Vörösmarty Mihály: A Guttenberg-albumba (elemzés)
A vers formai jellemzői, szerkezete, műfaja, költői eszközei
Első ránézésre klasszicistának tűnhet a vers, hiszen műfaja a klasszicizmus által kedvelt epigramma, disztichonban íródott, rövid és csattanó van a végén. De figyeljük meg, hogy nem az epigrammákra jellemző szállóigeszerű bölcseletet és rövid, egyszerű mondatépítkezést látjuk a versben!
A Guttenberg-albumba szabályos, tiszta, harmonikus szerkezetű mű, lépcsőzetes felépítéssel: egyre magasabbra csapó szép hullámzása van az egész költeménynek.
Egyetlen hatalmas mondatból – egy szónoki bravúrral megszerkesztett körmondatból – áll, melynek van négy előrevetett feltételes mellékmondata, melyek fokozást tartalmaznak és egy disztichonba (egy hexameterből és egy pentameterből álló sorpárba) vannak sűrítve, míg az ötödik feltételes mellékmondat két disztichonra bővül, ezáltal késleltetve a vers végi csattanót.
Tehát anaforás módon összesen ötször indul újra a vers a „Majd ha” kezdettel és összesen tizennégy tagmondatból áll. Az utolsó két sor a főmondat, amely hátravetett főmondat. A vers minden sora erre a főmondatra utal előre. Vörösmarty tehát késleltetés által fokozza az érdeklődésünket (a lényeg, a csattanó csak a vers zárlatában jön el).
A két főmondat és a mellékmondatok között alárendelő viszony van, főleg időhatározói alárendelés: majd amikor mindez, amiről a vers szól, bekövetkezik, akkor ünnepelhetjük méltóképpen Gutenberget.
A költeményt meghatározó alakzat a gondolatritmus: a költő halmozás által több egyforma szerkezetű mellékmondatban szabja meg a méltó ünneplés feltételeit („Majd ha…”).
A mű megszólítottja maga Gutenberg: bár nincs nevén nevezve, hozzá szól a vers. Gutenberg nevéhez csak az lesz méltó, nevének fennmaradása akkor lesz igazi diadal, ha többé nem lesznek áltudományok, erőszak, társadalmi egyenlőtlenség stb.
A vers alapgondolata, hangvétele, stílusjegyei
Vörösmarty 14 sorba rendkívül gazdag mondanivalót sűrített. Alaptétele, hogy a könyv (és a benne foglalt tudás) csak akkor tölti be hivatását, ha általa jobb, szebb, emberségesebb és igazságosabb lesz a világ. Ez a gondolat szinte egész életén végigkísérte őt.
Mint mondtuk, a vers egy ünnepi alkalomra íródott, de ahhoz képest nagyon keserű: kifejezetten ünneprontó hangulata van.
A költő szerint most még nem lehet ünnepelni Gutenberg emlékét és találmányát, amely a kultúra terjesztésének eszköze, mert még nem valósult meg az az eszményi világ, amit a műveltség általános elterjedésétől vártak a kor gondolkodói.
Ahhoz egy csomó feltételnek teljesülnie kéne még. Ezeket a feltételeket sorolja fel Vörösmarty a versben, pl. legyen béke és igazság a földön.
Az első hat sorban szereplő feltételek a 18. századi felvilágosodás és a reformkori szabadelvűség (liberalizmus) gondolkodásmódját tükrözik. Ehhez képest a vers második része a Szózathoz hasonlóan kozmikus víziót jelenít meg, s ez felborítja az első rész szabályos gondolatritmusát.
Kibontakozik egy eszményi világ víziója, amelyben az emberiség alapvető problémái meg vannak oldva. Ezt a világot a felvilágosodás szellemében képzeli el a költő, de az utópista szocialista eszmékkel is rokonságot mutat. Ez a sok „Majd ha” tehát nemcsak feltétel, hanem óhaj, sőt, követelés is.
A klasszicista epigramma-műfajhoz a romantikára jellemző látomásosság társul a versben. A prófétáló beszédhelyzet, mely szintén a romantikához köthető, pátoszt ad a műnek, de patetikus hatású a körmondatos szövegformálás is.
Szintúgy romantikus jellegzetessége a versnek a költői hév, a szenvedélyes hang, a számos ellentét (világosság-sötétség, szív-ész, stb.) valamint a túlzó képek használata („eget ostromló hang” stb.)
A versből optimizmus sugárzik: Vörösmarty hitt abban, hogy az emberiségnek ez a vágyott állapota elérhető. Nem érződik kétség, fenntartás, a hiábavalósággal való küzdelem. Ennek oka, hogy ez a vers kedvezőbb történelmi körülmények között született, mint a Szózat (Wesselényiék kiszabadultak és az új országgyűlés is reményre adott okot).
A költő optimista jövőképet vázol fel, melyben, ha csak feltételesen is, de az egész emberiség egy közösséggé épül, és a sokféle emberi hangból az „igazság” szó áll össze. Ha az egész emberiség képes ugyanarra vágyakozni és vágyát közösen kifejezni, akkor eljöhet egy boldogabb világ.
Az is megfigyelhető, hogy Vörösmarty e versében nem nemzetben gondolkodik: a várt változásokat nem a nemzeti lét keretei közt képzeli el, hanem világtörténelmi szinten.
Ezeket a változásokat békés úton, békés fejlődés által szeretné megvalósítani. Ezt abból sejthetjük, hogy az igék nem emberi cselekvéseket fejeznek ki, hanem a bekövetkező eseményekre utalnak (csak az utolsó feltételnél jelenik meg a cselekvő ember).
A kor utópista szocialistái ugyanis úgy képzelték el az igazságos emberi világ kialakulását, hogy a műveltség egy magas szintjére eljutva a szemben álló felek maguktól belátják az osztályharc értelmetlenségét, önként átkarolják egymást az emberek és az igazság, a szeretet fog uralkodni a világon.
Az 1840-es években Vörösmarty minden olyan verse, amely társadalmi problémákkal foglakozik (mint A Guttenberg-albumba is) az emberből indul ki.
Bár van bennük vívódás azzal az érzéssel, hogy az ember harca kilátástalan, mégis azt látjuk, hogy az ember saját életének alakítója, nem áll felette sem sors, sem isten, mint pl. Kölcseynél. Az ember céljai és szándékai persze sokszor nemtelenek, de ő maga formálja a sorsát, ura az életének.
Ennek az optimista szemléletnek az oka az, hogy A Guttenberg-albumba még az 1840-es évek elejének lelkes, bizakodó légkörében született. Abban az időben, amikor a hazafias pátosz, a nemzethez szóló retorika jellemezte a magyar költészetet. Ez az oka, hogy ez a didaktikus gondolati tartalmakat hordozó epigramma is dinamikussá, hangvételében emelkedetté, ódaivá vált.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
Hozzászólások
Vörösmarty Mihály: A Guttenberg-albumba (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>