Érkezik Idelette, Kálvin felesége. Szervétet elviszik.

Idelette súlyos betegen jött ki a házból, hogy férjével beszéljen. Fárel kérte rá, hogy könyörögjön Kálvinnak, hogy ne mutatkozzon megbilincselten a város színe előtt.

Idelette szerint ez csak arra jó, hogy Kálvin híveit megrémítse, ellenségei pedig vérszemet kapjanak. A perrinisták álma, hogy bilincsben lássák őt.

Amúgy is Idelette szerint szégyen, hogy Kálvin saját magára bilincset rakatott, és megalázó is, mert nem igazi, nem valóságos. Szervét letartóztatása valóságos, Kálviné csak komédia, ami nem méltó hozzá.

Idelette azt is tisztán látja, hogy Kálvin nem ellenségeivel akar dacolni, hanem saját bizonytalanságával. Idelette szerint Kálvin szemében félelem ül, pedig soha nem ismert félelmet azelőtt: retteg valamitől, ezért lett ilyen vakmerő, hogy bilincsben hurcoltatja végig magát a perrinisták szeme előtt.

Vagy talán nem is nekik szól a komédia, hanem Szervét Mihálynak szól egyes egyedül. Kálvinnak már nem elég a hite, a szava, a célja, ezért van szüksége erre a színjátékra. De Idelette szerint ezzel méltatlanságot követ el önmaga ellen.

Kálvint felbosszantja, hogy már a felesége is komédiásnak tartja, és azt mondja, rendben van, akkor lemond minden hatalmáról, hogy ne legyen színjáték a dolog. Lemond minden tisztségéről, és üljön Szervét Mihály a helyére, vegye át a város parancsnokságát, uralkodjanak a perrinisták, és majd ő onnan a magasból fogja Szervétet letaszítani.

Idelette megijed ettől a gondolattól, nyilván nem ezt akarta elérni. Csillapítani próbálja a férjét.

Kálvin kijelenti, hogy ő ragaszkodik az igazához, az igazát akár a vérpadon állva is védeni fogja. Idelette figyelmezteti: „Teneked az igazat már csak az meri megmondani, aki nagyon gyűlöl, s aki nagyon szeret.”

Ő, Idelette, az utóbbiak közé tartozik. Kálvin bocsánatot kér a feleségétől.

Idelette szerint az őr éjszaka sírni látta Kálvint. Kálvin szerint csak azért, mert álmodott, de Idelette tudja, hogy nem álom volt, hanem álmatlanság: mióta Szervét itt van, Kálvin le se hunyta a szemét.

Felesége szerint Kálvin fennakadt az első ellenvéleményen, és most félő, hogy egész munkáját veszni hagyná egy részletkérdés miatt, amiben Szervét nem ért vele egyet.

Idelette rámutat, hogy Kálvin úgy viselkedik, mintha saját gyöngeségére talált volna rá Szervétben. Azt tanácsolja férjének, hogy vetesse le magáról a bilincset.

Kálvin azt mondja, akkor Szervétről is le kell vetetnie. Idelette szerint az is jobb, akkor bocsássa szabadon Szervétet. De Kálvin nem akarja szabadon ereszteni a „saját gyöngeségét”.

Idelette emlékezteti rá a férjét, hogy Szervét Mihály hajdan az iskolatársa volt, de Kálvin szerint Szervétet az összeesküvők egész hálózata támogatja, és ha elengedi, akkor vállalnia kell a vereséget.

Idelette azt feleli erre, hogy a kockázatot az erősebbiknek kell vállalnia, mire Kálvin azt feleli, most Szervét az erősebb.

„Kész meghalni. Semmije sincs, csak az élete. Nekem pedig nem szabad meghalnom. Szétesik minden utánam… Őt ez nyilván nem érdekli. Ha életét tette föl a vitára, tőlem is azt kéri. Azt kellene megértetnem vele, hogy az én életem az övénél fontosabb. De vajon így van-e? Akárhogy is van: én fontosabbnak tartom, ezért szégyenlem magam előtte.”

Idelette szerint Kálvinnak semmi szégyenkeznivalója nincsen azért, amit eddig életében tett vagy mondott, és volt már a halál torkában is.

Kálvin szerint akkor régen még más volt a helyzet, akkor még ő rendelkezett az életével, nem múlt a reformáció sorsa az ő életben maradásán. Ma már másként van, ma már az élete nem az övé, hanem a nagy ügyé, amit szolgál, és muszáj életben maradnia, hogy amit felépített, az ne omoljon össze.

„Talán nem lett volna szabad belehajszolnom magam ebbe a vitába. Ide jött ez az ember gyanútlanul, tudatlanul, akár a gyermek, átnyújtotta nekem a könyvét, nyitott tenyerén a nézeteit… el kellett volna zavarnom… De most már a tanácsnak egyetlen ellenszavazatán múlik, hogy melyikünk lép a máglyára. S nem tudom: azért küzdök-e, hogy őt megsemmisítsem, vagy mert az életemhez ragaszkodom.”

Idelette szerint Kálvinnak mindkettőhöz ragaszkodnia kell: életben is kell maradnia és Szervétet is le kell győznie. Viszont a győzelmet nyílt vitában kell elérnie, össze kell hívni Genf egész lakosságát, az összes kanonokot, és előttük kell vitázni.

Idelette tudja, hogy férjének csodálatos szónoki képességei vannak – a köveket is megindítja, ha beszélni kezd –, így aztán lehetetlen, hogy Szervét legyőzhesse a nyílt vitában. Biztos benne, hogy az egész város támogatni fogja Kálvint a vita során.

Viszont a bilincset Kálvinnak le kell vetetnie Szervétről is és saját magáról is, mert semmi értelme: Kálvinnak nincs szüksége látszatokra, és arra sem, hogy a vádlott szerepét játssza, amikor ő a fővádló, és nagyon is jól tudja, hogy mi az igazság.

Kálvin emlékezteti feleségét, hogy a törvény értelmében neki fővádlóként vállalnia kell a vádlott sorsát, azaz a börtönt a tárgyalásig, és ha ellene szavaznak, akkor a büntetését is át kell vállalnia.

Idelette-et azonban nem lehet megtéveszteni: nagyon is jól tudja, hogy Kálvint úgysem fogják megbüntetni, az, hogy bármit is átvállalt, csak a látszat.

„Szervét bilincsének a kulcsa a te kezedben van – mondja Idelette –, nem égeti a kezedet? Halj meg inkább, mint hamis kártyával…” Kálvin felháborodik azon, hogy felesége hamiskártyásnak nevezte, erre Idelette bocsánatot kér, mert nem ezt a szót akarta használni, és persze azt sem akarja, hogy Kálvin meghaljon.

Végül megtalálja a helyes szavakat: „tudnod kell, hogy nem méltó hozzád, ne hagyd kicserélni a lelkedet, János… nem az vagy te már, aki voltál…”

Ekkor Idelette rosszul lesz, már csak homályosan látja a férjét. Kálvin estében felfogja az asszonyt, és a fegyőrért kiált, aki berohan.

Kálvin leveteti magáról a bilincset, és megpróbálja feleségét élesztgetni. Amikor magához tér, Idelette örül, hogy már nem látja rajta a bilincset. „Semminek se légy kiszolgáltatva, egyedül a becsületednek” – mondja neki. De aztán megijed, mert egyszerre „Káin bélyegét” látja férje arcán.

Sírva fakad, elmondja, hogy egész éjjel vért hányt, és tudja, hogy rövidesen meg fog halni.

Kálvin újra behívja a fegyőrt és az orvosért küldi.

Idelette lassan jobban lesz, már látja újra a férjét. Azt mondja neki, Szervét Mihályt is látni szeretné bilincstelenül. Kálvin erre kikiált, hogy kéreti Szervétet.

Idelette megígérteti férjével, hogy Szervét és ő ketten kivonulnak majd a börtönből a Saint Pierre-be, és Kálvin állíttat egy szószéket Szervétnek is, hogy Szervét szabadon védhesse magát. Kálvin megígéri.

Idelette ekkor szédülni kezd, vizet kér.

A fegyőr érkezik, hozza Szervét Mihályt, de Kálvin intésére az ajtóban marad. Szervét előrejön és megáll Idelette előtt.

Idelette ekkor megkéri a férjét, hogy vegye le Szervét bilincsét, amit Kálvin meg is tesz. Az asszony ekkor azt mondja, így sokkal jobb látnia a két férfit. „A kényszerben az ember elveszíti az arcát” – mondja nekik.

Idelette ezután azt mondja férjének, hogy most már fényesnek látja az arcát, eltűnt arcáról a Káin-bélyeg. Aztán Szervéthez fordul, és azt mondja neki, az ő arcát is fényesnek látja, de ugyanakkor sajnálja is őt, és kérleli, hogy szánja meg saját magát és szánja meg Kálvint is, és ne ellenkezzen.

Magyarán Idelette arra kéri Szervétet, hogy ne kényszerítse Kálvint arra, hogy meg kelljen őt öletnie, régi iskolatársát és barátját. „Egyetlen élet jutott csak osztályrészedül, te szegény Szervét Mihály” – mondja neki.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 10. oldalra!