Címértelmezés, beszédhelyzet

A címben megjelenő város Nagyvárad, amely ma Románia területén helyezkedik el, a 15. században azonban Vitéz János püspöksége volt. Janus Pannonius sokat időzött nagybátyjánál, s meleg rokonszenv fűzte a városhoz.

A cím – Búcsú Váradtól – Áprily Lajos fordítása, amely kicsit eltér az eredeti latin címtől. Az eredeti cím Abiens valere jubet sanctos reges Varadini, azaz Az elmenő üdvözli a szent királyokat Váradon, vagy: Távoztában elbúcsúzik Várad szent királyaitól. Miért van ennek jelentősége?

Azért, mert nehéz megállapítani a vers beszédhelyzetét a fordítások közt levő eltérések miatt. A kérdés az, hogy a beszélő vajon úton van már, amikor elbúcsúzik Váradtól, vagy az indulás előtti utolsó pillanatban vagyunk még.

Kétféle álláspont alakult ki ezzel kapcsolatban:

1. A költő a havon sikló szánból vet egy futó pillantást a téli tájra és a tovatűnő városra, és búcsúzkodva távolodik Váradtól.

2. A költő még indulás előtt búcsúzik el a várostól, miközben sürgeti is az utazást, gondolatban előre is szaladva úti célja felé.

Az eredeti latin cím azt fejezi ki, hogy a költő még csak készül elhagyni Váradot, épp indulófélben van, és az eredeti latin refrén is erre utal.

Áprily a refrént így fordította: „Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!” Ez azt az érzést kelti az olvasóban, hogy a költő a lovas szánnal való vágtatás közben búcsúzik Váradtól, azaz már úton van.

Berczeli A. Károly fordításában kicsit más a refrén: „Fel hát az útra, társaim, siessünk!” Ez a fordítás hűségesebben követi az eredeti latin szöveget. Azt érezzük belőle, hogy a költő még nem indult el, azaz az indulás előtt búcsúzik el szeretett városától.

Az Áprily-fordítást alapul véve tehát a Váradról megjelenő képek emlékképek, a másik fordítást alapul véve viszont a jelenben látott állóképek. Vagyis az egyikben a lírai én utazás közben emlékszik vissza a város nevezetességeire, a másikban indulás előtt még egy utolsó pillantást vet a város nevezetességeire.

A beszédhelyzet, a látószög kérdése tehát attól függ, hogy melyik fordítást elemezzük. Az eredeti latin szöveget alapul véve Janus Pannonius szándéka valószínűleg az lehetett, hogy még az utazás előtti búcsút írjon le, de mivel az Áprily-féle fordítást szoktuk használni, és az mást fejez ki, általában emlékezésről, emlékképekről írnak a tankönyvek.

Jobb, ha ezzel nem megyünk szembe, vagyis ha egyszer az Áprily-fordítást tartják a legjobbnak és azt használjuk, akkor következetesen az alapján elemzünk. Viszont az eset jó példa arra, hogy milyen problémákat vet fel az, hogy az eredeti szöveg nem magyar, és fordításokból kell dolgozni.

Ettől Janus Pannonius még magyar költő persze, és az irodalmi értékéből se von le semmit, csak épp hasonló problémák merülnek fel az elemzéskor, mint ha külföldi szerző lenne.

 A világirodalmi művek – főleg a versek – elemzése ugyanis problémásabb, mint a magyar nyelvűeké. Tökéletesen hű fordítás nem létezik (vagy nem lenne művészi), így egy műről sokszor több fordítást is közölnek a könyvek, hogy jobban képet alkothassunk magunknak az eredetiről. Viszont minden fordítás más egy kicsit, és emiatt a megállapításaink se lehetnek olyan pontosak, mint a magyar szövegeknél.

Az a tény mellesleg, hogy az utolsó strófában Janus Szent Lászlóhoz könyörög szerencsés utazásért, arra utal, hogy még az indulás előtt búcsúzott el a várostól. Ha ugyanis valaki a szentekhez fohászkodik egy vállalkozása sikeréért, akkor azt a vállalkozás előtt teszi. Úgy logikus, hogy a költő is az utazás előtt kérje Szent László oltalmát és segítségét.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!