SZÓZAT

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Milyen nagy különbség tűnik fel másik nagy hazafias versünkkel, a Himnusszal összevetve? Kölcsey verse tizenhárom évvel korábban született, mint a Szózat, és sokkal kedvezőtlenebb társadalmi körülmények között. Ezért talán nem meglepetés, hogy Vörösmarty túllép a Himnusz bűn-bűnhődés-bűnbánat-áldás-büntetés kategóriáin, amelyek még valláserkölcsi kategóriák voltak, és túllép az imaformán is. Valamint túllép azon a szemléleten is, hogy a történelem nem más, mint Istentől rendelt sors.

Érvekkel próbálja meggyőzni a megszólított magyar nemzetet az igazáról, a haza iránti hűség fontosságáról. Eközben átéli, végigszenvedi, hogy mi lesz akkor, ha még a rendíthetetlen hazaszeretet is kevésnek bizonyul a megmaradáshoz.

Mélyen rejlő félelmei riasztó látomás képében törnek fel, de ő visszautasítja a keserű következtetéseket, amelyek az ezeréves szenvedésből logikusan levonhatók. Ezzel önmagát is legyőzi, meggyőzi, s a vers végén visszatér az indító gondolathoz.

Érvelésének hitelét pont ez a belső vita adja: remény és reménytelenség, a jövőbe vetett hit és hitehagyottság közt hányódik.

Vörösmarty költészetében új korszak kezdődött a Szózat megírásával: nagy gondolati és hazafias költeményeinek korszaka.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!