Sütő András: Csillag a máglyán (olvasónapló)
A bejáratnál valakik dulakodnak, hangok hallatszanak. Valakik be akarnak jönni, hogy beszéljenek Kálvinnal, genfi őslakosoknak nevezik magukat. Fárel puskát ragad, hogy ha bejönnek, lelőhesse őket, de Kálvin leteteti vele.
Ekkor Perrin és társai, fegyveres férfiak és asszonyok bezúdulnak a terembe. Nem egy csőcselékről van szó, hanem tisztes öltözetű polgárokról, akik azonban nagyon dühösek Kálvinra.
Fárel ismét a fegyverért nyúlna, de Kálvin ráparancsol, hogy lövöldözés helyett jegyzőkönyvezze Perrin úr panaszát.
Perrin örül, hogy Szervétet is ott találja, akivel ismerik egymást, és legalább Szervét fültanúja lesz a beszélgetésnek.
Perrin elpanaszolja, hogy Kálvin eltiltotta őket az úrvacsorától, mert nem akarnak fölesküdni a katekizmusra. Ők nem azért akartak reformációt, hogy cseberből vederbe kerüljenek.
Az I. Polgár azt panaszolja, hogy neki Kálvin a kereskedői és vásárlási jogát is megvonta. Lelkileg és testileg is éhezteti őket, és ki hatalmazta föl erre?
Kálvin ekkor megkérdezi, mi Perrinék kifogása a katekizmus ellen. Perrin azt feleli, az, hogy Kálvin erőszakkal kényszeríti rájuk. Ők nem akarnak fanatikusok lenni. Az rendben van, hogy Kálvin Istenhez vezeti őket a pápa közvetítése nélkül, de ne kényszerítsen rájuk teljesen abszurd, kegyetlen szabályokat.
Ők az új vallásnak hívei akartak lenni, nem zsoldosai: és ha kell, fegyverrel is megvédik a szelídséghez való jogukat.
Az I. Asszony azt panaszolja, hogy Kálvin nem engedi az embereket inni, táncolni, a nőket „cifrálkodni”, bársonyszoknyát hordani és hogy az inkvizícióval ijesztgeti őket.
Fárel vallomásra akarja bírni az asszonyt, hogy mit csinált, az asszony pedig azt feleli, éjszaka paráználkodott, ez igaz, de Kálvin sógorasszonya nappal paráználkodik és nem is a férjével.
Fárel szerint hathónapi toronyfogságot kapott érte, az asszony szerint az kevés neki.
Az elégedetlenek közt ott van Veronika is, aki elpanaszolja, hogy az ő férjét kidobták a vallatóból, mert annyit merészelt mondani, hogy embertelenség, amit a könyvnyomtatóval műveltek (akinek tüzes szöggel fúrták keresztül a nyelvét), és kegyetlenség, amit a foglyokkal művelnek, akiknek a jajgatásától aludni sem lehet, és akiket le kell kötözni, nehogy öngyilkosok legyenek.
Veronika fölemlegeti, hogy az ő férje mentette ki Szervét Mihályt az inkvizíció börtönéből, s ezzel szolgálatot tett a reformációnak, és most így köszönik neki meg.
Fárel ekkor megfenyegeti Veronikát, hogy őt is meg a férjét is visszaadja az inkvizíció kezébe, ahonnan megszöktek. Veronika szerint azonban nekik már mindegy, hiszen „eső elől tóba” menekültek, azaz Kálvin rendszere még szigorúbb és korlátozóbb, mint az inkvizícióé.
Az I. Polgár ekkor azt követeli, Kálvinék adják ki nekik az úrvacsorát, a II. Asszony pedig azt, hogy kovásztalan kenyérből készítsék el, mint a berniek. De Fárel szerint akiket Kálvin eltiltott az úrvacsorától, azok nem kaphatnak semmilyet, hanem lábvasat és korbácsot. Ezután merénylet szándékával vádolja őket.
Perrin, a vezetőjük tiltakozik, mondván, hogy ők nem merénylők és szertik Istent, ezért hívták vissza Kálvint a száműzetésből, de nem azért, hogy ostorral telepedjen a nyakukra. Nekik nincs szükségük arra, hogy örökös rettegésre legyenek ítélve, ilyen Isten nekik nem kell.
„Rettegnek tőletek a gonoszok, és félnek a jók, mert egy meggondolatlan szóért bármikor őket is gonoszakká nyilváníthatjátok. A félelmünk és a zablád nélkül akarunk élni” – mondja Kálvinnak.
Kálvin azonban nem hajlandó kiadni nekik az úrvacsorát, amíg föl nem esküsznek a katekizmusra. Megvádolja őket, hogy azért nem szeretik őt és a szabályait, mert olyan istent akarnak, aki engedi őket kedélyesnek és könnyelműnek lenni, kártyázni és inni, mint a pogányok.
Egyszóval az a bajuk Kálvinnal, de Kálvin szerint ezzel saját maguknak ártanak, mert ha a német-római császár megtámadja a Genfi Köztársaságot, akkor csak bujálkodó, részeg embereket fog találni fegyveres ellenállás helyett. Emlékezteti őket, hogy a puritán Görögország meg tudta tartani a függetlenségét, a romlott erkölcsű Görögország azonban elveszítette.
Perrin szerint Kálvin csak mellébeszél, továbbra is az úrvacsorát követeli, de Kálvin kitart amellett, hogy nem adja ki neki.
Ekkor bejön a rendőrfőnök és a hitnyomozó, mire Perrin megérti, hogy Kálvin erőszakkal akarja lezárni a vitát, és úgy dönt, inkább békével elmennek. Megmondja azonban Kálvinnak, hogy nem fogják a dolgot annyiban hagyni. Ha csak a háború, a felkelés szabadíthatja meg őket attól a lidércnyomástól, amit Kálvin hozott rájuk, akkor háború és felkelés lesz.
Perrin és a tömeg kifelé indul, és Perrin Szervétet is hívja magával, mert érzi, hogy Szervét nincs biztonságban, amíg Kálvin hatalmában van. Ám Szervétnek nincs veszélyérzete, és nem tudja, hogy nem mehet el bármikor, ezért úgy dönt, hogy még marad.
A rendőrfőnök, Maisonneuve jelenti Kálvinnak, hogy Ory főinkvizítor párizsi megbízottja akar beszélni vele, a „főparancsnok úrral”.
A hitnyomozó, akit Ory küldött, jelenti Kálvinnak, hogy a főinkvizítor Szervét Mihály kiadatását kéri tőle, akit máglyahalálra ítéltek. Erről írást is átad Kálvinnak.
Kálvin felismeri a hitnyomozóban azt az embert, aki annak idején – az első felvonásban – házkutatást tartott nála, és akinek Lucianusként mutatkozott be. A hitnyomozó is felismeri őt.
Kálvin azt feleli a főinkvizítor kérésére, hogy nem adja ki Szervétet, aki itt Genfben van letartóztatva.
Szervét ujjong örömében, mert azt hiszi, Kálvin csak azért mondja, hogy le van tartóztatva, mert ezzel az ürüggyel akarja visszautasítani az inkvizíció kérését. Tehát diplomáciai húzásnak gondolja a dolgot, egy percig sem képzeli, hogy régi barátja valóban letartóztatná őt.
Ekkor a hitnyomozó elmegy, a rendőrfőnököt viszont Kálvin maradásra utasítja.
Szervét kicsit azért meg van ijedve az elítélése miatt, de Kálvin megnyugtatja, hogy a pápisták messze vannak. Őt inkább Perrinék nyugtalanítják, akik viszont közel vannak, és akiket Szervét szövetségeseinek tart.
Szervét nevet a gondolaton, hogy Oryt Kálvin válasza miatt meg fogja ütni a guta, és dicséri Kálvin diplomáciai érzékét, de Kálvin máris tisztázza a félreértést, és közli, hogy Szervét valóban le van tartóztatva.
Szervét először fel sem fogja, amit Kálvin mond, még mindig azt hiszi, csak komédia volt az egész a hitnyomozó számára, de Kálvin bizony nem tréfál. Közli, hogy a libertinusok agyát megfertőzte Szervét a könyvével és az eszméivel, ezért addig, amíg tanait nyilvánosan vissza nem vonja, a Genfi Köztársaság foglya marad.
Kálvin hozzáteszi, hogy ő direkt kérte Szervétet, hogy ne jöjjön Genfbe, mert tudta, hogy ez lesz, de Szervét mégis Genfbe jött, hát most már viselnie kell a következményeket.
Szervét meg van döbbenve azon, hogy elvbeli nézetek miatt le lehet valakit tartóztatni, de Kálvin közli, hogy bizony le lehet, ha a nézetei veszélyesek és károsak a közjóra nézve. Legalábbis a genfi törvények szerint. Szervét nézetei pedig ártalmasak, mert lázadást szítottak Genfben.
Szervét fel van háborodva ezen, hiszen a lázadást nem ő szervezte, az egész Kálvin magatartása miatt történik, Kálvin tehát saját magának köszönheti a háborgást és a felkelést.
Fárel szerint a lázadókat úgy lehet leverni, hogy példát statuálnak, Kálvin pedig azt követeli Szervéttől, hogy vonja vissza Restitutio Christianismi című könyvét. Hiszen a könyvnek már a címe – A kereszténység visszaállítása – is eretnek, mert azt sugallja, hogy jelenleg nincs kereszténység, és nem is lesz egészen addig, amíg ő, Szervét, vissza nem állítja.
Szervét ekkor Kálvinnak a királyhoz szóló levelét idézi (amelyet Kálvin az első felvonásban írt), és amelyben szó szerint az szerepelt, hogy „nem lehet vizsgálati fogság alá vetni a szabad vizsgálódást”, és amiben Kálvin toleranciát kért a királytól.
Ezzel arra céloz Szervét, hogy Kálvin most pontosan azt csinálja, amiért régen a királyt hibáztatta: nem tűri meg a másként gondolkodókat. És most ő ugyanúgy toleranciát kér Kálvintól, ahogy régen Kálvin toleranciát kért a királytól.
Kálvin sommás válasza erre: „Aki nem felejt: elpusztul.” Ő akár saját elveit is képes eldobni, képes „megölni magát”, ha a reformáció érdeke azt kívánja. Nem saját magáért teszi mindezt, hanem a nagy ügy érdekében, amelyet szolgál. Felszólítja a rendőrfőnököt, hogy vegye őrizetbe Szervétet.
A rendőrfőnök elkéri Szervét fegyverét, mire Szervét – ez nagyon sokatmondó! – a könyve egy példányát veszi elő a batyujából.
A rendőrfőnök azonban csak annyit mond, ő a fegyverét kéri. Szervét zavart színlel, kabátja belső zsebébe nyúl, és lúdtollat vesz elő. Ez is jelképes.
A rendőrfőnök ekkor megbilincseli Szervétet, aki törvényellenesnek nevezi a letartóztatást. Szerinte Genf törvényei előírják, hogy aki bevádol valakit, az köteles maga is bevonulni a börtönbe, és ha a tárgyaláson kiderül, hogy nincs igaza, akkor köteles felvállalni, hogy az ítéletet őrajta hajtják végre, és nem azon, akit bevádolt.
Tehát ha Kálvin bevádolja Szervétet, akkor Kálvinnak is börtönbe kéne mennie a törvény szerint.
Kálvin persze ragaszkodik hozzá, hogy ő betartja a rendet, és felteteti saját kezére is a bilincset (de mindenki tudja, hogy ez csak színjáték: Kálvin nincsen igazán letartóztatva, csak akkor kell börtönbe mennie, ha akarja, mivel itt ő parancsol).
Fárel emlékezteti Kálvint, hogy a törvény szerint a vádlónak megbízottja is lehet. Azaz Kálvinnak akkor se kell feltétlenül börtönbe mennie, ha már ennyire ragaszkodik a törvényesség látszatához, mert az is törvényes, ha valaki más megy börtönbe helyette. Fárel kijelenti, hogy ő önként átvállalja Kálvintól a vádló szerepkörét és mindazt, ami azzal jár.
Szervét megharagszik emiatt: megfenyegeti Fárelt, hogy ne tegye, mert megfojtja a cellájában. Ő csak Kálvin Jánossal hajlandó vitára kiállni, senki mással.
Fárel tiltakozik, hogy Genf nem maradhat gazdátlanul, és Kálvin Genf ura, őt nem lehet kivonni a forgalomból.
Kálvin ekkor kijelenti, hogy átadja Fárelnek a főparancsnokságot arra az időre, amíg ez az ügy lerendeződik.
Fárelnek ez sem tetszik, szerinte Kálvin nem hagyhatja magára Genfet éppen most, amikor veszélyben van minden, amit ott felépített. Ő, Fárel, nemcsak a börtönt és a Szervéttel való vitát, de még a máglyahalált is szívesen vállalná Kálvin helyett, ha veszítene a vitában, és emiatt rajta hajtanák végre az ítéletet.
Szervét azonban ragaszkodik hozzá, hogy Kálvin személyesen vitázzon vele, és ezzel Kálvin is egyetért. Megparancsolja a rendőrfőnöknek, hogy tegye őt közös bilincsbe Szervéttel. A rendőrfőnök engedelmeskedik.
A vita természetesen nyilvános lesz, és az erőviszonyok látszólag kiegyenlítettek, mivel nemcsak Kálvinnak vannak hívei és fanatikusai a városban, hanem Szervétnek is. Tehát elméletben bármelyikük nyerhet, ha sikerül meggyőznie a hallgatóságot az igazáról. Ez a látszat, a valóság meg az, hogy Kálvin oldalán van az erőfölény, mivel az ő kezében van a tényleges hatalom, Szervét hívei meg csak lázadók.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
Hozzászólások
Sütő András: Csillag a máglyán (olvasónapló) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>