Az angol reneszánsz dráma jellemzői a Rómeó és Júliában

Az angol reneszánsz dráma nem követte a görög színjátszás hagyományait, nem ragaszkodott semmilyen merev szabályhoz. Ez a Rómeó és Júliában is megfigyelhető, amelyen jól meglátszanak az angol reneszánsz dráma sajátosságai:

• Shakespeare szabadon kezeli az időt és a teret, és az események időnként több szálon is futnak (Verona – Mantova). Tehát nem követi a hármas egység szabályát.
• A dráma nem oszlik felvonásokra, hanem pergő jelenetekből álló színek tagolják.
• A cselekmény dinamikus, gyors tempójú (ezért is mutatnak Shakespeare művei olyan jól a filmvásznon).
• A néző mindent tud, mindenbe bele van avatva, ami a drámában történik (hiányzik a görögös mértéktartás).
• Minden a néző szeme előtt zajlik, ellentétben a görög darabokkal, amelyekben az erőszakos cselekménymozzanatokat nem adták elő, csak a szöveg utalt rájuk (pl. a kriptajelenet vagy Tybalt és Mercutio párbaja nem szerepelhetett volna egy görög tragédiában).
• Külső és belső helyszínek is vannak a darabban, és ahogy a cselekmény halad előre, az intim belső tereknek egyre nagyobb a szerepe. Ennek oka az, hogy így tudták hitelesen bemutatni az összetett jellemű reneszánsz személyiség belső vívódásait, valamint a szerelem intimitását.
• A cselekmény 5 napot ölel fel, ami elegendő idő ahhoz, hogy fellobbanjon a szenvedély, aztán kibontakozzon, és végül nyugvópontra jusson.

Metaforika a drámában

Fontos a fény és a sötétség szerepe, a nappalok és éjszakák váltakozása a dráma világában. Az éjszaka olyan toposz, amelynek jelentéséhez kapcsolódhat a szerelem, a titok és a végzet is.

Emlékezhetünk rá, hogy Rómeó és Júlia éjjel szeret egymásba, a bál éjszakáján. A vallomás, a nászéjszaka, és a halál is éjjel történik.

Míg az éjszaka jótékonyan elleplezi együttlétüket, addig a nappal, a világosság mindig elválasztja egymástól a szerelmeseket (Júlia mondja Rómeónak: „Fuss, egyre nő a fény, a fény, te édes.”)

Líra a drámában

A Rómeó és Júliában vannak olyan lírai betétek, amelyek halhatatlanná teszik a darabot. Shakespeare utolérhetetlen szépséggel adja vissza a szerelem megszületésének, a szerelmi vallomásnak, és a nászéjszaka utáni hajnali búcsúzásnak a hangulatát.

Az I. felvonás 5. színében található, Szentségtelen kézzel fogom… kezdetű lírai költemény afféle nyújtott szonett, amely a szerelem megszületésének pillanatát ábrázolja.

Metaforákat Shakespeare a vallás világából választ hozzá, pl. „szentségtelen kéz”, „szentséges oltár”, „két piruló zarándok”. A keresztény szókincs által ünnepibb lesz ennek a résznek a hangulata, szinte mennyei szférába emelkedik a szerelem.

A II. felvonás 2. színében történik meg a szerelmi vallomás, amelynek során először mindkét fiatal az éjszakának vallja meg érzéseit. Rómeó eleinte szokványos metaforákat használ, majd kozmikus méretű túlzásokkal fejezi ki szerelmének nagyságát.

Júlia először szerelmük akadályát panaszolja: ő az, akinek gyakorlati problémák jutnak az eszébe – ezekre Rómeó nem is gondol.

Végül az új érzés mindkettejükből sablonoktól mentes vallomást és játékos ötleteket csal ki.

A III. felvonás 5. színében történik a szép, érzelmes hajnali búcsú, amelyben már nincs játékosság, ellenkezőleg: szomorú hangulata előre sejteti a tragédiát. Ebben a megható búcsúdalban az alba műfaj hagyományai születnek újjá (az alba olyan dal volt a középkori lírában, melynek a szerelmesek hajnali elválása a témája).

De míg az alba-dalokban a pacsirta, a reggel hírnöke, a titkos találka végére figyelmeztet és hangja kellemes, addig itt dala nem kellemes énekszó, hanem sikoltás vagy zokogás, mivel örökre elszakítja egymástól a szerelmeseket.

Rómeó és Júlia szeretnék becsapni magukat, hogy még egy kicsit együtt maradhassanak: szeretnének úgy tenni, mintha nem ismernék fel a madarak hangját, és arról győzködik magukat, hogy nem pacsirta, hanem csalogány szól, azaz nincs még itt a reggel.

A dráma utóélete és jelentősége

A Rómeó és Júlia komoly termékenyítő hatással volt a későbbi korok művészetére. A 19. században Pjotr Iljics Csajkovszkij szimfonikus költeményt írt belőle, de erre a történetre épül a 20. századi West Side story is, Leonard Bernstein musicalje.

Számos filmváltozat is született belőle, a legigényesebb Franco Zeffirelli 1968-as alkotása.