Vörösmarty Mihály: Előszó (elemzés)
A vers értelmezése
1850-ben vagyunk tehát, és Vörösmarty az 1840-es évek elejétől 1849-ig tartó időszakról írja:
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
A Három rege még valóban egészen más történelmi, társadalmi légkörben keletkezett, mint az Előszó: az 1845 körüli időszak felel meg annak a tavaszi levegőjű, fénylően boldog állapotnak, amit a vers első 14 sora leír.
A „tiszta ég” tehát a reformkor derűs kilátásait, bizakodását, lelkesedését jelképezi. A békés előrehaladás, a fejlődés, a felemelkedést ígérő alkotómunka korszaka volt ez, amely Vörösmartyban és költőtársaiban reményt ébresztett: hinni kezdtek egy pozitív nemzeti sorsfordulatban.
De nemcsak a magyarság, hanem a világ, az emberiség is ifjú, tenni és tűrni kész korszakában volt, ezt a korszakot jeleníti meg a költő a füvet növesztő, virágot fakasztó tavasz képében. A haza és az emberiség sorsa tehát elválaszthatatlanul összefonódik.
A természet születése (vagy újjászületése), a tiszta ég és zöld ág virulása után megjelenik az ember a versben, aki porból lett és hangyaként sürög-forog:
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
Ezt a tavaszi dolgos serénykedést Vörösmarty csupa mozgásos, dinamikus ige használatával adja vissza (küzdött, működött, lángolt).
Mit jelent, hogy „Lángolt a gondos ész”? A gondos, azaz gondokkal, merész tervekkel teli ész szenvedélyesen dolgozott.
A hangyaszorgalmú munkálkodás, kéz, szív és ész együttműködése a gyorsan fejlődő, iparosodó, polgárosodó, a Széchenyi útmutatása alapján a fejlett és művelt nemzetek közé emelkedni igyekvő magyarság heroikus erőfeszítéseit idézi.
Régóta vágyott állapot látszott megvalósulni: ész és szív összefogása, kéz és szellem együttműködése. Ez A Guttenberg-albumba és a Gondolatok a könyvtárban idején még csak utópikus cél, csak egy elképzelés volt, és most megvalósult.
Vörösmarty tehát az emberi munkát ünnepli a versben, kicsit általánosabb szempontból pedig a dolgos mindennapokat. Talán csak Jókainál találhatók ilyen idilli munkaleírások.
Ezután máris érkezik a nyár, a fejlődés egy magasabb lépcsőfoka, amikor learathatnánk a munka gyümölcsét. Figyeljük meg, ahogy a költő megszemélyesíti, mintegy antropomorfizálja ezt az új fejlődési fázist, amelyet az izzadt homlokát törlő béke képében jelenít meg:
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Szép példa Vörösmarty gondolkodói és költői éleslátására az, hogy a békét és a munkát azonosítja, egyetlen közös metaforában, egy izzadt homlokát törlő, dolgozó ember képében megszemélyesítve mindkettőt.
Az „emberüdv” kifejezés itt nagyjából az emberi boldogságot, a magát legszebben megvalósító magánembert és közéleti embert jelenti, aki egy szebb, méltóbb életet él, mind nemzeti, mind világtörténelmi szinten nézve.
Ezután az ember-természet-világ egységét egyetemes méretűvé növeli Vörösmarty:
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
Figyeljük meg, hogy csupa e-é-i-ő-ü hangzókat, azaz magas magánhangzókat találunk ezekben a sorokban, amelyek szinte fénylenek, izzanak, csengenek, tehát zeneileg is visszaadják a boldogságot:
Öröm – s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Megjelenik tehát az öröm, a remény, a nász és a terhesség képe: természetesen egy új, szebb korszak megszületésének reményéről van szó.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
Hozzászólások
Vörösmarty Mihály: Előszó (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>