Ekkor Antal jön be, és rémülten mondja nekik, hogy Copus rektor urat letartóztatták. Kálvin szerint az ő beszéde miatt. Antal elmondja, hogy Ory parancsára tették, és megkéri bátyját, hogy meneküljenek, és Mihály (azaz Szervét) is meneküljön el. A Copus rektor mellett tüntető diákokat korbáccsal verték szét.

A hugenotta-gyanúsak házában fegyveres poroszlók kutatnak, és Kálvin házigazdája, Étienne de la Forge is megfigyelés alatt áll, mert sok feljelentés érkezett ellene. Nemcsak a kocsmárosok, hanem már a virágárus lányok is besúgók. A falnak is füle van.

Szervét ekkor megnyugtatja Antalt, hogy őket ugyan hiába keresik, mert álnevek mögé rejtőznek: Kálvin álneve Lucianus, Szervét állneve De Villanovus lesz. Kálvin elküldi az öccsét, hogy figyelmeztesse La Forge urat, és mondja meg neki, hogy zárja be a kaput.

Antal szerint La Forge úrnak fegyvere is van, eldugja-e? Kálvin azt feleli, „gyertya és fegyver nem tartatik véka alatt”, és elővesz egy papírtekercset, amely a királynak, Első Ferencnek írt fogalmazvány, saját írása.

Ez egyfajta tiltakozás: Kálvin panaszt akar emelni Copus rektor letartóztatása miatt, amely szerinte szégyen a királyra nézve. Ory főinkvizítor tevékenysége is csorbítja a király tekintélyét, hiszen nem keresztényi eljárás az egyházból kitaszítottakat fegyverrel üldözni, és az eretnekeket megölni, az állam ellenségeivé nyilvánítani a hivatalos egyházi tanoktól eltérő felfogásuk miatt.

Kálvin szerint a király képmutató, hiszen a lelkiismeret szabadságát hirdeti, ugyanakkor aki ezt komolyan veszi, arra lecsap az inkvizíció.

A lelkiismereti szabadságot azok a pápisták nyilvánították ördögi dolognak, akiknek keresztény ősei oroszlánokkal tépették szét magukat a lelkiismereti szabadság nevében.

Közben már dörömbölnek a kapun, de Kálvin zavartalanul folytatja a levél felolvasását.

Kálvin felteszi a kérdést: ki akarna keresztény lenni, ha egy mohamedán is bántódás nélkül sétálhat az országban, de a keresztényt máglyára hurcolják saját keresztény társai. Még a rablógyilkosság büntetése is enyhébb azokénál, akik másként gondolkodnak, mint az egyedül üdvözítő katolikus egyház, pedig ők is Krisztust vallják, és Krisztus nevében vetik máglyára őket. Kálvin levele végén toleranciát kér a királytól.

Végül elrejti a papírt az asztalfiókban. Pont időben, mert egy fegyveres poroszló ekkor belöki az ajtót, s belép egy civil hatósági emberrel, aki Ory főinkvizítor hitnyomozója.

A hitnyomozó meghallotta az utolsó szavakat a levélből, és most megkérdezi, kinek kell az a tolerancia. Kálvin azt feleli, az emberiségnek.

Szervét is ad egy magyarázatot: Hans Blüchernek kell a tolerancia, aki hű katolikus, ezért Lutherék Drezdában meg akarják égetni.

A hitnyomozó szerint kellő választ ad a katolikus egyház erre Copus rektor megégetésével, és megkérdezi a nevüket.

Szervét azt feleli, mindketten a Montaigu kollégium diákjai, Lucianus és De Villanovus. Ezután a hitnyomozó fegyvert keres náluk, Kálvin azt feleli, fegyvertelenek.

A hitnyomozó szerint a hugenották fegyverkeznek, az állam létét veszélyeztetik, így Lucianusnak és De Villanovusnak nem Hans Blüchert kéne siratniuk, hanem az eretnekek ellen harcolni. Szervét szerint az eretnekség lelki tulajdonság, amit nem lehet fegyverrel megsemmisíteni, csak Isten szavával.

A hitnyomozó szerint Isten szavát nem árt megtoldani egy dárdával, de Kálvin szerint dárdával a gyöngeséget és a gyávaságot szokás megtoldani. Isten szava ellenben bátor és legyőzhetetlen.

A hitnyomozó megállapítja, hogy a két diák eszerint „a szavak fegyverneméhez” tartozik, és megparancsolja a poroszlónak, hogy keressen rejtett iratokat.

Kálvin tiltakozik a házkutatás ellen, amihez a főinkvizítor engedélye szükséges, mert ez a jogszabály. Azzal fenyegeti a hitnyomozót, hogy feljelenti.

Erre a hitnyomozó abbahagyatja a poroszlóval a házkutatást, leül az asztalhoz, táskájából elővesz egy kitöltetlen, de pecséttel ellátott megbízólevelet és írni kezd.

A házkutatási parancsot Lucianus nevére tölti ki, mondván „nem a valóságot igazítjuk a papírhoz, hanem a papírt a valósághoz”, és amikor elkészül, odaadja a poroszlónak azzal az utasítással, hogy menjen ki az ajtón, majd jöjjön vissza az irománnyal, hogy az egész legyen „jogszabályos”. Mert ezekkel az urakkal nem lehet ám tréfálni…

A poroszló kimegy. Ekkor Kálvin kiveszi a lúdtollat a hitnyomózó kezéből, és a tűzbe dobja. A hitnyomozó tudni akarja, miért. Kálvin azt feleli, azért, mert fertőzött holmi, és be kell tartani a köztisztasági szabályokat. A hitnyomozó azt kérdezi, őt tekinti-e Kálvin kolerásnak, vagy a szerencsétlen tollal írottakat. De Kálvin ráhagyja, hogy úgy értelmezze, ahogy akarja.

Ekkor a poroszló kopogtat, a hitnyomozó behívja. A poroszló jelenti, hogy házkutatási és személyi motozásra jogosító parancsot hozott, és átnyújtja az imént megírt papírt.

A hitnyomozó végigjátssza a komédiát: megvizsgálja a papírt, kinek a pecsétje van rajta, mikor látja, hogy Ory főinkvizítoré, akkor megmondja a poroszlónak, hogy az érdekeltnek is mutassa meg. Kálvin azonban nem hajlandó kézbe venni a papírt, mondván: „Nem óhajtok másodszor is kezet mosni.”

A hitnyomozó ekkor bemutatkozik: a neve Périgod, és „törvényes keretek” között akarja a folytatni a – mint Kálvin a szavába vágva megjegyzi – törvénytelenséget.

A hitnyomozó szerint azonban nem létezik se törvény, se törvénytelenség, egyedül a Helyzet létezik.

Valamint a fegyver, amit Szervéttel kitetet az asztalra, mivel kiszúrja, hogy baloldalt, csípőtájt, bőrtokban van nála egy kés. Szervét az asztalra dobja a kést, ami szerinte „békanyúzó”, nem fegyver.

A béka szóról a hitnyomozónak eszébe jut, hogy a végzet kezében egy teknősbéka is halálos fegyverré válhat:

„Egy entellektüel mesélte, hogy valamely kopasz görögnek…” – Szervét közbeszól: Aiszkhülosznak – „egy sas a teknőcöt a fejére pottyantotta”.

Kálvin és Szervét ekkor egy kicsit gúnyolódnak a hitnyomozón, aki nem tudja, ki volt Aiszkhülosz, és szintén kopasz, ezért óvatosságra inti az eset. A hitnyomozó szerint azonban az fog nevetni, aki utoljára nevet.

A hitnyomozó ezután a könyveiket vizsgálja meg, amely Szervét szerint csupa cenzúrázott kiadás. Kálvin hozzáteszi: „Szellemi vámtisztektől agyonmotozott gondolat”.

A hitnyomozó egy Erasmus-kötetről érdeklődik, hogy mi van benne feldolgozva (a címe Encomium moriae), és Kálvin meg Szervét ismét hülyére veszik.

Ezután egy Villon-kötetről kérdez, mert Villon szerinte betörő volt, és megnézi Dante kötetét, aki állítólag megfordult a pokolban és a felesége mellett szeretőt is tartott.

Kálvin és Szervét megint a bolondját járatják vele, Kálvin azt mondja, mostanság nem találkozott Dantéval, Szervét azt, hogy nem válaszol a leveleikre. A hitnyomozó szerint azért, mert a szeretője lefoglalja…

A hitnyomozó végül Erasmus könyvét magához veszi, mert szerinte a nyomtatott betű veszélyesebb a golyós fegyvernél. Aztán megmutatja, hogy mégsem annyira hülye, mint Kálvin és Szervét gondolták: tudja, hogy Dante, akivel Kálvin mostanában nem találkozott, kétszáz éve halott.

Ezután kifejti, hogy nem a szerző, hanem az olvasó a veszélyesebb, akit óvni kell a rossz eszméktől, függetlenül attól, hogy tegnap vagy kétszáz éve írták le azokat. Az eszmékkel fertőzött olvasót ugyanis tömegében nem lehet kiirtani, ezért a könyveket kell elégetni, és végső esetben a szerzőt is, ha túl nagy sikere van.

A hitnyomozó ezután megkérdezi tőlük, hogy egy bizonyos Kálvin nevezetű teológus urat ismernek-e.

Szervét azt mondja, sosem hallott róla, de a hitnyomozó szerint az lehetetlen, hiszen zeng a város Kálvin nevétől.

Ekkor kivágódik az ajtó és két fegyveres poroszló La Forge-ot lökdösi be megkötözve.

A hitnyomozó azt akarja tudni, La Forge ismeri-e ezt a két embert (Kálvint és Szervétet). La Forge először nemmel felel, és mikor a hitnyomozó megjegyzi, hogy a saját lakóiról van szó, azt feleli, a nevüket tudja, de nem ismeri őket.

A hitnyomozó Kálvinra mutat, és megkérdezi, La Forge szerint hogy hívják. La Forge azt feleli, Lucianus. Ezután a hitnyomozó Szervét nevét kérdezi, akit La Forge Villanovusként nevez meg.

A hitnyomozó elviteti La Forge-ot a vallatóba. Mikor kifelé toloncolják, La Forge kiáltozni kezd, hogy ő nem eretnek, és Kálvint kéri, hogy ne hagyja őt elveszni.

A hitnyomozó erre visszahozatja, és megkérdezi, melyik Kálvin. La Forge azt feleli, egyik sem. A nevük Lucianus és Villanovus. A hitnyomozó szerint erre a kérdésre legközelebb a kínzócsigának és a hüvelykszorítónak fog válaszolni.

Ekkor La Forge-ot elviszik, és a hitnyomozó fegyveres őröket állít az ajtó elé, hiszen megtudta, hogy a két ember egyike Kálvin.

Kálvin megígérteti vele, hogy La Forge urat nem fogják kínozni, és megmondja, hogy ő Kálvin (Johannes Calvinus). Szervét azonban közbelép. Azt állítja, Kálvin csak a barátját akarja menteni, ezért hazudik. Valójában ő Kálvin.

Kálvin tiltakozik, hogy más a nevét bitorolja, a hitnyomozó pedig igazolást kér tőle, hogy tényleg ő Kálvin.

Szervét szerint Kálvin nem tudja igazolni magát semmivel, de ő igen, a könyvével. Előveszi a De trinitatis erroribus című könyvet, amelynek címe azt jelenti: A Szentháromság tévelygéseiről.

Szervét erősködik, hogy ezt a könyvet ő írta, és ő akarja felforgatni vele a világot. Megírta benne, hogy a gyermekkeresztelés ostobaság, és hogy a Szentháromság tana és a szeplőtelen fogantatás félreértés. Vagyis hogy Isten egy és oszthatatlan.

Szervét szerint ez korszakos mű, amiben megdöntötte a Szentháromság tanát, és ha nem dőlt volna meg egészen, újabb munkája is készül a nyomdában: a Christianismi restitutio.

A hitnyomozónak azonban ő nem kell, mert Servetus ellen nem érkezett följelentés, annál több Kálvin ellen.

Kálvin pedig megtiltja, hogy Szervét az ő neve alatt káromolja Istent ezzel a könyvvel, különben is Szervét már egyszer visszavonta a könyvét és a nézeteit, amelyek csak egy beteg ember lázálmai, aki egyébként becsületes orvostanhallgató. Megkéri a hitnyomozót ne vegye komolyan Szervét gyermekded eszméit. Nincsenek neki se hívei, se ellenségei.

Szervét egyre erősködik, hogy amit írt, az egy új világfelfogás kezdete, és hogy milliószám lesznek hívei is, sőt, már most is vannak, csak láthatatlanok, mert védekezniük kell. És ragaszkodik ahhoz is, hogy ő Kálvin János.

Kálvin ekkor megelégeli ezt, és úgy dönt, bebizonyítja, hogy ő Kálvin. Tollat ragad, és leírja a nevét a keze ügyébe eső papírra, aztán előveszi a fiókból a királyhoz írott tiltakozást, és mindkettőt odaadja a hitnyomozónak, hogy hasonlítsa őket össze.

A hitnyomozó ezután elvezetteti Kálvint a porkolábbal, Szervétnek pedig azt mondja, sajnálja, hogy egyelőre ő még nem méltó a letartóztatásra.

Szervét azt feleli, majd tesz róla, hogy az legyen. A hitnyomozó pedig azt mondja, vadonatúj bilincseket fog csináltatni a tiszteletére.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!