Előbb azonban ismét felhangzik az első versszak kérés-motívuma:

Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja,
És ha zengesz a múlt napiról,
Légyen hangod a vész zongorája,
Melyben a harc mennydörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének
Riadozzon diadalmi ének.

Ismét megszólítja Lisztet, a „hangok nagy tanárjának” nevezve. A tanár szó itt természetesen nem tanárt, hanem mestert jelent. Mára leszűkült a szó jelentése, ma kifejezetten egy foglalkozást jelöl, de Vörösmarty idején még használták abban az értelemben is, hogy valamiben kiváló személy, mester.

A „múlt napjai”, melyekről Lisztnek dalolnia kell, nemcsak a magyar történelemre vonatkoznak, hanem a francia forradalomra is, a közelmúlt eseményére, amely által a Magyarország számára példaszerű polgári társadalom megszületett.

Ez a versszak és a következők Vörösmarty ars poetikájának is nevezhetők, mivel a költő saját művének hatásait kéri vissza a zenétől.

Félelmet és szorongást sugall, hogy Lisztnek a vész zongoráján kell játszania. Olyan veszedelem fog jönni, amely felrázza a sírjukban fekvő ősöket és az unokákat is.

Ez arra utal, hogy Vörösmarty már a vers keletkezése idején érezte a veszélyt, de baljós előérzetei ekkor még csak fojtottan jelentkeztek (négy évvel később, amikor a Gondolatok a könyvtárban születik, már sokkal borúlátóbb volt a költő).

Nem politikai programot fogalmaz meg, hanem csak egy morális vallomást. Csak sejtet egy tragikus ellentmondást, azt, hogy nincs igazi lehetőség a felszabadulásra, de van egy szűk ösvény, amelyen előre lehet haladni, és ezt az ösvényt az elszántaknak, a tisztáknak, a legjobbaknak kell járhatóra taposniuk.

A „harc mennydörgése” mintegy arról tudósít, hogy bár jobb korunk jött, ez a kor új csaták kora is, mert még sok harc áll előttünk, amit meg kell vívni. A „diadalmi ének” pedig ezeknek a csatáknak a győzelmét jelenti.

A „szilaj zene” egyszerre jelentheti a francia forradalom harci indulóját, a Marseillaise-t és a magyar szíveket lángra gyújtó Rákóczi-indulót.

Vörösmarty tisztában van vele, hogy új világot kell teremteni a régi helyén, hogy reformokra van szükség, jobbágyfelszabadításra, emberhez méltó életre és hogy európaivá kell lennünk. De azt is tudja, hogy az új világot akarók közül nagyon kevesen akarnak valóban új világot.

A költő tehát dalt kér Liszt Ferenctől a múlt napjairól, diadalmi éneket, melynek igéző erejétől az ősök erős lelke visszaszáll az unokákba:

Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
Őseink is megmozdúljanak,
És az unokákba a halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
Szégyent, átkot áruló fiára.

Ez a strófa kifejezetten a magyar nemzeti múltra utal. Az elfajzott jelenről, az áruló fiakról eszünkbe juthatnak Berzsenyi, Kölcsey és a kor más költői, akik a korcs jelent szembesítették a dicső múlttal. Vörösmarty versében remény nyílik arra, hogy a derék ősök lelke visszaszálljon az unokákba és áldást hozzon a magyar hazára.

És ha meglep bús idők homálya,
Lengjen fátyol a vont húrokon;
Legyen hangod szellők fuvolája,
Mely keserg az őszi lombokon,
Melynek andalító zengzetére
Fölmerűl a gyásznak régi tére;

Ezzel a fátyolozott, bús, andalító zenével siratja el a magyarság a múlt csapásait. Ez mintegy visszaidézi az első sorok jellemzését Lisztről, aki a „szív háborgatója” és a „bánat altatója”.

S férfi karján a meggondolásnak
Kél a halvány hölgy, a méla bú,
S újra látjuk vészeit Mohácsnak,
Újra dúl a honfiháború,
S míg könyekbe vész a szem sugára,
Enyh jön a szív késő bánatára.

Liszt zenéje megidézi Mohácsot, felébreszti a hazaszeretetet a magyarokban, és arra buzdítja őket, hogy hűek legyenek a múlthoz, a gyökerekhez és építsék a jövőt is (mert Vörösmarty a múlt megidézésével mindig a jövőt akarja szolgálni):

És ha honszerelmet költenél fel,
Mely ölelve tartja a jelent,
Mely a hűség szép emlékzetével
Csügg a múlton és jövőt teremt,
Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,
Hogy szivekbe menjen által a dal;

A múlthoz hű, a jelen problémáit megoldó, és a jövőt építő hazaszeretet propagálja Vörösmarty.

Feltételes módot használ a strófa elején („És ha honszerelmet költenél fel”), ami egy kis bizonytalanságra utal. Onnantól azonban, hogy „Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal”, célhatározói mellékmondatok sorozata áll, ami bizakodást, sőt szinte bizonyosságot sugall.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!