A Rómeó és Júlia alaphelyzete

Az előhangban már elbeszélt alapszituációt részletesebben az első felvonás bontja ki. A mű kezdetén Veronát a megbomlott harmónia állapotában találjuk. Ez a rendbontás a Capulet és a Montague család közötti ősi viszály következménye, amely elsőként a szolgák által gerjesztett csetepaté formájában kerül a szemünk elé.

Shakespeare előszeretettel nyitotta történeteit mellékszereplőkkel: több drámája is mellékszereplők megnyilvánulásaival kezdődik. A Rómeó és Júliában a két család szolgáinak civakodásával indít. Ez egy feszültségteremtő eszköz, hiszen előbb másoktól hallunk a főszereplőkről, és csak aztán jelennek meg ők maguk. Mire megjelennek, addigra már van róluk valamilyen képünk, vannak várakozásaink.

A szolgák vitája (amelyben sok bravúros nyelvi játék is van) eleinte inkább komikus színben tünteti fel a két család közti viszálykodást: nem érezzük vészjóslónak (pedig már az előhang figyelmeztetett, hogy tragédia lesz a vége). És komikus hatást kelt az is, amikor a két idős apa, Capulet és Montague akar egymással vívni, de feleségeik közbelépnek, ami eltántorítja őket szándékuktól.

Ez a kakaskodás nem utal nagy véres ellentétre, nem vehető komolyan. (És való igaz, hogy a két család viszálykodása múlóban van, csak Tybalt igyekszik fenntartani az ellenségeskedést, de Capulet bölcsen leinti őt, amikor bele akar kötni Rómeóba a bálon.)

A két család közti viszályról egyébként csak annyit tudunk, hogy nagyon régóta tart, és szinte hagyománnyá vált, ám ennek a gyűlölködésnek talán maguk az érintettek se tudják már az okát, ami réges-rég feledésbe merült.

Ez a viszály azonban veszélyezteti a városállam nyugalmát, mivel középkori típusú önbíráskodáshoz vezet. Ezt a város urának, a Hercegnek a szavaiból tudjuk meg, aki minden eszközzel igyekszik fenntartani a polgárok békés együttélésére és törvényekre épülő rendet a városban.

A középkori önbíráskodás és az újfajta rend együttes jelenléte arra utal, hogy a történet egy olyan átmeneti időszakban játszódik, amikor a régi és az új értékek párhuzamosan léteztek. Még megvannak a középkori értékek is, de már nem egyeduralkodók, a reneszánsz értékek pedig, bár már megszülettek, még nem egyeduralkodók.

A harmónia megbomlása tehát alapvetően magának a korfordulónak a következménye.

Rómeó nem vesz részt a csetepatéban, és Benvolio beszámolója sem érdekli: szerelmi bánata van, így a reneszánsz hagyománynak megfelelően visszahúzódik a természetbe és magába zárkózik. Neki tehát már van némi szerelmi tapasztalata, szemben Júliával, aki még a 14. életévét sem töltötte be.

Júliát kedves, szófogadó, illemtudó lánynak ismerjük meg.

A bonyodalom kezdete

A drámai helyzet úgy jön létre, hogy a két fiatal véletlenül megismerkedik egymással a Capuleték által rendezett álarcosbálon, és akkor éleződik ki, amikor szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás iránt.

Nem szabadna egymásba szeretniük, mert a két egymással ellenségeskedő család sarjai, de amikor először találkoznak, ezt még nem tudják. Amikor felfedezik a másik valódi kilétét, akkor meg már késő: nincs hatalmuk a szerelmi szenvedély felett, nem tudnak küzdeni ellene. Ezt jól kifejezik mind Júlia szavai: „Szívem az ellenség prédája lett”, mind Rómeó reakciója: „Halálos ellenségem szeretem.”

A helyzet drámaisága abból fakad, hogy a szerelmesek értékrendje teljesen eltér családjuk értékrendjétől, sőt, a kor értékrendjétől is idegen. Ők ezt pontosan tudják, és azt is, hogy senki nem értené meg őket, a két család soha nem adná áldását szerelmükre, ezért mindent titokban csinálnak (fel sem merül bennük, hogy nyíltan felvállalják érzéseiket). Csak néhány beavatott tud a terveikről.

A Rómeó és Júlia konfliktusa

A konfliktus a drámák egyik lehetséges szervezőeleme: olyan meghatározó ellentét, amely általában két ellentétes akarat összecsapásából eredő tettváltás-sorozatban ölt testet.

Rómeó és Júlia titokban házasodnak össze, házasságukról szüleik a dráma legvégéig semmit nem tudnak. (Amikor Júlia összecsap apjával, Capulettel, nincsenek hatékony eszközei a lázadáshoz, ezért nem fedi fel titkát.)

Tehát a konfliktus ebben a darabban nem a szereplők egymás közti konfliktusa, hiszen az egyik ellentétes akarat nem tud a másikról: a torzsalkodó családok nem tudnak a fiatalok tetteiről. Ráadásul a fiataloknak nincsenek eszközeik arra, hogy céljukat nyíltan és törvényes úton érjék el, mivel olyasmit akarnak, ami társadalmilag nem elfogadott.

Így aztán a dráma konfliktusa korforduló-probléma: két korszak határmezsgyéjén vagyunk, s különböző értékek, életelvek, világképek ütköznek meg egymással.

Rómeó és Júlia egy olyan átmeneti korszakban élnek, amelyben már jelen van a reneszánsz értékrend, azaz a természetjog, amely a személyes szabadság és az önmegvalósítás jogát hirdeti, de még túl erős a középkori értékrend ahhoz, hogy ez az új reneszánsz értékrend érvényesülhessen.

Milyen értékrendbeli különbségekről van szó? Nézzünk néhány példát:

● A házasság a középkor gondolkodása szerint egy gazdasági-társadalmi érdekszövetség (érdekházasságnak is nevezték), a reneszánsz gondolkodás szerint azonban a házasság szabad párválasztáson alapuló érzelmi kötelék.

● A családi viszonyokban a középkori gondolkodás szerint alá-fölérendeltségnek kell érvényesülnie (a gyerekek engedelmességgel tartoznak a szüleiknek), a reneszánsz gondolkodás azonban az egyenrangúságot hirdeti, és a szabad, független személyiség az ideálja.

● A középkorban elfogadott szokás volt az önbíráskodás (a vérbosszú), a reneszánsz kor ehelyett törvényekkel igyekszik fenntartani a rendet.

Alapjában véve tehát a középkori értékrend, a hagyomány az, ami akadályt gördít a fiatalok elé, akik a reneszánsz értékrendet vallják, így számukra egymás iránti szerelmük előbbre való, mint az őseiktől örökölt családi ellentét. Az övékkel szögesen ellentétes nézetet vall Tybalt, aki teljesen a középkori értékrend híve.

Mivel átmeneti korszakban járunk, és a kétféle értékrend párhuzamosan van jelen, a szereplők legtöbbjét kettősség jellemzi: középkorias és reneszánsz vonásokkal is rendelkeznek. Nézzünk erre is néhány példát!

● Mercutio, akit Hamlet előképének tartanak, csupa reneszánsz vonásokkal bír: költői fantázia, eredetiség, szellemesség, sziporkázó intellektus jellemzi (a halált is összetetten értelmezi). Ugyanakkor lovagiasságból párbajba keveredik, és átkot mond a két gyűlölködő családra, ami arra utal, hogy középkori vonásokkal is rendelkezik.

● Még szembetűnőbb kettősség van Capulet viselkedésében. Párisszal való első beszélgetésekor még azt mondja, lányára bízza a döntést a házasságról (ekkor a szabad párválasztás hívének tűnik, ami reneszánsz érték), később azonban az apai tekintélyre hivatkozva rákényszeríti Júliát a házasságra, ami középkori viselkedésforma.

● Még Rómeó szavaiban is ott rejlik a középkor öröksége, hiszen a trubadúrlírából ismert beszédhelyzetből szólal meg az erkélyjelenetben, és beszédében is felfedezhetjük is a trubadúrköltészet nyelvi kelléktárát.

Tehát a mű értékvilágában egyszerre van jelen a középkor és a reneszánsz értékrendje, és valójában nem a szereplők, hanem ez a két értékrend áll szemben egymással.

Hiba lenne tehát a két világ szembenállását pusztán nemzedéki ellentétekre leegyszerűsíteni (nem korlátolt öregek és modern gondolkodású fiatalok kerülnek szembe egymással). Az új felismerések és a régi szokások közti harc ott munkál minden szereplő lelkében, a rögeszmés Tybaltot kivéve, aki a harag megszállottja, és aki pont nem az idősebb nemzedék tagja, hanem fiatal, míg a szerelmeseket támogató Lőrinc barát idős ember.

A válság akkor bontakozik ki a darabban, amikor Mercutio és Tybalt meghal, Rómeó és Júlia pedig egymáséi lesznek. A tragikus fordulat a nyelvezetben is megjelenik: az évődő, játékos hangnemet itt váltja fel a tragédiákra jellemző komor, komoly hangvétel.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!