A Szózat fogadtatása és jelentősége

Annyi bizonyos, hogy az 1840-es évek magyar közvéleménye a harcra buzdítást olvasta ki a versből: 1843-ban a Pesti Hírlap „a nemzet béke s hadi dalának” nevezte, 1848-ban pedig a magyar diákok Párizsban „magyar Marseillaise”-ként énekelték. (A La Marseillaise, amely ma a franciák nemzeti himnusza, a francia forradalom idején született, innen az analógia.)

A nemzet tehát megértette és megszívlelte Vörösmarty hazaszeretetre intő szavait. A Szózat nagyon hamar, már az 1840-es évektől nemzeti énekké vált, és millióknak ivódott a vérébe, olyannyira, hogy a 20. században Babits Mihály már arról panaszkodott: „szépségeit a megszokástól nehezen érezzük”.

A Szózat ún. jelképvers. Tartalma és a korban betöltött szerepe, jelentősége miatt afféle nemzeti jelképpé vált. Legfontosabb üzenete a hazaszeretet és hazaféltés (nem véletlenül a „hazádnak” a vers legelső szava). Strófaszerkezete tradicionális formája lett 19. századi hazafias költészetünknek, pl. Arany János is ebben a formában írta meg A walesi bárdokat.

De nemcsak későbbi irodalmunkra hatott a Szózat inspirálóan, hanem emberi-közösségi hatása is felmérhetetlenül nagy. Megpróbáltatásokkal terhes történelmünk nem egy korszakában a legmélyebbről jövően, a leghitelesebben fejezte ki népünk érzéseit. Megtartó erőt jelentett a magyarság számára és ez a szerepe máig megvan.

Mindenki a maga módján merít erőt belőle. Az erdélyi magyaroknak például különösen sokat jelentett a „parancs”, hogy ott kell kitartani magyarként, ahová az ember született. Dsida Jenő, a jelentős erdélyi költő ezt így fogalmazta meg:

„Kaphatnánk-e alkalomszerűbb parancsot a múltból, mint a helyünkön való kitartás parancsát? Érhet-e költőtől megrázóbb figyelmeztetés szívünkhöz, mint hogy szenvedésekre, megpróbáltatásokra való tekintet nélkül kell megállnunk a sarat ott, ahová végzetünk állított. Ha nem tudunk használni, akkor is használhatunk avval, hogy itt vagyunk, és eggyel többen vagyunk.”

Ám úgy tűnik, nem csupán a magyaroknak bír jelentéssel a vers. A Szózat olyan általános érvényű igazságokat fogalmaz meg, amelyeket sokan át tudnak érezni. Ez lehet az oka annak, hogy a mű sok nyelvre lefordítva aratott sikert.

Legérdekesebb és legmaradandóbb nyoma a finn kultúrában van, mert kimutathatóan hatott a finn himnusz létrejöttére. A finn himnusz szövegének szerzője, Johan Ludvig Runeberg (1804-1877) romantikus költő svéd fordításból ismerte meg Vörösmarty Szózatát 1845-ben.

A Szózatot az 1840-es évek kedvelt dalszerzője, Egressy Béni zenésítette meg 1843-ban a Nemzeti Színház pályázatára népies műdal stílusban. Azaz a zeneszerző az akkoriban népszerű magyar táncok ritmusában, az úgynevezett verbunkos stílusban szerzett dallamot Vörösmarty szövegére. Ez nem volt egyszerű feladat, mert egy vidám, pattogó dallamot kellett a méltóságteljes, ódai mondanivalóhoz igazítani. Ennek érdekében Egressy lelassította a magyaros táncdallamot.

Ha a vers bevezető szakaszai fölzúgnak az általa komponált megrendítő dallamra, még ma is, sokszoros eléneklés után is megrázóan hatnak.

A Szózat ma a második legfontosabb nemzeti énekünk a Himnusz után. Fontos alkalmakkor hivatalos eseményeket a Himnusszal nyitnak meg és a Szózattal zárnak. Mint Makay Gusztáv írta elemzésében: a két nemzeti ének kiegészíti egymást. Közös mondanivalójuk az, hogy a magyar nemzetnek élnie kell, és meg kell érnie, ki kell vívnia a jobb, boldogabb jövőt.