Szervét tehát tagadja, hogy ő a könyv szerzője, de Ory szerint ezzel a Jákob-példázattal védelmébe vette a könyvet.

A könyv bevezetőjében M. S. V. áll aláírásként. Ory szerint ez Szervét monogramja: Michel Servet Villanovus.

Szervét azonban tiltakozik, hogy ő csak Michel de Villanovus, Palmier érsek háziorvosa és hű tagja az Egyedül Üdvözítő Római Anyaszentegyháznak. Azzal védekezik, hogy a szentmisékről se hiányzott soha, erre a vienne-i lelkiatya is tanú. Sose akart elpártolni az egyháztól.

Szerinte semmi bizonyíték rá, hogy ő Szervét Mihály, és hogy eretnek munkát írt.

Ory azt mondja erre, hogy hazudik, és ezzel csak árt magának, mert az ítélethozatalkor mentő körülmény szokott lenni az őszinte beismerés. Ezután Ory előveszi a bizonyítékot: Szervét saját kezével írt leveleit, amelyekben saját könyvének igazát bizonygatja. A levelek címzettje Johannes Calvinus.

Ettől Szervét összeomlik. Tehát házkutatás volt Genfben. Megkérdezi, letartóztatták-e Kálvint is. Ory azt feleli, Kálvinnak és tanainak fegyveres őrei vannak.

Szervét azt találgatja, hogy ha nem tartóztatták le Kálvint, akkor hogyan juthattak a levelek az inkvizíció kezébe. Vajon betörtek Kálvinhoz és ellopták tőle?

Ory szerint erre nem volt szükség: Kálvin maga küldte el a leveleket az inkvizíciónak. Szervét ezen teljesen ledöbben, nem akarja elhinni, hogy barátja ezt tette.

Ory szerint egyszerű a magyarázat: Kálvin meglátta Szervétben a másik Reformátort, a vetélytársat, ezért tette.

Szervét és Kálvin ugyan egy követ fújnak abban, hogy mindketten eretnekek, mindketten támadják Rómát és a pápát, mindketten kidobják a templomokból a szenteltvizet, a festményeket, gyertyákat, misemondó ruhákat, stb., de ugyanakkor szemben is állnak egymással, mert mindketten másképp képzelik el a reformációt.

Ory szerint Kálvinnak nem tetszik az, hogy Szervét az övéhez képest is új tanokat hirdet: helyteleníti a gyermekkeresztelést és tagadja Krisztus istenségét, viszont nem fogadja el Kálvin predesztináció-tanát.

Ory szerint Kálvin számára Szervét rosszabb, mintha ellensége lenne. Szervét ugyanis ellenzéke Kálvinnak.

Szervét megsemmisülten kijelenti, hogy ő már semmije Kálvinnak. Barátok voltak, de már nem azok.

Ezután Szervét vallani kezd, felel Ory kérdéseire:

• Hol nyomtatták a könyvet? Palmier érsek helyi nyomdájában.

• Hány példányban? Ezer.

• Hol terjesztették? Németországban, Hollandiában és a svájci városállamokban.

Ory szerint Szervét részéről a könyv megírása támadás volt Kálvin ellen, de Szervét tiltakozik: ő nem Kálvin ellen írta, amit írt, hanem a lelkiismerete szavát követte.

• Hogyan fogadták Szervét könyvét Genfben a libertinusok? Szervét azt mondja, nem ismeri a libertinusokat.

Ory szerint a libertinusok Kálvin ellenségei. Bizonyára megdicsérnék Szervétet, de Szervét azt a dicséretet már nem fogja megkapni.

• Kálvin mit szólt a könyvhöz? Szervét azt feleli, levélben korholta őt.

• Helyben hány példányt adott el Szervét a könyvéből? Kiderül, hogy ötöt, és az öt vevőjéből négyet már megtaláltak a hitnyomozók.

Ory tudni akarja, ki az ötödik. Erre De la Fontaine összerezzen. Szervét ránéz, de nem árulja el, hanem azt mondja, egy lyoni kereskedő volt.

Orynak persze feltűnik, hogy De la Fontaine összerezzent, és megkérdezi a főjegyzőt, hogy mitől rémült meg annyira.

De la Fontaine azt feleli, attól a gondolattól, hogy ő nemegyszer sétálni ment ezzel az emberrel.

Mivel nincs több kérdése a bíróságnak, Ory berekeszti a tárgyalást. Szervétnek meghagyja, hogy másnapig gondolkozzon azon, ki volt a lyoni kereskedő (az ötödik vevője), ezután kivezetteti az őrökkel.

Mielőtt elhurcolják, Szervét még gyorsan elmondja hitvallását: „Semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja.”

A foglyot elvezetik, a bírák kivonulnak, csak De la Fontaine marad még a helyén, akihez Ory visszafordul, és sejtelmesen idéz neki egy részt latinul Pál apostol Rómabeliekhez írott leveléből. Megkérdezi De la Fontaine-t, hányadik részből idézett szerinte. A főjegyző rémülten vonogatja a vállát. Ory erre megmondja: az ötödikből, és elvonul.

De la Fontaine érti a célzást, és riadtan néz a főinkvizítor után.

Veronika jön vissza seprűvel és törlőronggyal, és Szervétre célozva megkérdezi, felmentették-e ezt a szerencsétlent.

De la Fontaine azt feleli, nem.

Veronika megkérdezi, vajon ki jelentette föl.

De la Fontaine megmondja, hogy ugyanaz, aki Veronika férjét is feljelentette a kiszólásai miatt, melyek közül legsúlyosabb a varjúfészek volt, amit ha szétvernek, oda a varjak többé nem szállnak vissza. Ezt a kiszólást úgy értelmezték, hogy az inkvizícióra mondta.

Veronika sopánkodik, hogy a férje, Jeromos túl sokat látott már a vallatóban, és ő hiába mondja neki, hogy tegyen lakatot a szájára, különben lakat alá kerül, sok kiszólása van, és egyik vastagabb, mint a másik.

„Innen is meg kell majd szökni, ebben a városban oda jutott az ember, hogy nem lakhat a véleményével egy fedél alatt” – teszi hozzá Veronika.

A feljelentést De la Fontaine-nél tették, így el lehetne hallgatni az ügyet. Csak az a baj, hogy De la Fontaine elkotyogta a dolgot a vádlottnak, Villanovusnak, akiből a vallatáskor bizonyosan ki fogják szedni.

De la Fontaine azt javasolja, Veronika rokona, a börtönőr segítse hozzá a foglyot, Villanovust a szökéshez: mert ha megszökik, akkor nem tudnak semmit kiszedni belőle. Így Veronika férje megmenekül. Ezután De la Fontaine elégeti a gyertya lángjánál a följelentést.

Veronika előbb hálálkodik neki, aztán boldogan megy előkészíteni Szervét szökését.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!