Ugyanakkor Zrínyi állhatatos is: nem inog meg egy pillanatra sem, amikor a török a vár feladása ellenében mindenfélét ígér. Egyrészt tudja, hogy nem lehet megbízni a törökben, mert nem tartja be a szavát, másrészt ő úgysem alkuszik senkivel: a haza és a szabadság nem eladó! Kereken vissza is utasítja a török ajánlatát.

A török két követet küld, az egyik Halul bég, aki okos, bölcs, szava mint a méz (egyébként  is rendkívül édeskés, cikornyás, körüljáró beszédük van a törököknek, de Halul bég még ehhez mérten is ügyesen tud beszélni).

A másik a kegyetlen, vakmerő, vad Demirhám, aki az igazságát szablyával osztogatja, és nem adja meg a magyaroknak a tiszteletet, míg Halul bég meghajol (ő megadja a tiszteletet az ellenségnek).

Halul dicséri Zrínyit, hogy mennyit hallott róla, de a játék arra megy ki, hogy a védők adják meg magukat. A követ okosan sorra is veszi, miért ez a legjobb megoldás: miben bízhat Zrínyi a kétezer katonájával százezrek ellen? Talán a németben, aki a vesztét kívánja? Ebben van egy üzenet a kortársaknak: a német nem barátja a magyaroknak.

Zrínyi, miután Halul bég elhallgat, egy beszédes mozdulatot tesz: összenéz katonáival, s egy szemvillanásból értik egymást (már nagyon össze vannak a védők szokva). A katonák szeméből azt olvassa ki, hogy azt akarják, feleljen meg a pogánynak, nem adják meg magukat! Zrínyi tehát visszautasítja a török ajánlatát: Sziget csak fegyverrel veszhet, nem szóval.

Amikor halálát érzi közeledni, az utolsó csata előtt Zrínyi földi javait egy máglyán elégeti, nehogy az ellenség kezére jusson, aztán utoljára összehívja megmaradt harcosait, buzdítja őket, hogy bátor szívvel haljanak meg istenükért, mert a túlvilágon már jutalom és boldogág vár rájuk.

Az V. énekben Zrínyi levelet ír a királynak, melyben elmondja, hogy mindent megtett a vár védelméért, ha megtartja a várat, ezért fogja megtartani, de inkább arra számít, hogy nekik itt meg kell halniuk. Gyermekeit a király kegyébe ajánlja.

Ezután a fiához, Györgyhöz fordul, aki csüng az apai szón. Zrínyi útmutatást, intelmet intéz a fiához, melyben többször elhangzik, hogy tanuljon a fiú őseitől, adja meg a tisztességet Istennek, királynak, de még az ellenségnek is.

A 81. strófában egy rendkívül súlyos vallomás van: Zrínyi megvallja, hogy nem nyert nyugovást sehol, csak Istenben (régi elnevezés szerint Jehovában). Sokat élt és látott, de amikor keresett valami belső nyugalmat, akkor senki másban nem talált örömöt, megnyugvást, békét, csak Istenben.

Mivel az eposz hőse nem olyan, mint a magyar urak többsége, hanem Krisztus katonája, ezért Isten mártíromsággal tiszteli meg (így a csata elvesztése és Zrínyi halála nem büntetés, hanem jutalom).

Maga Szigetvár is ellentéte a romlott, züllött országnak: itt nincs anarchia, hanem egység van, vitéz hősiesség és erkölcsi emelkedettség (idealizált ábrázolás).

A szerző már az első énekben előrevetíti, hogy a vár el fog esni, de sikerül ezt a vereséget – az utolsó szálig elpusztul a magyar sereg – győzelemnek beállítania, ami nem lehetett könnyű feladat. Zrínyi úgy oldja meg, hogy a magyarok az erkölcsi fölényük miatt tűnnek győztesnek a várat elfoglaló ellenséggel szemben.

Mellesleg az utolsó ütközetben Zrínyi megöli magát a menekülni készülő Szulimánt is, és ezzel megszabadítja Magyarországot és a kereszténységet a legveszélyesebb ellenségétől. Így halálakor keresztény vértanúvá válik, aki előtt már itt a földön megnyílik Isten országa.

Halála is hőshöz méltó: senki sem mer a közelébe menni, így távolról janicsárgolyóbisok végeznek vele. Végül a szigetvári hősöket, akik mártírhalált haltak, Gábriel arkangyal vezetésével angyali légió kíséri Isten elé.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!