kell a Dunához (feltehetőleg Budára) utaznia. Ez az „Urunk” valószínűleg Mátyás, de Vitéz János (Janus nagybátyja) is lehet. A költőt tehát vagy a király várja újabb utasításokkal, vagy nagybátyja várja újabb tanácsokkal, intelmekkel.
Ezután jön a lendületes refrén, amely logikusan következik a fenti indoklásból, és amely sietteti, sürgeti a lírai ént:
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
A 2. versszak az első strófában bemutatott képet árnyalja tovább, az utazás szempontjából jellemzi a tájat. Itt a költő már nem találja az időjárást olyan nyomasztónak, és a téli fagy nem nehezíti az utazást, hanem még segíti is. Az első versszakban érzékelhető szorongás itt már oldódni kezd.
Mivel be van fagyva a folyó, az ember félelem nélkül, „hetykén”, bátran át tud kelni rajta (nyáron csak csónakkal tudna átkelni a veszélyes mélységek felett):
Nem tart vissza folyó, s az ingovány sem,
Mert fagy fogja hideg vizét keményen.
Hol nemrég evezett a föld lakója
S félt, – most hetyke bizalmú, fürge lábbal,
Megdermedt habokat fitymálva, lépked.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Nyáron ez a hely ingoványos, lápos, nehezebben lehet itt utazni; így télen azonban nem tartja vissza az embert sem a folyó, sem az ingovány. Minden be van fagyva, és aki nyáron fél, most biztonságban érezheti magát, nagy önbizalommal kelhet át a „megdermedt habokon”.
A 3. versszak egyértelművé teszi, hogy a tél nemhogy nem akadályozza, de egyenesen gyorsítja az utazást:
Nem siklik soha úgy a lenge csónak
Jó sodrásban, erős lapát-csapástól,
Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus
Bíborszínűre festi át a tengert,
Mint ahogy lovaink a szánt repítik.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Sokkal gyorsabban tudnak haladni a lovas szánnal, mint amikor nyáron csónakkal kell átevezni a folyón. Még akkor is lassabb csónakkal átkelni, ha jó a sodrás és a vizet fodrozó nyugati szél fúj.
Mint láthatjuk, itt már becsúszott egy mitológiai utalás, Zephyrus, vagy Zefír, ami nem más, mint játékos, enyhe szellő. Érdemes megjegyezni, mert fogunk még vele találkozni később a klasszicista versekben, pl. Berzsenyinél is.
Tehát a csónakkal és a szánnal való utazást állítja szembe egymással a költő, s ezzel lényegében a nyarat és a telet is szembeállítja.
Az ellentétes motívumok (téli föld-zöld levél, folyó-dermedt habok, csónak-szán) derűsebb, bizakodóbb hangulatot árasztanak. Tél van ugyan, de a fiatalos optimizmus tavasziassá teszi a vers hangvételét, és erre csak ráerősít a refrén.
A költő itt már érezhetően megmámorosodik a sebességtől, egyre gyorsabban akarna száguldani, és még az évszak, a környezet is segíti a célja felé. Figyeljük meg az erőt, lendületet kifejező jelzőket és igéket: siklik, lenge, jó sodrás, erő, bíborszínű, repítik.
Ezekből a sorokból önbizalom, magabiztosság árad – ami bizony ritka a magyar költészetben. Még Janus Pannonius verseiben is ritka, hogy ember és természet ennyire harmóniában legyen egymással.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
NAGYONHASZNOS, MINDENRE VÁLASZT ADÓ ELEMZÉS. GRATULÁLOK ÉS KÖSZÖNÖM !
Élmény olvasni a régi érettségik verseit, irodalmát, az elemzéseket is ezekből. 1947-ben érettségiztem, ilyenkor visszatérek gondolatban kedves tanáraink szavaihoz, amikkel elláttak és felkészítettek bennünket az érettségire és a magyar nyelvben való gyönyörködésre, az irodalom anyagának élvezetére. Mindkét Várad tartalmú vers olvasása élmény volt most is számomra. Ónody Magdolna