Az elemzés vázlata:

• Bevezetés
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A vers keletkezésének körülményei
• A Búcsú Váradtól műfaja
• A Búcsú Váradtól szerkezete, verselése
• Címértelmezés, beszédhelyzet
• A vers értelmezése
• Befejezés

 

 

 

 

Janus Pannonius volt az első név szerint ismert költőnk, és Petőfiig az egyetlen magyar költő, akit világirodalmi szintűnek ismer el Európa. Költészetét saját korának európai művészei is ismerték és elismerték, idehaza pedig korának egyetlen humanista költője volt.

Verseit latinul alkotta, mivel a 15. századi Magyarországon az írásbeliség nyelve a latin volt. Ráadásul egy akkori magyar költőnek csupán egy szűk értelmiségi kör (főleg tudós papok maroknyi csoportja) volt az olvasóközönsége, ők pedig mind tudtak latinul. A szélesebb tömegek nem voltak műveltek, és csak a 16. században, Balassi idején terjedtek el a reneszánsz irodalmi művek magyar nyelven.

Nem tudjuk, írt-e Janus egyetlen magyar verset is, vagy egyáltalán tudott-e magyarul (valószínű, hogy horvát anyanyelvű volt). Még ha tudott magyarul, akkor is kétséges, hogy képes lett volna-e olyan magas szinten kifejezni gondolatait, érzéseit a magyar költői nyelven, mint latinul. A magyar nyelv ugyanis nem volt azon a fejlettségi szinten, mint a latin (a reneszánsz kor a végletekig kicsiszolta a latin nyelvet).

Ezért amikor Janus Pannonius verseit elemezzük, mindig szem előtt kell tartani, hogy fordításból ismerjük őket. Fordítókból nincs hiány: a Búcsú Váradtól című verset például egy pécsi antológia 29 magyar fordításban közölte. Köztük számos nagy magyar költő tolmácsolásában is olvashatjuk (pl. Nagy László és Weöres Sándor is lefordították). Nemes Nagy Ágnes és Vas István is híres Janus-fordítók.

Persze, ez csak bonyolítja a helyzetet, mert nehéz a legjobb, legpontosabb, legköltőibb fordítást kiválasztani. Mindegyik egy kicsit más, mindegyik legalább annyira közvetíti a fordító személyiségét, gondolkodásmódját is, mint Janus Pannoniusét.

Ez problematikus a vers értelmezésekor, ugyanis egy másik fordítás más értelmezést szül, így például a refrén szerepéről és jelentéséről eltérő értelmezések születtek az eltérő fordítások miatt. Ezért mindig szem előtt kell tartani az értelmezéskor, hogy egy fordítást elemzünk, és nem eredeti szöveget. A magyar irodalomban ez gyakorlatilag csak Janus Pannonius versei kapcsán jelent gondot.

Emellett a korszak is, amelyben a fordító élt, rányomja bélyegét a szövegre. Gondoljunk csak bele, hogy ezt a 15. századi verset a 20. század modern, általunk is beszélt magyar nyelvén olvassuk! Így aztán nem a reneszánsz kor hangulatát árasztja, sőt, anakronisztikusan modernül hat. A 16. századi Balassi Bálint nyelvezetéhez közelebb kéne állnia, mint a 20. századéhoz.

Így azonban Balassi, aki később élt, mint Janus Pannonius (de mivel magyarul írt, nem kellett lefordítani), nyelvezete alapján sokkal korábbinak hat Janusnál. A fordítás ténye szüli ezt a feloldhatatlan ellentmondást, de mivel már régóta nem világnyelv a latin, és mi már nem értjük az eredeti szöveget, kénytelenek vagyunk fordítást használni. Ez van.

Úgy találtam, hogy a Búcsú Váradtól című verset leggyakrabban Áprily Lajos fordításában közlik, amely 1953-ban keletkezett és az egyik legjobb fordításnak tartják az irodalomtörténészek. Idézni is általában ebből a fordításból szoktak, a tankönyvek is ezt használják, ezért én is ezt fogom elemezni.

Amikor a vers zeneiségét dicsérjük, az tehát Áprily érdeme, azonban az útra kelés hangulatát már Janus festi le úgy, ahogy a műben megjelenik. Végső soron ki lehet tapintani a fordítás burka alatt is az eredeti költemény értékeit.

Most olvassuk el a verset!

 

Búcsú Váradtól

Még mély hó települ a téli földre,
Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
S el kell hagyni a szép Körös vidékét
És sietni Dunánk felé, Urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Nem tart vissza folyó, s az ingovány sem,
Mert fagy fogja hideg vizét keményen.
Hol nemrég evezett a föld lakója
S félt, – most hetyke bizalmú, fürge lábbal,
Megdermedt habokat fitymálva, lépked.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Nem siklik soha úgy a lenge csónak
Jó sodrásban, erős lapát-csapástól,
Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus
Bíborszínűre festi át a tengert,
Mint ahogy lovaink a szánt repítik.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Hőforrás-vizeink, az Isten áldjon,
Itt nem ront levegőt a kénlehelet,
Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe,
Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge,
És nem sérti az orrodat szagával.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Könyvtár, ég veled, itt a búcsúóra,
Híres könyvei drága régieknek,
Már Phoebus Patarát elhagyta s itt él;
Költők isteni pártfogói: Múzsák
Többé nem szeretik Castaliát már.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Isten áldjon, aranyba vont királyok,
Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott,
Sem roppanva dűlő fal omladéka,
Míg tűz-láng dühe pusztított a várban,
S szürke pernye repült a kormos égre.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,
Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben
– Márvány oszlopokon pihenve egykor
Bő nektárt verítékezett tested –
Utunkban, te nemes lovag, segíts meg.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

ÁPRILY LAJOS fordítása

A vers az irodalomtörténészek egybehangzó véleménye szerint az első magyar földön született humanista remekmű. Már nem szokványos iskolai versgyakorlat, amilyet Janus Pannonius sokat írt itáliai tanulmányai alatt, hanem igazi műalkotás.

Mivel valós élmény ihlette, hangvétele könnyed és természetes, s a reneszánsz korban szokásos mitológiai utalások sem terhelik úgy meg.

Janus Pannonius tudós költő volt (poeta doctus), aki korai alkotásaiban – az Itáliában írt epigrammákban – még az antik irodalom sablonjait használta, vagy szellemes ötleteit szedte versekbe. Abban az időben még nem volt a művei mögött valós élmény és személyes átéltség, később, Magyarországra való visszatérése után azonban már igen.

Költészetét két korszakra szokták osztani: az itáliai (1447-1458) és a magyarországi (1458-1464) korszakra. A Búcsú Váradtól nagy valószínűséggel már Magyarországra való visszatérése után született, tehát a második korszak termése, és talán az első vagy egyik első Magyarországon írt verse.

A stílusán érezhető, hogy egyszerűbb, könnyedebb, természetesebb, mint az itáliai korszakában, és a verseit sem terheli meg annyi mitológiai utalással, mint diákként. Művei tanúsága szerint Janus akkor érett nagy lírikussá, amikor hazajött Pannóniába.

Hazai elégiaköltészete nem a témák, a költői eszközök vagy a motívumok miatt más, mint az itáliai korszak versei, hanem az egyéni érzések, a személyes mondanivaló miatt. A hazai versei már nem sablonosak, többségük belülről jön, s a lírai tartalom értéket ad nekik. Ugyanakkor itthon írt verseinek hangvétele komolyabb, keserűbb is.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!