A Szigeti veszedelem keletkezése és műfaja

A Szigeti veszedelem a költő Zrínyi (1620-1664) dédapjának, gróf Zrínyi Miklósnak (1508-1566), a szigetvári hősnek a történetét dolgozza föl, aki egy utolsó nagy csapást mérve a törökre kirohant megmaradt katonáival a várból és hősi halált halt. Az eposz témája tehát a török ellen való harc és a hazáért való önfeláldozás.

Zrínyi egy tél alatt írta meg a művet, 1645-46 telén írta, de még 1646-47 telén is javítgatta, és 1648 májusára fejezte be.

Előszavában Zrínyi utal rá, hogy a történelmi hitelesség és a költői szándék időnként keresztezi egymást. Ez azért fontos, mert a szerző a magasabb művészi igazság visszaadása érdekében lazán kezelte a történelmi hitelességet (pl. Szulejmán szultán a műben Zrínyi kezétől hal meg).

A Szigeti veszedelem írói munka, fantáziával, színesítéssel, érdekesítéssel, és nem dokumentáció, tehát nem a történelmi hűség a célja, hanem egy példamutató tett irodalmi megjelenítése.

Bár a 17. századra már kialakultak az antik mintákat kevésbé követő regénytípusok is, a barokk kor Arisztotelész nyomán az eposzt tartotta a legmagasabb rendű műfajnak. Ehhez az is hozzájárult, hogy a barokk kedvelte a monumentalitást és a heroizmust (=hősiességet). Zrínyi eposza megfelelt a korabeli esztétikai normáknak, tehát korszerűnek számított.

Az eposz mint műfaj az epika műnembe tartozik; hosszú terjedelmű alkotás, témája egy nép vagy népcsoport ill. hős sorsfordító cselekedetei. Az antik irodalomból ismerjük, a görögöknél Homérosz (Odüsszeia, Iliász), a rómaiaknál Vergilius (Aeneis) voltak a nagy eposzszerzők, de a magyar irodalomban eddig nem létezett, nálunk Zrínyi honosította meg.

A magyar irodalomban a 16. századi históriás énekek számítanak az eposz műfaj előzményének, Zrínyi tulajdonképpen a históriás éneket emeli fel az eposzműfaj szintjére. A históriás énekekben is megjelentek a magyar végvári vitézek és várkapitányok, de nem a barokk ízlés vértanú héroszeszményének megfelelő előadásmódban.

Zrínyi a barokk ízlésnek megfelelően a szigetvári ütközetet a maga realisztikus részleteivel együtt misztikus magasságokba emeli, a szent tisztelet és az istenséggel való érintkezés magasába.

Hogyan tette ezt? Úgy emelte eposzi magaslatra a szigetvári várvédelem témáját a szerző, hogy a törökök és a magyarok harcát a törökök és a keresztény Európa közti világméretű küzdelem sorsdöntő eseményeként ábrázolta. (A valóságban Szigetvár stratégiailag nem volt jelentős a 16. századi magyar végvárrendszerben és eleste sem volt sorsfordító a török-magyar küzdelmek szempontjából).

Mintái főleg a már említett klasszikus eposzok voltak (különösen Vergilius Aeneise, amelynek szövegszerűen is kimutatható hatása volt a műre).

Az antik mintákon kívül mintái között volt egy késő reneszánsz eposzíró, Torquato Tasso (1544-1595) műve is: az ő eposzából, az olasz nyelvű Megszabadított Jeruzsálemből is merített Zrínyi. Ezt előszavában nem említi, de Arany János Zrínyi és Tasso c. tanulmányában (1859) feltárta.

De merített a családi hagyományból, a történeti munkákból (pl. Istvánffy Miklós és Zsámboki János humanista történetírók munkáiból), korabeli horvát, olasz krónikákból, a török hagyományból és magyar históriás énekekből is, amelyek mind foglalkoztak a szigetvári hőssel, Zrínyi Miklóssal (a mű hősét, a dédapa Zrínyit ugyanúgy Zrínyi Miklósnak hívták, mint a költőt). De a műfaji kellékeket Tassótól, Homérosztól és Vergiliustól leste el.

Zrínyi megtartotta a kötelező formai követelményeket, így a műben megtalálhatók az eposz műfaj hagyományos elemei, mint pl. az eposzi kellékek.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!