Az örömtől reszkető lég a szerelmi mámor hevében ég: ez a „lég” a történelmi kort jelenti, boldog reszketése a nász előtti izgatott várakozás.

Olyan kozmikus, teremtő nászról van szó, amilyet a Csongor és Tünde Éj monológjában is megírt már Vörösmarty: „Most felmosolyga mélyiből az ég: / S mint egy menyasszony, szépen és vidáman / Virágruhába öltözött a föld.”

Annyira erőteljes a Csongor és Tündéhez való visszacsatolás, hogy az Előszó első fogalmazványaiban még a „menyasszony” kifejezés is megjelent: az izzadó homlokú béke „Meghozni készült a legszebb menyasszonyt”.

De míg Csongor és Tünde meséjében magánemberek egymásra találásáról és boldogságáról van szó, addig ez a világtörténelmi nász és terhesség, ami az 1840-es éveket jellemezte, egy új, szebb világ biztos megszületését ígéri.

Vörösmarty itt lényegében ugyanazt a történelmi korérzést fejezi ki, amit Petőfi, csak Petőfi képrendszere sokkal direktebb, azonosító jellegű („Iparkodjunk. A század viselős, / Születni fognak nagyszerű napok” – így szól Petőfi Erdélyben című költeménye).

Vörösmarty nem ennyire konkrét, az ő számára a menyasszony-nász-terhesség-szülés képsor túlságosan vulgáris lett volna, ami nem passzol a „Dicsőbb teremtés” képhez, ezért kihagyta a menyasszony szót és helyette azt írta, a béke „Meghozni készült a legszebb jutalmat”.

Ez a szép jutalom az emberüdv, ami lényegében a reformkori célokat jelenti, a felvilágosodás és a romantika Széchenyi nevével fémjelzett nemes, hazafias liberalizmusának és humanista nemzetköziségének eszményeit. Ugyanez tűnik fel a Gondolatok a könyvtárban utolsó soraiban is.

Az emberüdvöt, azaz a reformkor céljainak megvalósulását a szabadságharc hozhatta el a magyarságnak, így a reformkor erőfeszítései eredményeként, mintegy jutalmaként várta a szabadságharcot és az utána következő jobb világot.

Ez a történelmi kor szülte meg a „szent szózatot”. A „szent szózat” sok mindent jelölhet – lehet haladás, béke, nemzeti függetlenség, szabadság… vagy mind együtt. Mindent egybevetve a „szent szózat” a felemelkedés ígérete emberség, műveltség terén és nemzeti értelemben is. Ez iránt a jó ügy iránt való elkötelezettségét nyilvánítja ki a költő a nagy romantikus költeményben.

A „szent szózat”-ról egyébként eszünkbe juthat a Messiás eljövetelét hirdető angyali szózat, tehát a bibliai történettel is párhuzamot lehet vonni.

A reményekkel terhes tavasz tehát nyárrá érik, a természet grandiózus vajúdásából, melyet amolyan panteisztikus látomás keretében tár elénk Vörösmarty, megszületik a szabadság szent szózata, a nemzeti függetlenség és felemelkedés ígérete.

Egészen konkrétan eljött 1848 márciusa, amely egy új, szebb korszakot ígért a nemzetnek (sőt, egész Európának), s elhangzott a harcba hívó jel:

  Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.

Itt jut el a látomás arra magaslatra, a vágyaknak és reményeknek arra a tetőpontjára, ahonnan csakis zuhanás és összeomlás következhet (Vörösmarty körforgásszerű történelemszemlélete alapján is, amiről később még lesz szó).

Hallottuk a szót, mármint az új, szebb világot megszülni készülő „legyen!” szót, írja Vörösmarty, de nem konkretizálja, hogy kitől, mikor hallottuk. Bizonyára a népek tavaszán, 1848 márciusában hangzott el a „szózat”, szerte Európában és Magyarországon is.

Ezt a szót a sors, az új világ teremtésére készülő Isten vagy talán a jobb életre vágyó embermilliók kiáltották szét a világban (azok a „számos milliók”, akikről a Gondolatok a könyvtárban c. versben is olvashatunk). És ez a szó a küzdelemre való felhívás volt.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!