Barabás Miklós Vörösmartyról készült akvarellje

Az elemzés vázlata:

• Bevezetés (Vörösmarty epigrammaköltészete)
• Címmagyarázat (és a vers születésének körülményei)
• Az emberiség-motívum Vörösmarty költészetében
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A vers formai jellemzői, szerkezete, műfaja, költői eszközei
• A vers alapgondolata, hangvétele, stílusjegyei
• A vers értelmezése
• Befejezés

A Szózat megírásától fogva mintegy tíz évig Vörösmarty a reformkori harcok nagy költője volt. Verseiben közösségi témákat dolgozott fel, főleg az óda és az elégia műfajában (bár ódáit a belső nyugtalanság a rapszódia irányába sodorja).

Epigrammából is sokat írt az 1840-es években, és jóformán mindegyik valamilyen alkalomra született, pl. emlékkönyvi bejegyzés (Miss Pardoe emlékkönyvébe, Fáy Andrásnak), vagy felkérésre írta valamilyen évforduló, megemlékezés apropójából (A Guttenberg-albumba, Világzaj). De olyan is van, amelyet egy szobor talapzatába vagy réztáblára véstek (pl. a Wesselényi kérésére írt Priesznitz, amelyet a Priesznitz-szobor talapzatába véstek).

Vörösmarty epigrammái tükrözik világnézetét és politikai gondolkodásának demokratizálódását mutatják. A reformkori hazafiság témáját azonban nem politikai, hanem erkölcsi oldalról közelíti meg: a haza sorsát kitartással, következetes munkával lehet megoldani.

Saját osztálya, a nemesség számára is azt hirdeti, hogy nem a származás adja az előkelőséget, hanem a nemes tettek. Ez egy újfajta, polgári szemléletű nemességet jelent (az előkelőség nem kiváltságokon, hanem munkán alapul). A nyugati társadalmak, pl. Anglia példáját követve a magyar polgári nemzet megszületését szorgalmazza.

A „haza és emberiség” szent jelszavának tartalmát tehát epigrammákban bontakoztatta ki. Némelyik epigrammája nemcsak a magyarság, hanem az egész emberiség problémáival, sorsával foglalkozik. Ilyen A Guttenberg-albumba című is, amelyet 1839-ben írt.

Címmagyarázat

A Guttenberg-albumba című híres epigramma valóban a Gutenberg-albumba készült. Johannes Gutenberg (vagy ahogy jó magyar szokás szerint hívni szoktuk: Gutenberg János) német nyomdász valamikor az 1440-es, 50-es évek között találta fel a könyvnyomtatást, és az 1840-es években Németalföldön sok vállalkozás indult, hogy emlékét megörökítsék.

Egy braunschweigi kiadónak az az ötlete támadt, hogy fölszólította az akkor élő írók legjavát, hogy saját anyanyelvükön írjanak egy hosszabb-rövidebb megemlékezést az általa kiadandó albumba. Sikerült is neki 47 nyelven összeszednie ilyen megemlékezéseket, és köztük volt Vörösmarty verse is (minden országból egy személy írhatott az albumba verset vagy cikket, és nálunk az MTA Vörösmartyt jelölte ki).

A válogatáskötet meg is jelent a könyvnyomtatás feltalálásának 400. évfordulójára 1840-ben, a németországi Braunschweigben Gutenbergs-Album címen. A vers először ebben a díszes albumban látott napvilágot (magyarul és gyönge német fordításban). Tehát alkalmi versről van szó.

Waldapfel József irodalomtudós szerint az egész album legszebb verse Vörösmartyé, és nyugodtan hozzátehetjük ehhez azt is, hogy a magyar irodalomban is ritka szép költői remeklés.

Vörösmarty ugyanis nem valami sablonos dicshimnuszt zengett Gutenbergről. Versében azt a gondolatot fejti ki, minek kéne megtörténnie ahhoz, hogy méltó módon ünnepelhessük a könyvnyomtatás feltalálóját.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!