Sütő András: Csillag a máglyán (olvasónapló)
Második felvonás
Szereplők: Kálvin (Genf főparancsnoka), De la Fontaine (Kálvin titkára), Szervét (csavargónak öltözve), Fárel (államtitkár), Aubrin Perrin (a Kálvinnal elégedetlenek vezére), I. Polgár, I. Asszony, Veronika, II. Asszony, Rendőrfőnök, Hitnyomozó (ugyanaz a Périgod)
Hely és idő: Genfben vagyunk a reformáció főhadiszállásán, ahol két íróasztal áll egymás mellett, az egyik De la Fontainé, aki Kálvin titkára, a másik Kálvin Jánosé. A falon itt is megvan nyomdai kivitelezésben az a szimbólum, ami Párizsban volt Kálvin szobájában: piros szív nyitott tenyéren.
Valamint térkép is van a falra téve, amelyen fehér zászlócskákkal vannak megjelölve a reformáció székvárosai. Kintről lódobogás hallatszik: futárok mennek Európa minden irányába.
Az időpont 1553, egy tavaszi nap van.
De la Fontaine papírokat rendez el Kálvin asztalán, közben az őr megkongatja a jelzőharangot (oldalt az őrség szobája van). Megérkezik Kálvin.
Kálvin és De la Fontaine beszélgetni kezd. De la Fontaine szavaiból kiderül, hogy a Mester, azaz Kálvin, már megint nem tudott aludni, és egész Genf aggódik az egészségéért.
Kálvin szerint az túlzás, hogy egész Genf, ugyanis vannak Genfben ellenségei: a libertinusok, a panteisták, az ateisták, az újrakeresztelők (tehát nemcsak a „pápisták” vannak Kálvin ellen, hanem a reformáció is megosztott, és az egyes irányzatok ellenségei egymásnak). Ezek Kálvin szerint a halálát várják, de hiába.
Bár Kálvin úgy gondolja, az élete amúgy is egy szakadatlan haláltusa: kilencféle betegsége van, pl. köszvény, vesegörcs, epekő, álmatlanság, húsz éve tartó fejfájás. Ma hajnalban is vért hányt. Böjtöléssel próbál gyógyulni, tíz éve nem reggelizik.
Ráadásul családjában is baj van: gyermekei meghaltak, felesége is ágynak esett. Kálvint csak az vigasztalja, hogy mindez Isten keze műve, akinek nyilván célja van vele.
Meghalni viszont nem hajlandó, míg ellenségeit ki nem űzte Genfből.
Ekkor munkához látnak. Kálvin futárokat és prédikátorokat küld szét mindenfelé. Azokról a helyekről, ahol tanai már terjednek (pl. csehektől, lengyelektől), kérések érkeznek, hogy adjon felvilágosítást egy-egy kérdésben, pl. a predesztináció vagy a Szentháromság ügyében.
A lengyel király megírta Kálvinnak, hogy Varsóban is feltűntek a Szentháromság-tagadók (akik Szervét tanait vallják!), Kálvin azt válaszolja, a király akasztassa fel őket.
A franciák nem állnak kötélnek, Kálvin haragszik II. Henrik királyra, akit csak a „babiloni parázna”-ként emleget. II. Henrik megüzente neki, hogy hívja vissza az embereit Párizsból, különben kénytelen lesz megégetni őket, mert zavarják a kormányzásban. A lyoni diákokat is (öt kedves hívét Kálvinnak) máglyahalálra ítéltette.
Kálvint bosszantja az is, hogy pl. a berniek olyan apró butaságokkal zargatják, hogy kovászos vagy kovásztalan kenyér legyen-e az úrvacsorához. Kálvin megíratja nekik De la Fontaine-nel, hogy ha van kovász, jó, ha nincs, úgy is jó. Nem ez a lényeg.
Kálvin kemény kézzel akar leszámolni az ellenzékével: „zablát a belső ellenségre!”
El akar jutni oda, hogy minden nép a maga nyelvén olvashassa Isten igéjét, de a jobbágyok milliói írástudatlanok, ezért rá vannak szorulva a papokra, ami a katolicizmusnak kedvez.
A reformációt Kálvin az egész világ számára tervezi, nemcsak egy országnak. Már sok országban jelen van, de Spanyolország, Németország és Anglia fele vagy harmada még mindig katolikus. És a reformációt az elavult feudalista rendszer is fojtogatja, nincs tisztességes polgári törvénykezés, ellenben a földesuraknak pallosjoguk van.
A berniek a cölibátus kérdésében is állásfoglalást kérnek, de Kálvint ez még jobban bosszantja, mert neki nincs ideje olyasmikről értekezni, hogy „valamely koszos bakbarát álombéli pollúciója” szándékos bűn-e vagy sem. Különben is, ő nemcsak „nőügyben” támadja Rómát.
De la Fontaine jelenti Kálvinnak, hogy Szervét Mihály már másodszor kereste őt, de Kálvin nem akarja fogadni Szervétet, akire szintén haragszik, mert Szervét tanai terjednek, a könyveit rejtegetik a libertinusok, stb. Szervét harminc levelet is írt Kálvin ellen.
Kálvin nem akar találkozni Szervéttel, de De la Fontaine szerint Szervét az ifjúkori barátságra hivatkozik. Kálvin szerint a barátságot Szervét rúgta fel akkor, amikor eretnek lett.
Mindazonáltal Kálvin nem akar ártani Szervétnek, csak ne jöjjön a közelébe: békével ki akarja ereszteni a város kapuján, de azt akarja, hogy maradjon Szervét távol tőle. Korábban azt mondta, élve nem hagyja el Szervét Genfet, ha idemerészkedik, most bántatlanul elengedné, csak menjen el.
Ezután Kálvin meghagyja De la Fontaine-nek, hogy küldje hozzá Fárel tiszteletest, és küldje az orvost Kálvin feleségéhez. De la Fontaine elmegy intézkedni, Kálvin pedig fel-alá sétál egyedül, mikor Szervét belép.
Szervét batyuval a hátán érkezik, mint egy csavargó, és első szavaival szemére veti Kálvinnak, hogy a leveleit az inkvizíció kezére juttatta:
„Én a királynővel csak álmomban beszéltem. Adta volna Isten, hogy Kálvin Jánossal is csak álombeli levelezést folytathassak. A szabadság és a biztonság tökéletes állapotában. (…) Vitába mertem szállni veled, de csak kenyérrel dobtalak meg. Dobtál volna vissza sárral vagy mennykővel. Ne följelentéssel.”
Csak ennyit akart mondani, és már indulna is kifelé, de Kálvin nem hagyja a dolgot annyiban. Az mondja, nem ő tette, Fárel küldte el a leveleket az ő tudta nélkül.
Szervét először esküt követel Kálvintól, hogy tényleg így volt, de Kálvin nem akar esküdni, így végül megelégszik a puszta szavával is.
Elmondja, hogy azért jött, hogy ettől a kételytől megszabaduljon, hogy Kálvin elárulta-e őt vagy sem. Most boldog, hogy visszakapta régi barátját, meg is öleli Kálvint.
Elmondja, hogy a csavargóöltözéket a börtönőr adta neki, aki segédkezett a szökésében: csak álruhában tudott elmenekülni a hitnyomozók elől, és már negyedik hónapja bujdosik Európában.
Kálvin szerint Szervét jobban tette volna, ha nem jön el Genfbe, de Szervét azt mondja, személyesen akarta átadni Kálvinnak a legújabb könyvét, a címe Restitutio.
Kálvin nem akarja elfogadni, szerinte Szervét műve tűzre való eretnek könyv, mert a tanai mind tévelygések.
Szervétnek nem tetszik, hogy Kálvin tévelygésnek tart minden olyan gondolatot, amely ellentétes az ő felfogásával, vagy csak néhány ponton is eltér attól. Különben is Kálvin maga is eretnek, a pápa kiátkozta, ugyanakkor győzött, poroszlók védik a tanait, úgyhogy nem lenne szabad így beszélnie.
Kálvin szerint azonban korántsem győzött még, hiszen Genfet bármelyik órában Franciaország kezére játszhatják a libertinusok, és akkor ezrek fognak meghalni.
Valóban puskalövések hallatszanak odakintről, és Kálvin azt mondja, ezek bizony nem a tiszteletére lövöldöznek, hanem ellene.
Kálvin azt mondja Szervétnek, tegye el a könyvét és menjen el békével. Úgy jött Genfbe, mint a tudatlan gyermek a harctérre.
Kálvin már nem kéri Szervéttől, hogy Szervét mellé álljon, hiszen tizenhét éve vitázik vele eredménytelenül. Szerinte Szervétet már csak a végső kegyelem ragadhatja ki a szentháromság-tagadás bűnéből.
Kálvin azt is kifejti, hogy ő maga is kényszerből van itt Genfben, hiszen irtózik a harctól: ő harc helyett magányra, tudományos munkásságra vágyik. Mégis Genfben kell lennie, mert másképp Genf nem tér meg a reformáció tanaira.
Szervét felveti, hogy talán nem csupán Kálvin tanai származnak Istentől, hanem az övéi is. Kálvin szerint ha így volna, akkor Isten az ő évtizedes munkáját meg fogja semmisíteni, sőt, Lutherét is, és Szervétet fogja a helyükre állítani, hogy megreformálja a reformációt.
De Kálvin nem hiszi, hogy Isten bebizonyítja majd Szervét által, hogy az ő 17 könyve, 500 prédikációja és 20 kötetnyi levelezése mind tévedés.
Kálvin kifejti, hogy Isten azt a feladatot bízta rá, hogy érvényt szerezzen az Írás parancsainak, tanítsa a szófogadókat és bevádolja, megsemmisítse az ellenkezőket. Az a kötelessége, hogy cselekedjen – akár Szervét ellen is, ha kell.
Szervét azt mondja, ő nem ellensége Kálvinnak, de Kálvint nem ez érdekli, hanem hogy Szervét tanai ellentmondanak az ő tanainak. Maga Szervét hiába jó szándékú ember, ha egyszer a tanításai ártalmasak.
Itt, Genfben is vannak antitrinitáriusok, Kálvin fel is veti, hogy mi van, ha ők hívták Szervétet, de Szervét megesküszik, hogy nem is tudott róluk.
Kálvin azt mondja neki, el kell mennie Genfből, mert Genf tele van libertinusokkal és szakadárokkal, és Szervét a könyve által hozzájuk hasonló lett, így vezérüknek is megtehetik.
Szervét tiltakozik: ő nem azért jött, hogy pártot szervezzen Kálvin ellen Genfben.
Kálvin ráparancsol, hogy menjen el, de nem csavargó ruhában, mert a gyanús alakokat a főkapunál lefogják: vegyen magának tisztességes ruhát. Ír neki egy cédulát, amellyel a sarki szabómesternél rendelhet magának. És a könyveit is szedje össze és vigye magával.
Szervétnek azonban nem tetszik, hogy Genfnek csak egyetlen könyvtára lehet, az, amely Kálvin könyveiből áll. Elmeséli, miket hallott Kálvinról a kocsmákban: ott összeesküvést szőnek Kálvin ellen.
Kálvin azt feleli, tudja. Egyszer már száműzték Genfből, de aztán visszahívták, ugyanazok, akik azelőtt fel akarták koncolni.
Szervét elmondja, hogy a kocsmákban azt beszélik, Kálvin börtönbe záratja azokat, akik nem fogadják el az ő 21 cikkelyét, amelyben katekizmussal előírta a gyülekezeti élet új formáit.
Az se tetszik az embereknek, hogy az egyházi megbízottak előtt éjjel-nappal nyitva kell tartani a házuk ajtaját, és szolgai alázattal kell viseltetniük Kálvin iránt.
„Városodban, az Új Jeruzsálemben a leggyakoribb szó így hangzik: tilos. Tilos a feltűnő ruházat, lányokon a selyem és a bársony; tilos a fehér bor is, mely a vörösnél erősebb; tilos fiataloknak tiltott helyen enyelegni, és újszülötteknek olyan nevet választani, mely nem szerepel a bibliában. Tilos a csupasz kép, tehát akinek esze és megfelelő szőrzete van: Kálvin-szakállat hord.”
Kálvin még az emberek gondolatait is ellenőrizni akarja, tilos az egyház dolgairól vélekedni és beszélni máshol, mint a tanácsülésen.
„Leggyakoribb szavatok pedig a kötelesség. Kötelessége mindenkinek mindenkit figyelni, hogy az előírtakat betartja-e. Kötelessége mindenkinek mindenkit följelenteni, ha úgy gondolja… azaz nem kell úgy gondolnia; meggyőződése ellenére is köteles úgy gondolnia.”
Kálvin szerint Szervét most kezdi kimutatni a foga fehérét, Szervét azonban úgy véli, ő csak a puszta tényeket tárja fel Kálvin előtt. Kálvin valóságos diktatúrát valósított meg Genfben.
Egy polgárt például három napra börtönbe zártak, mert mosolygott egy keresztelő alatt. Aki elalszik a prédikáció közben, az is börtönben ébred fel.
Valaki Kálvin ellenfelének, a Kálvin által száműzött Castelliónak a bibliafordítását dicsérte, és ezért büntetésből őt is száműzték.
Valakit kivégeztek azért, mert Kálvint képmutatónak nevezte.
Volt egy bizonyos Ameaux nevű kereskedő, aki azt merte állítani, hogy Kálvin engedélye nélkül a tanácsban még tüsszenteni sem lehet, és emiatt a bűnbánók ingében kellett a piacon térdepelnie és bocsánatot kérnie.
Számos hasonló „kisiklást” sorol fel Szervét, amelyek miatt Kálvin 5 év alatt 76 száműzést, 13 akasztást, 10 lefejezést és 35 máglyahalált utalt ki az embereknek.
Kálvin azzal mentegeti magát, hogy a reformációnak védekeznie kell a fegyveres felkelők ellen, ezért olyan szigorú. Különben is nem ő esett ilyen túlzásokba, hanem Fárel, és azok, akiket megbüntettek, feslett libertinusok voltak, akik a templomban is bűzlenek az alkohol szagától, verekednek, paráználkodnak, stb.
Kálvint különben sem érdekli a 13 felakasztott libertinus, amikor az ő hívei közül 13 ezret ítélt halálra az inkvizíció Spanyolországban, Angliában és Itáliában, és 100 000 lutheránus parasztot koncoltak föl Németországban. Ez nem semmiség. A falon levő térképen azok a zászlócskák nem győzelmeket jeleznek, hanem a reformáció mártírjainak sírköveit.
Szervét szerint az más, mert azok az emberek valóban felkelők voltak, és nem azért ítélték el őket, mert a saját vezérük ellen tüsszentettek a tanácsban.
Kálvin bosszús, hogy Szervét így keresi a kákán a csomót. Őt csak a lényeg érdekli, a lényeg pedig az, hogy vallásháború zajlik, és ő nem engedi, hogy Genfet akár a katolikusok, akár a libertinusok elvegyék tőle, mert akkor a többi város is elesik (Zürich, Bázel, stb.) és kezdheti elölről az egészet.
Ez az oka, hogy Genfben istenes életet és alázatot akar látni mindenáron. Szervét ellene veti, hogy az istenes élethez nem feltétlenül kell az, amit Kálvin csinál: nem kell a nézetbeli kötőfék, a levelek elfogása, a „kötelező uniformis a hitben az utolsó gombig”.
Kálvin szerint igenis kell, mert kétely és gondolati kicsapongás közben sem imádkozni, sem dolgozni nem lehet.
Szervétet felháborítja, hogy Kálvin gondolati kicsapongásnak nevezi azt, ha valakinek más a felfogása, mint neki. Emlékezteti Kálvint, hogy egykor ő is katolikus volt és a régi tanok szerint prédikált, akkor saját magát nem kéne megégetnie?
Kálvin azt feleli, tévelygő ifjú volt, és azt az ifjút meg is égette magában képletesen. Mindenki a tudatlanságból jön, de ha egyszer meglelte az igazságot, akkor kételkedésnek többé nincs helye.
Jézus nevében mondja, hogy aki őt követni akarja, tagadja meg magát. Szemére veti Szervét Mihálynak, hogy tagadja Jézus istenségét. Szervét szerint azonban Luther és Kálvin Rómától vették át a szentháromság-tant.
Kálvin szerint neki nincsenek tanai, ő az evangéliumot hirdeti, hordozza a keresztet és üldözik ezért. Szervét szerint Kálvin egyszerre üldözött és üldöző, mert a katolikusokhoz hasonlóan ő is üldözi azokat, akik nem értenek egyet vele.
„A szabad vizsgálódás nevében a hitből kényszerhitet, a hívőből álhívőt kovácsolsz.”
Kálvin azt feleli, inkább kényszerhit legyen, mint tévhit.
Szervét kicsit gúnyolni kezdi Kálvint, amiért Kálvin azt képzeli, hogy ő az utolsó gondolkodó, akinek még joga van a felfogásán módosítani, és hogy az emberiség majd az ő Jézus-kommentárjába fagyottan fogja megérni a feltámadás napját.
Kálvin azt feleli, minden újításnak van határa. Szervét szerint azonban lehetetlen bárkit is erővel kényszeríteni, hogy a hite, a gondolkodása ilyen vagy olyan legyen. A meggyőződés olyan titkos lelki dolog, amit dőreség megpróbálni irányítani.
Érkezik Fárel, az államtitkár, aki egy zord arcú öregember, Kálvinnnál sokkal idősebb. Jön nagy dühösen, és jelenti Kálvinnak, hogy miután levertek kétezer zendülést, most készül a kétezeregyedik.
Fárel azt javasolja Kálvinnak, hogy állíttassa fel az akasztófákat, máskép nem fogja tudni szétugrasztani a felkelőket, akik már Kálvin háza előtt lövöldöznek. Kálvin azonban ezzel még várni akar.
Fárel azt is közli, hogy a rendőrfőnök szerint Szervét a városban van, és a felkelők az ő könyvét lobogtatják. Szerintük Kálvin nem tudja megcáfolni Szervét tanait. Ráadásul a Nagytanács többsége, élükön egy Perrin nevű emberrel, Szervét-párti.
Kálvin ekkor bemutatja Szervétet Fárelnak. Szervét gúnyosan megköszöni az államtitkárnak, hogy feljelentette őt az inkvizíciónál. Fárel elképedten feleli, hogy még nem látott ekkora eretneket, mint Szervét.
Szervét tovább gúnyolódik Fárellal: Dürer művész úr köszöni szépen, hogy Fárel szíveskedett porrá zúzni a szárnyas oltárait.
Erre már Kálvin se állhatja meg, és közli, hogy a pápa hadai Bolognában egy Michelangelo-szoborból öntöttek ágyúgolyót maguknak. Fárel szerint De la Baume püspök, aki ellenük jön, azzal fogja lövetni őket. Már ha a felkelők nem végeznek Kálvinékkal előbb.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!
Hozzászólások
Sütő András: Csillag a máglyán (olvasónapló) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>