Peterdi természetesen nem tudja, ki a vadász, akaratlanul hozza zavarba az ifjút, amikor mintegy véletlenül a király személyére tereli a szót. A zavar oka az is lehet, hogy a vadász maga a király (álruhában), de akár az is, hogy Mátyás rádöbben, hogy valamilyen súlyos morális vétséget, nagy hibát készül elkövetni. A hiba pedig természetesen a „szép sugár” lánnyal kapcsolatos, akit eddig gáttalanul próbált megigézni „lángszemének csábító varázsával”.

A király ráeszmél arra, hogy uralkodóként kötelességei vannak népe, országa iránt, a rang kötelez, és nem hajkurászhat lányokat vadászruhában, akiket nem vehet feleségül, és akiknek a társaságát ráadásul csak ideig-óráig élvezheti, mert vissza kell térnie a kötelességéhez.

Ez a kesernyés gondolat szüli Mátyás önkritikus pohárköszöntőjét, ami szinte már felségsértésnek is beillik (olyannyira, hogy a királyhű cenzúra ki is húzatta a versből), különösen az utolsó két sor politikai mondanivalója szembeszökő: „Egy király se inkább, mint hitetlen: / Nyűg a népen a rosz s tehetetlen.” Nyilvánvaló, hogy itt Vörösmarty Bécs abszolutizmusát bírálja, amikor a néphez hűtlen királyról beszél, de Mátyás pohárköszöntőjének ezen túlmutató funkciója is van.

Az eddig vadászként szabadon, kénye-kedve szerint viselkedő királyban most ébred fel a hivatástudat, és úgymond hűséget esküszik népének, azaz megfogadja, hogy életét a hazának szenteli („Addig éljen, míg a honnak él!”). Gyakorlatilag ezen a ponton ébred rá a kötelességére. Az I. részben a hirtelen fellobbanó szerelmi vágy hevében minden másról elfeledkezett, de az ősz Peterdi szavai most emlékeztetik uralkodói felelősségére és a haza szolgálatával kapcsolatos feladataira.

A pohárköszöntő azért is érdekes, mert felveti annak lehetőségét, hogy a király letér a haza útjáról: „szakadjon élte pillanatja, / Melyben attól elpártolni kél”, azaz a hazától. Ha Szép Ilonkával való kapcsolatát folytatja (mondjuk rangon aluli házasságot köt), akkor Mátyás nem teljesíti a haza iránti kötelességét. Egy uralkodó magánélete nem magánügy, házasságával is az ország politikai érdekeit kell szolgálnia. Ha meg egyszerű szerelmi eszköznek tekinti a lányt, és csak kihasználja, akkor olyan erkölcsi vétséget követ el, amivel bemocskolja a nagy nevet, amit visel (Hunyadi), és ami a rangjához is méltatlan.

Tehát a király itt komoly dilemmának néz elébe. Mivel a közéleti felelősségvállalás lehetetlenné teszi számára a magánéleti boldogságot, tragikus szituációba sodródik. Kezd beleszeretni a lányba, miközben tudja, hogy a nevével és rangjával járó elkötelezettsége nem engedi, hogy átadja magát ennek a szerelemnek.

Ezt az érzelmet már születésekor veszélybe sodorja az a tény, hogy Mátyásnak van egy, a leányka világától messzire eső és végül majd konfliktussal fenyegető, másfajta élete. Erről azonban még senki más nem tud egyelőre, csak ő. Szép Ilonka érzékeli zavarát, és nem érti, mi az oka, de a férfi diszkomfort-érzetétől ő is zavarba jön (a zavart az ismétlések jelzik: „híven és hívebben”).

A hivatástudat felébredése nyomán kegyetlen vívódás indul meg a szerelem varázsától elbűvölt, álruhás király lelkében. Azon igyekszik, hogy hazafias lelkesedése és uralkodói kötelességtudata legyőzzék a szerelmet, de ez nem megy olyan könnyen: egyelőre még nem tud ellenállni a vágyainak. Ez az oka annak, hogy mond egy pohárköszöntőt az őt egyre szerelmesebben és szerelmesebben bámuló lányra is, aki iránt most már az érzékiségen túlmutató, egyre mélyülő vonzalmat érez. Ezután mint vadász meghívja őt és ősz nagyapját, hogy látogassák meg Budán.

Tehát egy belső küzdelem zajlik le Mátyás két énje között: belsejében élethalálharcot vív a kötelességnek élő király és a boldogságra vágyó férfi. Választania kell a szerelem beteljesítése és a nép szolgálata között, és az utóbbit választja. Magánemberként talán örökre is szívesen ott maradna az erdőszéli udvarházban, de mivel ő a király, fel kell áldoznia a szerelmi boldogságot a kötelesség oltárán.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!