Sütő András: Csillag a máglyán (olvasónapló)
Első felvonás
Első kép
Szereplők: Kálvin János, Szervét Mihály, Antal (Kálvin öccse), Hitnyomozó (neve: Périgod), La Forge (Kálvin házigazdája), Poroszló
Hely és idő: Franciaországban, Párizsban vagyunk, 1533-ban. November van, Mindenszentek napja.
Kálvin János egy szegényes bútorzatú albérleti szobában él. A falon kezdetleges kézi rajz található: piros szív egy nyitott tenyéren.
Odakint tüntetés zajlik, melynek jelszava. „vissza az evangéliumhoz”.
Kálvin János még fiatal, de arcán már látszik az eljövendő nagy reformátor szigora. Az ablakból figyeli az utcai eseményeket. Valaki kopog, de nem hallja.
Szervét Mihály belép, kezében egy üveg borral. Kálvin észreveszi.
Az érkező szerint történelmi tévedés, ami az utcán zajlik, mivel az egyetemi ifjúság Copus rektort ünnepli. Senki sem tudja, hogy Copus székfoglaló beszédét Kálvin János írta, így őt kéne ünnepelniük.
„A hang az övé volt, de csak a hang: az eszme, a mindent felforgató Keresztény bölcselet az ablakban mélázó vulkáné” – mondja Szervét, és tovább fényezi Kálvint, közben két kupát elővesz a szekrényből és teletölti vörösborral.
Kálvint zavarja cirkalmas beszéde, szerinte Szervét úgy beszél, mintha máris berúgott volna.
Szervét azt feleli, valóban részeg a diadalérzéstől. Mert amit Copus elmennydörgött, azok Kálvin szavai voltak, tehát Kálvin szavainak volt ilyen nagy hatása (elámult arcok, a rezgő tokájú kanonokoknak leesett az álluk, a diákok szeme lobogott). De maga Kálvin – a teljesen ismeretlen fiatalember – csak szerényen meghúzódott a legutolsó padban.
Koccintanak és isznak, aztán a lelkes Szervét megöleli Kálvint.
Szervét szerint még a királynő, a szépséges Navarrai Margit is gratulált Kálvinnak, aki ezzel el sem dicsekszik, míg ő, Szervét, csak álmában beszélhet a királynővel.
Ezután elmeséli egy álmát, amelyben Aragóniában járt újra (Szervét ugyanis spanyol: az aragóniai királyságbeli Villanovából származik), valahol a Pireneusok lábánál. Röpdösött, mert szárnya is volt, amit Ikarosztól kapott kölcsön, és meglátta a királynőt, Margitot.
Kálvin szerint Szervétnek kezeltetnie kellene magát az álmai miatt. Szervét szerint viszont Kálvinnak kéne kezeltetnie magát álmatlanság miatt, méghozzá ővele, doktor Szervét Mihállyal.
Kálvin a hamis dogmák, a búcsúk, a vértanúk, a cédulaárusok miatt harcol a katolikus egyház – az ő szavaival a „pápisták” – ellen, és attól tart, ha egy órára is elalszik, ezek visszasettenkednek Isten és az ember közé.
Kálvin elmondja, hogy öccsétől, Antaltól hallotta, hogy Szervét Mihály titokban újra embert boncolt.
Szervét azzal védekezik, hogy Michelangelo is boncolt embert, ezután folytatja álmának elmesélését: kimenti a vízből Margit királynőt, viszi a karjában fel Jákob létráján, s a magasságban Kálvin szimbóluma ragyog, de a dobogó szív Margit tenyerében van. Érte akar nyúlni, de minden szétesik és zuhanni kezd.
Nagyon fázik ő is és Margit is, és lát a távolban egy lángbokrot, amely az ágyuk lehetne. Az ölében a máglya felé viszi a királynőt, de valaki már fekszik a tűzben. Valakit égetnek: rángatózó zsigerek, izmok, sercegő máj, kiröppenő agyvelő stb.
Kálvin egyre komorabban hallgatja Szervét álmát. Megjegyzi, reméli, hogy Ory égett a tűzben, a fő máglyamester. Szervét azonban saját magát látta a tűzben égni.
Kálvin kijelenti, hogy Szervét beteg: s nem attól, amit álmodott, hanem attól, ahogy elmeséli, hiszen a verejték is kiütött rajta.
Láthatólag olyan bűntudata van Szervétnek, mintha gyilkolt volna, de kiderül, hogy csak egy holttestet lopott el az akasztófáról. Egy fiatal, vézna hugenotta testét.
Kálvin mindezt rettenetesnek találja, szerinte Szervét túl poétikus alkat az ilyen kegyetlen tudományokhoz.
Szervét azonban elmondja felfedezését: a vér a szív jobb kamrájából a bal kamrába áramlik, de nem közvetlenül, hanem hosszú ereken át, miközben a tüdőben levegővel érintkezve megtisztul.
Erről eddig csak Istennek volt tudomása. Kálvin megjegyzi, hogy helytelen Isten titkait kutatni.
Szervét reszket, ezért Kálvin a vállára teríti a köpenyét. Szerinte barátjának filozófiával, vallástudománnyal kéne foglalkoznia. Fél a pápától, mégis támadja, fél a hatóságtól, mégis akasztottakat boncol…
Szervét írt egy olyan könyvet, amelyet tűzre akartak vetni, és végül kényszerítették arra, hogy tanait visszavonja, de Kálvin szerint a tanai úgyis tévedésből következtek. Szerinte az ő ellenségük Róma, azaz a katolikus egyház, és nem a Szentháromság tana.
Szervét azt mondja, már nem akar hadakozni senki ellen, mert tele van félelemmel. Kálvin szerint ez Isten büntetése, és jobb, ha Szervét nála marad aznap, mert a hitnyomozók megérzik az emberekben a félelmet, kutyaszimatuk van. Nem akarja, hogy sötétedés előtt Szervét kitegye a lábát, mert annyira lerí róla valami, Kálvin szerint túl vakmerő.
Szervét felveti, hogy alapíthatna új egyházat, de Kálvin arra biztatja, hogy inkább írjon.
Szervétnek van egy elgondolása, miszerint Isten mindenütt és mindenben jelen van, tehát nemcsak a Jóban, hanem a Rosszban is.
Szervét irigyli, hogy barátjában semmi kétely nincs, őbenne rengeteg a kétely. Kételkedik például abban, hogy Isten tartózkodási helye pusztán a Magasság lenne. Az Úr benne van mindabban, amit megteremtett. Ezt a nézetet panteizmusnak nevezzük, ami Kálvin szerint nem idegen Szervéttől.
Sőt, Kálvin szerint az istenkáromlás sem idegen barátjától, elég a könyvére gondolni. Viszont a naplóját nagy gyönyörűséggel olvasta, különösen az augsburgi följegyzést, mely szerint Szervét saját szemével látta a pápát, aki nagy pompával vitette magát a fejedelmek feje fölött és a nép leborult előtte. Szervét a pápát úgy nevezi: „bestiáknak leggonoszabb bestiája”, és Kálvinnak ez tetszik, szerinte így kell beszélni.
Kálvin szerint minden cselekedetünk irányítója a Biblia kell legyen, nem a katolikus egyház.
Szervét és Kálvin szívesen vitáznának tanaikról, de Szervét fél a fanatikus tömegtől. Attól nem, hogy Kálvin legyőzi a vitában, mert bár nézeteik különböznek, a szívük egyforma, de a tömeg azonnal máglyát kiabál. Szervét csak Kálvin társaságában érzi magát biztonságban, Kálvin hívei nélkül.
Kálvin tréfálkozik azzal, hogy Szervét szobortalapzatra állítja őt, Szervét is bolondozik azzal, hogy neki is jár szobor, még magasabb, hogy Kálvin szobra hűsölhessen bronzága alatt.
Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
Hozzászólások
Sütő András: Csillag a máglyán (olvasónapló) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>