Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (elemzés)
Vörösmarty tehát próbál felülemelkedni kétségein, nem nyugszik bele a pesszimista végkövetkeztetésbe, igyekszik megcáfolni addigi érveit.
Visszavonja korábbi ítéletét, amely fájdalomból fakadt:
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
A hősök önfeláldozása hiábavaló volt: nem tudták megmenteni a nyomorgó tömegeket a lecsúszástól. Emiatt érez a költő fájdalmat, s ez a fájdalom mondatta vele kemény ítéletét.
Az egyes ember erőfeszítése ugyanis nem elég, hogy a társadalom problémáit megoldja, ezek az erőfeszítések hiába erkölcsösek, végső soron eredménytelenek maradtak.
A haladásban való kételkedés oka tehát az elnyomottak szenvedése, az embertelenség, a rabság, az igazságtalanság, a boldogtalanság. A szegények iránt érzett felelősség miatt vádolja a költő a hazug világot.
Vörösmarty elismeréssel beszél az Egyesült Államok alkotmányáról (1776), amely először nyilatkoztatta ki az emberi jogokat:
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez „ember!” advák örökűl –
A földnek az a zuga, ahol az ember tényleg emberhez méltó jogokat élvez, az Amerikai Egyesült Államok, melyet Európa-szerte, így Magyarországon is a közvélemény figyelmének középpontjába állított Tocqueville híres könyve, A demokrácia Amerikában.
Az amerikai demokrácia elsőként emelte törvényerőre a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jelmondatát, és alkotott jogállamot.
A „kis virány” (virágos föld) tehát Amerika, melynek példája reményre adhatna okot, de még ott sem tökéletes a demokrácia:
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
A költő világnézeti érettségét mutatja, hogy felismerte az amerikai polgári demokrácia nagy ellentmondását is: a feketék (négerek) ott sem számítanak teljes jogú embernek. Pedig ők is emberek, Isten őket is a saját képére teremtette, mégis úgy bánnak velük, mint az állattal.
A jogállamból tehát továbbra is ki vannak rekesztve a négerek, akik a vers születése idején, 1844-ben még rabszolgasorban éltek (az amerikai polgárháború, amelynek végén eltörlik a rabszolgaságot, majd csak 1861-ben tör ki).
Ez azonban már nem töri le Vörösmarty bizakodását, hinni akarását. Ez a költemény egyik csúcspontja, eszmeileg és érzelmileg egyaránt. A költő valóságos himnuszba kezd az emberek közti egyenlőségről, szeretetről, testvériségről és a társadalmi igazságosságról:
És mégis – mégis fáradozni kell.
Itt mondja ki Vörösmarty a legfontosabb szót: „mégis” (innen jön, hogy elszánt bizakodását „mégis-remény”-nek nevezi a szakirodalom). Ez a szó nemcsak ennek a versnek, de költészete egyik vonulatának fő üzenetét hordozza magában. Emellett a reformkor etikájának is nevet ad, annak az etikának, amelyet rajta kívül Kölcsey, Eötvös és Madách is képviseltek.
Minden kétség és kétségbeesés ellenére is küzdenünk kell és bizakodnunk. Az irodalom, a toll fegyverével kell harcolni egy igazságosabb társadalomért, amely jogegyenlőségen és szabadságon alapul:
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A magát felküzdő „újabb szellem”, az „új irány” részint a reformszellem, amely a reformkornak (történelmünk egyik legszebb korszakának) lendületet adott, részint az utópista szocializmus, amely főleg Franciaországban alakult ki nagyobb súllyal.
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
A francia felvilágosodás eszméi – az ember természetes jogait hirdető eszmék – nyomot hagytak Vörösmarty költészetében (erről A Guttenberg-albumba című verse is tanúskodik), de nemcsak őrá voltak hatással, hanem például Petőfire is (A XIX. század költői).
Vörösmartynál ezek az eszmék nem maradtak meg az ideálok szintjén: szerette volna, ha meg is valósulnak. Együtt érzett a „legalsó pórral” is, és azt szerette volna, ha a feudális társadalomban legelnyomottabb, legkizsákmányoltabb réteg, a parasztság is testvéreinek nevezhetne más nemzetből és más társadalmi rétegből való embereket.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
Keresem a szót, az elmondhatót, szemben ülve korunk egyik „Könyvtárával”, a szmitógémmel, s az aggodalommal, melyet e DIGITALIZÁLT világunkra oly büszkeséggel tükörbe, talán ferdetükörbe nézhetnék.
Látva, s érzékelve liberalizmusára oly büszke, s a felekezeti ihletéssel terhelt „vitáinkat” csak annyit mondhatok, ideje immár magunkhoz térni.
Valóban újra és úra elolvasni, majd hangosan, s kellő alázattal közzétenni. Vörösmarti Mihály, s szellemi örököseinek nevét!
Gimnazista korom egyik felejthetetlen verse,amelyből irodalom órán ötöst kaptam. Azóta eltelt 50 év,s most újraolvasva radobbentem,hogyan értehettem volna meg a vers mondanivalóját akkor,abban a korban?!
Fiatalság,a korszak nyújtotta modernizált kényelem,a családi háttér biztonsága és a nagyfokú tapasztalatlanság szinte lehetetlenné tette azt,hogy világos legyen előttem,a költő gondolatai most,2022.04.03-i látnoki képet vetített elénk a mai világunk szétesésere,erkölcsi és morális nihilre,a globalista tulerore,arra a harcra,amit ma vívunk meg a Sátán ellen. A normalitás küzd az abnormális ellen,az eleink által megteremtett világunk megmaradásáért! Ámen.