3.

Elérkezik az 1880-as év, Ivan Iljics életének legnehezebb éve. Már 17 éve él elég nyugodtan és kellemesen, de ekkor elakad a pályáján: egy várva várt kinevezést más kap meg, nem ő, és emiatt megharagszik feletteseire, akik a legközelebbi előléptetéskor megint megkerülik.

Ráadásul az a gond, hogy Ivan Iljicsnek adósságai vannak, mert többet költ, mint amennyit keres. Hogy spóroljon, családjával falun tölti a nyarat felesége öccsénél, de itt életében először unalom és mélabú fogja el.

Amikor már végképp nem bírja tovább, fogja magát és felutazik Pétervárra, hogy áthelyeztesse magát attól a minisztériumtól, ahol nem becsülik meg kellőképpen a munkáját. A mostani 3500 rubeles állása helyett mindenképpen egy 5000 rubeles állást akar magának, az mindegy, hogy hol és milyen munkakörben.

Szerencséje van: útközben találkozik egy ismerősével a vonaton, aki elmondja, hogy nagy személycserék lesznek, és kiderül, hogy Ivan Iljics egyik barátjának a barátja is jó pozícióba fog kerülni. Ezt hallva Ivan Iljics felkeresi a barátját, aki ígér neki egy kitűnő állást az igazságügy-minisztériumban.

Egy hét múlva Ivan Iljicset kinevezik törvényszéki bíróvá, így két rangfokozattal jut feljebb, és valóban 5000 rubel fizetést kap.

Boldogan, elégedetten tér vissza falura, a jó hírnek felesége is örül. Ivan Iljics és Praszkovja Fjodorovna együtt szőnek terveket új életükről, így most megint olyan egyetértés van köztük, mint házasságuk első évében.

Aztán Ivan Iljics felutazik a városba, hogy lakást vegyen és berendezze azt, családja még falun marad.

Pontosan olyan lakást talál, amilyet akartak. Minden bútort maga vesz meg, és ügyel a berendezkedéskor, hogy minden tökéletes legyen. Néha még bútort tologatni is nekiáll.

Egy nap meg akarja mutatni egy ügyetlen kárpitosnak, hogy milyen redőkbe fektesse a függönyt, ezért fellép egy kis hágcsóra, de rosszul lép és leesik. Az utolsó pillanatban meg tud kapaszkodni, de az oldalát beveri az ablakkilincsbe. Kék folt marad az ütés helyén, amely egy ideig fáj, de aztán elmúlik. Ivan Iljics nem tulajdonít az esetnek nagy jelentőséget.

Október közepére elkészül a lakás. Praszkovja Fjodorovna és a gyerekek el vannak ragadtatva, hogy milyen előkelő és ízléses.

Ivan Iljics maga is nagyon különlegesnek és egyéninek tartja a lakást, de Tolsztoj megjegyzi, hogy „igazából csak olyan volt ez lakás, mint általában a nem nagyon gazdag embereké, akik mindenáron a gazdagokhoz akarnak hasonlítani, és ezért csak egymáshoz hasonlítanak”.

Az első időszakban, amíg még sok az elintéznivaló, férj és feleség nagyobb vita nélkül rendezik a félreértéseket, de aztán újra elkezdődnek a mindennapok.

Ivan Iljics a bíróságon „valósággal művészien” intézi hivatalos ügyeit, szem előtt tartva, hogy „az emberekkel nem szabad semmiféle kapcsolatot létesíteni, csakis hivatalosat”. Bár minden tőle telhetőt megtesz ügyfeleiért, „mihelyt a hivatalos kapcsolatnak vége szakad, vége minden egyébnek is.”

Legnagyobb örömét a kártyázásban találja meg, főleg ha jó játékosokkal játszhat és még nyer is egy keveset.

A Golovin család ismeretségi köre ekkor már csak a legelőkelőbb emberekre terjed ki, a röstellni való rokonokat és régi ismerősöket lerázzák magukról. Ebédeket, estélyeket is adnak és Ivan Iljics hercegnékkel táncol.

Lányának előkelő fiatalemberek teszik a szépet, és egy komoly udvarlója is van, egy vizsgálóbíró Petriscsev nevű fia.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!