A szószék

Szereplők: Kálvin, Szervét, Fárel, Egy Hang (a tömegből)

Helyszín: a Saint Pierre templom szószéke. Megszólalnak a harangok, elhangzik a Gályarabok éneke, aztán Kálvin fölmegy a szószékre. Csönd van.

Kálvin elkezdi mondani a beszédét. A jelenet polifonikus, egyszerre három hangot hallunk: Kálvin beszédét, Fárel szövegét, amit a prédikátornak tollba mond, és Szervét szavait, aki dühöng a cellájában.

Kálvin tehát beszél, és Szervét, aki még mindig a börtönben van, izgatottan készül a vitára: öltözködik és a cipőjét fényesíti, aztán magához veszi az iratait. Szólítja a fegyőrt, azzal, hogy elmúlt már 11 óra, elkezdődött a vita, és még mindig nem jött érte senki, hogy a templomba vigyék.

Megint Kálvin szavait halljuk, aki arról beszél, hogy milyen nehéz időket élnek meg a reformátorok: a lyoni hittestvéreiket máglyán égetik meg, Károly császár spanyol zsoldosai Genf ellen vonulnak, De la Baume püspök szintén támadásra készül ellenük.

Emlékezteti a tömeget, hogy mind el fognak pusztulni, ha nem fognak össze. Azt is felidézi, hogy az ő jövetele előtt ez a város az erkölcstelenség fészke volt (mint Szodoma és Gomorra), és 15 év alatt ő megtisztította, az Úr mintavárosává tette.

Emlékezteti őket a véres áldozatokra, amiket hittestvéreik hoztak: inkább a halált választották, mint hogy még egyszer az életben elimádkozzák az Üdvözlégy Máriát.

Szervét közben megmondja a fegyőrnek, hogy a börtönigazgatóval akar beszélni, de a fegyőr néma és mozdulatlan marad.

Kálvin arról beszél, hogy ő nem akarja dicsérni önmagát és saját munkáját, inkább idézi Istria volt pápista püspökének, Vergeriusnak a szavait arról, hogy milyen megindító, hogy a genfi gyülekezet olyan szorgalmasan jár a templomba: amikor megszólalnak a harangok, abbahagyják, amit épp csinálnak, és mennek Igét hallgatni.

Szervét közben a neki nem válaszoló fegyőrt fenyegeti, hogy följelenti, amiért nem tesz semmit, mikor neki beszélnie kell a templomban. Aztán arra kéri, hogy üzenjen Kálvinnak, aki ilyen hitvány szószegő.

Ekkor a tárgyalóterembe bevonulnak a prédikátorok és Perrint is behozzák bilincsbe verve. Fárel közli, hogy a védelmi tanács úgy döntött, Perrint letartóztatják a város biztonsága érdekében. Ezután a rendőrfőnök elvezeti Perrint.

Kálvin befejezi a Vergerius-féle levél felolvasását, ami tele van őt dicsérő szavakkal, aztán megkérdezi, hol van Szervét Mihály, az „eretnekségből szerkesztett szörnyeteg”, aki anabaptista, panteista és antitrinitárius, és ugyan levetette a pápát, de nem öltötte fel Krisztust, akinek istenségét tagadja.

Fölszólítja Szervétet, aki persze nincs sehol, hogy álljon ki a tömeg elé, hadd válaszoljon meg neki az istenkáromló kérdéseire.

A tömegből is bekiabál egy hang, hogy látni akarják Szervétet. Kálvin azt mondja, itt lesz nemsokára.

Szervét közben majd megőrül a börtönben a tehetetlenségtől, a fegyőrért, az államtitkárért, a börtönigazgatóért kiált, de persze nem jön senki. Ekkor Kálvinra dühöng, mert azt hiszi, ő van az egész mögött. Gyáva gyilkosnak nevezi, amiért nem engedi őt a vitára, és így akarja elítéltetni.

Szervét azt hiszi, Kálvin nem mer vele kiállni a vitára, Kálvin meg azt hiszi, Szervét nem mer kiállni vele a vitára, s ezért nem jelenik meg.

Fárel közben a bírói asztalnál ülő prédikátorokhoz beszél, akik rendre megszavazzák mindazt, amit felsorol. Szervét ellen szavaznak a testvérvárosok (Bázel, Zürich, Schaffhausen stb.) nevében.

Kálvin ekkor úgy dönt, nem szükséges Szervét jelenléte, ő anélkül is meg tudja válaszolni Szervét kérdéseit, hogy Szervét jelen lenne. Hiszen ismeri a kérdéseket. Hozzá is kezd a dologhoz, és a legszörnyűbb, hogy Szervét minden szavát hallja a börtönből, és azt kiabálja, hogy Kálvin félremagyarázza a szavait, de őt persze nem hallja senki.

Szervét 1. kérdése (amely Kálvin szerint sunyi módon egyben válasz is): a megfeszített ember, vagyis Jézus Isten fia-e, és ha igen, miért?

Szervét 2. kérdése: Krisztus országa az emberekben van-e, s ha igen, mikor jut el oda az ember, mikor születik újjá? (Kálvin szerint akkor, amikor Szervéttől és a hozzá hasonlóktól megszabadítják az egyházat, erre nevetnek az emberek).

Szervét közben hazug, bosszúálló rágalmazónak nevezi Kálvint, aki még a legszelídebb ellentmondást sem tűri el, még az időjárás dolgában sem. Ezután Istent szólítja meg: „Hol vagy, Isten, hol vagy, Krisztus, mikor az ártatlanokat nevetekben halálba kergetik?!”

Eközben Fárel lediktálja az időközben megjelenő De la Fontaine-nek, hogy a Genf büntetőbírái előtt Nicolas de la Fontaine magánvádló kérésére indított, a spanyol aragóniai királyságbeli villanovai Szervét Mihály elleni per 1553. október 26-án véget ért, és a vád igazolást nyert.

Kálvin eközben tovább beszél. Szervét 3. kérdése: kell-e hit a keresztséghez, s mi céljuk a szentségeknek az újszövetségben? Kálvin elmondja híveinek, hogy Szervét tagadja a gyermekkeresztelés jogosultságát, s ő maga harmincéves korában újrakeresztelkedett. Ismét nevetség tárgyává teszi Szervétet, akinek „szakállas csecsemőként” az ördög volt a keresztapja.

Szervét közben kiabál a börtönben, és követeli az alkalmat, hogy Kálvinnak válaszolhasson, de hiába. Aztán könyörögni kezd, hogy győzzék meg a tévedéséről, ha tévedett, de ne azért nyilvánítsák eretnekké, mert személyes ellenségük.

Kálvin folytatja: Szervét 4. kérdése: mi van, ha mindezek a szentségek csak allegorikus jelentőségűek? Mivel a tömeg nem biztos hogy tudja, mit jelent ez a szó, Kálvin megmagyarázza: lényegnélküliek, ostobaságok, pápista ceremóniák…

A tömegből bekiabál egy hang, hogy „tűzre vele!” – mármint Szervéttel.

Figyeljük meg, hogy Kálvin igazából semmi mást nem tesz, mint hogy felháborítónak vagy ostobaságnak tünteti fel a kérdéseket. Egyetlen egyre se válaszol komolyan, hanem magát a kérdésfeltevést figurázza ki: vagyis az a válasz a kérdésre, hogy maga a kérdés hülyeség, vagy hogy ilyen kérdést feltenni eretnekség. Viszont igencsak jó szónok – hatásosan tudja előadni a semmit.

Szervét 5. kérdése: mi Krisztus eljövetelében a kegyelem, és vajon azelőtt atyáink mindannyian a pokolban voltak-e? Kálvin válasza a kérdésre az, hogy ez a kérdés olyan alattomos, mint fűben a kígyó, és hogy Szervét veszélyes ember, mert úgy odaadja magát minden idegen eszmének, mint a prostituált a kuncsaftjainak.

Viszont árthat azoknak, akik bizonytalanok, vagy akiknek a hite nem elég erős. Mivel javulását elősegíteni nem lehet, Kálvin azt javasolja, meg kell akadályozni azt, hogy általános romlást okozzon.

Ekkor egy hang bekiabálja, hogy „bitófára vele!”

Szervét közben tovább dühöng a cellájában azon, ahogy vádaskodnak ellene, és ahogy kisajátítják maguknak az igazságot.

Közben Fárel tovább diktál: a büntetőbírák meggyőződtek arról, hogy Szervét javíthatatlan: minden figyelmeztetés és intés ellenére hamis és eretnek tanokat terjeszt.

Szervét tovább kiabál, hogy neki is vannak érvei, antik szerzőkre hivatkozik. Ekkor kiderül, hogy Kálvin hallja Szervét szavait, mert felel rájuk: azt mondja, Szervétnek hibásak az ismeretei, a trinitás fogalma már a niceai zsinat előtt is elfogadott volt.

Szervét magába roskad, Kálvin pedig azt találja mondani, hogy tulajdonképpen az egész perre semmi szükség, hiszen maga Szervét is bevallja a tévelygéseit. Nem kell bizonyítani, hogy eretnek, mert nyilvánvaló, és ő maga se tagadja.

Egy hang azt kiabálja a tömegből, hogy Szervét jöjjön elő, és előttük vallja be az eretnekségét.

Kálvin azt feleli, azért nem jön, mert megint megfutamodott a nyílt vita elől, már másodszor. De utoljára csapta be őt, és ezzel a részéről befejezi a beszédet.

A jelenet Fárel szavaival ér véget, aki a prédikátorokkal vitatkozik, és bizonygatja, hogy nem lehetnek tekintettel Szervét fiatalságára, mert aki rókát irt, a kölyökrókát irtsa. Különben is, miért csak Rómának lehetnek eretnekei, Genfnek miért nem? Ők miért ne statuálhatnának példát? Aztán újra diktálni kezd La Fontaine-nek.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 14. oldalra!