Barabás Miklós Vörösmartyról készült akvarellje

Az elemzés vázlata:

● Bevezetés
● A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
● A vén cigány keletkezésének életrajzi háttere
● A vén cigány keletkezésének történelmi háttere
● A vers hangvétele és műfaja
● A vén cigány szerkezete
● Címértelmezés, a vers beszédhelyzete
● Önmegszólítás
● A vers alapkérdése
● A vers értelmezése
● A vers fogadtatása
● A vén cigány egy alternatív értelmezése

A vén cigány című versét Vörösmarty egyik ismerősének, Egressy Galambos Sámuelnek szentkirályi pusztáján kezdte írni 1854-ben. A művet elsőként Kemény Zsigmond közölte a Pesti Napló 1855-ös évfolyamában.

Azóta ez a költemény az egyik legtöbbet emlegetett magyar vers lett. Kezdő és gyakorlott szavalók is szívesen előadják, mert a sokféle értelmezési lehetőség miatt a megfelelő előadásmód megtalálása komoly művészi feladat.

A vén cigány ma is örökérvényű igazságokat hirdet háborúról és békéről, zsarnokságról és lázadásról, megtorlásról és szenvedésről, testvérviszályról, az ábrándok hiábavalóságáról. De leginkább azért híresedett el, mert tökéletesen kifejezi azt, hogy az emberi lelkierő és reménység minden tragédián és összeomláson képes felülemelkedni.

Olvassuk most el a verset!

A vén cigány

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen?
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban.
És keményen mint a jég verése,
Oda lett az emberek vetése –
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl;
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sírbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserü levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy új világot zár magába.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, – hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon.
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel újra a vonót,
És derűljön zordon homlokod.
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

A vén cigány kiérlelt költői alkotás, amely Vörösmarty egész életművét összefoglaló, betetőző nagy műnek készült. Olyan műnek, amely a költő eszméinek, politikai nézeteinek, közéleti töprengéseinek, indulatainak és reményeinek nagyszabású összefoglalása, hangulatok egész hálózatára felépítve.

Időbeli keretei a távoli múlttól a beláthatatlan messzeségben levő jövőig terjednek, és félreérthetetlen utalásokat tartalmaz a közelmúltra (a 48-as szabadságharc leverésére) és Vörösmarty jelenének eseményeire (az önkényuralom terrorjára és a krími háborúra, ill. a vele kapcsolatos nemzeti illúziókra).

A vers a Gondolatok a könyvtárban és Az emberek című költeményekkel rokon Vörösmarty életművében: A vén cigányban új körülmények között kénytelen a költő szembenézni az emberiség nagy kérdéseivel, amelyekkel már korábban is küzdött. Olyan körülmények között, amelyek minden eddiginél nagyobb próbatétel elé állították világnézetét.

Korábban is csak a nemzeti felemelkedés reményével tudott feleletet adni az egyetemes kérdésekre (van-e fejlődés az emberi történelemben, halad-e a világ előre?) – most már a nemzeti felemelkedés reménye is elveszett. Most egy elnyomott ország komor légkörében kellett választ találnia a nagy kérdésre, ráadásul újabb háború robbant ki a világban.

Az emberi történelem kilátástalanabbnak tűnt, mint valaha, s a költőnek minden életigenlésére és megküzdő képességére szüksége volt, hogy felülemelkedjen a pesszimizmuson, és biztatni tudjon egy jobb kor ígéretével.

A vén cigány létrejöttében igen sok dolog játszott közre. Nem csoda, hogy a verset sokan bonyolultnak, „nehéz”-nek találták: már a kortársak között akadtak, akik nem értették. Még a neves kritikus, Gyulai Pál is úgy vélte, A vén cigány egy félőrült, meggyengült elméjű költő zavaros alkotása. (Az elemzés végén majd részletesebben is kitérek a vers fogadtatására és az értetlenség okára.)

Természetesen nincs igazuk azoknak, akik szerint A vén cigány nem tudatos alkotás, nem megszerkesztett vagy nem érthető, hiszen – mint látni fogjuk – tökéletesen követhető gondolatrendszere van.

Az azonban tény, hogy a mű elsősorban érzelmi átéléssel közelíthető meg. Annak ellenére, hogy minden képének megvan a maga értelme, és megvannak a logikai összefüggések is, az ilyen verset nem hűvös logikával kell megközelíteni. Legjobban úgy lehet megérteni, ha az ember beleéli magát a költő hangulatába, lelkiállapotába.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!