Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (elemzés)
Az „irodalom” és a „lom” szavak hangzásbeli hasonlóságára rájátszva a harmadik bekezdésben súlyos, választ kikényszerítő-előhívó, provokatív kérdéseket tesz fel a költő az irodalom hivatásával kapcsolatban:
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Ez a rész, amely felveti a kérdést: minek a könyv, van-e létjogosultságuk a könyveknek, ez a rész Vörösmarty lírájának legenergikusabb részletei közül az egyik, teli hatalmas arányú, dinamikus ellentétekkel (eszmék – valóság; erény – zsivány; ártatlanság – dühös buja; törvény – hamis bírák stb.).
Vörösmarty elutasítja, hogy az irodalom feladata az öncélú szórakoztatás legyen („léha tudománytól zabáltan elhenyéljük a napot”): ő abban hisz, hogy a könyvek célja a magasabb értékek közvetítése. A szórakoztató könyvek olvasása nem más, mint henyélés.
Ám a helyzet akkor se jobb, ha értelmes könyveket olvasunk ugyan, de a megszerzett tudást nem használjuk fel az emberiség jövője érdekében. Ha nem munkálkodunk a világ jobbításáért, akkor a tanulás öncélú dolog, nem több naplopásnál.
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
A kétszer megismétlődő, megbélyegző kérdést, „miért e lom?”, nem a ráció, hanem az indulat szüli, és a választ sem a józan megfontolás, hanem az érzelmi háborgás, a keserűség, a csalódás, az igazságérzet felháborodása, a becsapottak lázadó indulata, a rádöbbenés kétségbeesése szövegezi meg.
Amikor a költő állatemberről beszél, akkor nemcsak embertársairól mond ítéletet, hanem ő maga is valamiféle állattá vedlik.
Másrészt a bibliai teremtéstörténet által ránk hagyományozott kettős emberkép jelenik meg az „állatember” képében: az ember kettős lény, mert egyrészt Isten a maga képére formálta, másrészt viszont gyarló is, esendő is.
Az állat benne van az emberben, az ösztön ugyanúgy, mint az értelem, az anyag ugyanúgy, mint a szellem. A jó és a rossz egyaránt az ember sajátja. Később is megjelenik ez a kettősség a „föld s az ég fia” képben.
Az állatember a mindenséghez túl kevés, a semmihez túl sok. Madách Luciferje is hasonlót mond majd Az ember tragédiájában: semmi nagyot nem lehet kezdeni az emberrel, „Ki sárból, napsugárból összegyúrva / Tudásra törpe, vakságra nagy.”
Ez a negyedik a leghosszabb bekezdés. Miután megismételte a provokatív kérdést (miért e lom?), Vörösmarty példák sorával illusztrálja a rá adott választ.
Ezeknek a példáknak közös lényege a rongy-metafora. A költő rádöbbent minket, hogy micsoda szakadék van a könyvekben leírt szép gondolatok és a valóság, a társadalomban látható igazságtalanság között. A gyönyörű eszmékre rácáfol a tapasztalat:
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Visszakapcsolunk a második sorhoz, ahol Vörösmarty az emberiség „elhányt rongyait” említette, most értjük meg, mire gondolt.
Ezeknek a költői képeknek az alapja az, hogy régen a papírt rongyhulladékokból gyártották (az elrongyolódott, levetett ruhákat pépesítették papírmasszává).. A könyveket ma papírra nyomtatják, de régen a nyomorultak, gonosztevők, lotyók, őrültek stb., egyszóval szegény és szerencsétlen emberek rongyait használták fel.
Megdöbbentő ellentét, hogy a tudósok fennkölt gondolatai, nemes és emelkedett eszméi ilyen hordozón jelennek meg! Hiszen a rongy, melyből a papír készül, lehetett egykor olyan emberé is (zsiványé, dühös bujáé, hamis bíráé, zsarnoké), aki a könyvben leírt fennkölt eszményekkel teljesen ellentétes életet él.
Azok a rongyok, amelyekre a könyv íródik, szemtanúi voltak a meztelen valóságnak, és hiába mosták fehérre őket és lettek belőlük egy könyv lapjai, puszta létükkel meghazudtolják a rájuk írt malasztos gondolatokat (erény, jog, tudomány, szabadság stb.). A papír anyaga és a könyv mint tárgy az emberiség nyomoráról tanúskodik. Így a könyv egy kétarcú világ szimbólumává válik.
Ez a kettészakadt világ hallatlanul erőteljes szimbólum, melyben jelkép és valóság egymás jelentését megsokszorozva fonódik össze.
Költői kép lesz tehát abból a prózai tényből, hogy a ruhák és a könyvek ugyanabból az anyagból készültek (vászonból). A könyvek tartalma és fizikai anyaga közti ellentétet emeli ki Vörösmarty: a ruhák egykori tulajdonosainak szörnyű sorsa a valóság, és ez a valóság kiáltó ellentétben áll a könyvekben leírt szép eszményekkel.
Ez az ellentét a mű fő mondanivalójára világít rá: az irodalom mindig a platóni ideák, a magasrendű eszmék megragadására törekszik, pedig a realitásokat kéne tükröznie tartalmilag, a társadalmi valóságot, a maga szörnyű viszonyaival, igazságtalanságaival.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
Keresem a szót, az elmondhatót, szemben ülve korunk egyik „Könyvtárával”, a szmitógémmel, s az aggodalommal, melyet e DIGITALIZÁLT világunkra oly büszkeséggel tükörbe, talán ferdetükörbe nézhetnék.
Látva, s érzékelve liberalizmusára oly büszke, s a felekezeti ihletéssel terhelt „vitáinkat” csak annyit mondhatok, ideje immár magunkhoz térni.
Valóban újra és úra elolvasni, majd hangosan, s kellő alázattal közzétenni. Vörösmarti Mihály, s szellemi örököseinek nevét!
Gimnazista korom egyik felejthetetlen verse,amelyből irodalom órán ötöst kaptam. Azóta eltelt 50 év,s most újraolvasva radobbentem,hogyan értehettem volna meg a vers mondanivalóját akkor,abban a korban?!
Fiatalság,a korszak nyújtotta modernizált kényelem,a családi háttér biztonsága és a nagyfokú tapasztalatlanság szinte lehetetlenné tette azt,hogy világos legyen előttem,a költő gondolatai most,2022.04.03-i látnoki képet vetített elénk a mai világunk szétesésere,erkölcsi és morális nihilre,a globalista tulerore,arra a harcra,amit ma vívunk meg a Sátán ellen. A normalitás küzd az abnormális ellen,az eleink által megteremtett világunk megmaradásáért! Ámen.