A tárgyalóteremben

Szereplők: Szervét, Perrin, Fárel, Kálvin, De la Fontaine, Rendőrfőnök

Helyszín: a tárgyalóterem a bíróságon, a bal oldali asztalnál Kálvin prédikátorai sötét ruhában, a jobb oldali asztalnál a perrinisták világosabb polgári öltözékben, középen Fárel. De la Fontainen a jegyzőkönyvet vezeti.

Szervét bejelenti, hogy visszavonja mindazt, amit a genfi hatalmi állapotokról mondott. Perrin szerint csak a kínzócsiga és a félelem beszél belőle, de Szervét azt feleli, bűn volt az utcán megfogalmaznia kritikai vélekedéseit az egyháztanács dolgairól (hogy a polgárok kényszerből hívei Kálvinnak stb.).

Perrin szerint a szólásszabadság az utcán is jár az embernek, de Fárel közbeszól, hogy eretnekek szájára szöges szájkosár való.

Szervét tovább beszél, és amikor kiejti a száján, hogy Isten egy és oszthatatlan, Fárel azonnal jegyzőkönyvbe véteti, hogy antitrinitárius.

Szervét szerint „ha Urunk egy és oszthatatlan, az igazság ellenkezőleg: csak megosztva érvényesülhet”.

Fárel ezt úgy értelmezi, hogy Szervét szerint ahány ember, annyi igazság, annyi felfogás, annyi vallás, és annyi kereszténység. Kálvin rábólint szavaira.

Szervét nekihevülten tovább beszél, szavainak lényege, hogy a szabad vizsgálódáshoz mindenkinek joga van: mindenkinek meg kell engedni, hogy meglegyen a saját meggyőződése, mert ki-ki „saját maga ad számot magáról Istennek”.

Pál apostol szavait idézi: „Kicsoda vagy te, hogy a más szolgáját kárhoztatod?” Minden ember az Úré, és senkinek sincs joga kárhoztatni az Úrnak egy másik teremtményét.

Szervét megköveti a konzisztóriumot és arra kéri őket, hogy engedjék őt vissza a könyveihez és a tudományhoz, ezentúl csak az ég titkait fogja fürkészni, mivel a meteorok nem olyan sértődékenyek, mint az emberek.

Perrin ekkor követeli, hogy Szervétet engedjék szabadon. Emlékezteti Fárelt, hogy a berni hitvitában ő, Fárel azt mondta, mi nem gályarabsággal, máglyával, karddal, börtönnel, hóhérral és kínpaddal támogatjuk az álláspontunkat és az érveinket.

Fárel erre csak annyit mond, hogy ő az evangélium szolgája.

Nyilván arra céloz ezzel, hogy mindig azt mondja, ami hasznos az ügy érdekében, és az nem feltétlenül az igazság.

A „szolga” szó megüti Perrin fülét, aki inkább zsarnokot lát Fárelben, mint szolgát. Fárel viszont azért támadja Perrint, mert Perrin az „acsarkodásával” Kálvin tekintélyét rombolja. Fárel kijelenti, hogy csak az ő holttestén keresztül lehet Kálvint ebből a városból elűzni, mikor csak annyi a bűne, hogy megzabolázta a vad erkölcsöket.

Perrin tagadja, hogy Kálvin ellen szövetkeznének, csak a lelkiismeretük szabadságát akarják visszakapni, amitől Kálvin megfosztotta őket. Fárel szerint a szabad lelkiismeret a legveszedelmesebb ördögi tan, Szervét rá az élő bizonyíték, és a könyvek, amiket írt.

Perrin megkérdezi, hol az a könyv, amit Szervét írt.

Szervét ekkor görcsösen kacagni kezd, és akadozva, kacagásokkal megszakítva, kissé összevissza, mintha lázas lenne vagy meg lenne háborodva, arról beszél, hogy az ő könyveit már mind tűzre vetették, az utolsó példányokat is. Így akarják Kálvinék megismerni az ellenvéleményt, így akarnak vele vitatkozni, hogy az ellenfélnek a torkára fagyasztják a szót.

Kacagása köhögésbe fullad, aztán fuldokolni kezd. Elmondja, hogy melegebb ruhára lenne szüksége, de hiába kérelmezte a börtönigazgatónál. Bezzeg Kálvinnak nincs ilyen gondja, mert neki hozott meleg holmit a felesége. Pedig úgy illene, hogy minden körülményük hasonló legyen.

Fárel védi Kálvint, akinek azért van szüksége jobb körülményekre, mert dolgoznia kell.

Szervét szerint Kálvin „munkája” nem más, mint hogy érveket keres a kódexekben az ő tanai ellen, és indokot az ő megölésére. De Kálvin legalább keres valami indokot, Fárel még azt sem. Mikor ezt mondja, ugyanolyan hideglelősen reszket, mint az első felvonásban.

Kálvin vizet adat De la Fontaine-nel a köhögő Szervétnek. Szervét azt találja mondani a jegyzőnek, hogy micsoda boldog ember az olyan kaméleon, mint ő: tegnap még az inkvizíciónak jegyzőkönyvelgetett, ma a reformáltaknak jegyezget, holnap meg talán az ellenreformációnak fog…

De la Fontaine nem reagál erre semmit, szó nélkül visszaül a helyére, Fárel viszont gyalázkodásnak nevezi Szervét szavait.

Szervét visszavág: ő hányingert kap Fáreltől, akit sakálnak nevez. Kálvinhoz fordul: „Hallottad, mit mondott? A gondolkodás – ördögi művelet. Nem okádod ki a gyomrod?”

Orvosként Szervét cickányt is boncolt, és a cickány, ha veszélyt érez, büdösséget áraszt, bűzzel védekezik – pontosan úgy, mint Fárel. Szervét olyan dühös, hogy neki is ront Fárelnek, de Perrin és a fegyőrök lefogják.

Ekkor Kálvin parancsára kiviszik Szervétet, aki azt kiabálja, miközben kifelé ráncigálják, hogy ő Kálvinhoz jött, és még a sírban is vitázni fog Kálvinnal. Szerinte szégyen, hogy Kálvin eltűri ezt a gyalázatot, amit vele művelnek: „Vágasd ki a nyelvem, de kímélj meg a híveidtől. Igazgyöngyöt ne vess disznók elé, ne zabáltass föl engem a szolgáiddal. (…) Ó, cickányokkal fölétetett szabad lelkiismeret…”

Mikor elviszik, hosszú csönd támad a teremben, aztán Fárel megjegyzi, hogy Szervét megbolondult.

Perrin azonban felveszi a harcot Szervétért, akit szerinte Kálvinék igaztalanul vádolnak és ítélnek el.

Kálvin szerint ők az igazság nevében ítélik el Szervétet, de Perrin visszavág, hogy azért Kálvin dönti el, mi az igazság, mert nála van a börtön kulcsa.

Kálvin azonban nem tartja problémának, hogy Isten igazságát börtönkulccsal, sőt, ágyúval juttassa érvényre, ha kell.

Perrinnek ez nem tetszik. Ennyi erővel Kálvin őt és társait is szétlövethetné. Kálvin azonban nem akar belháborút, mert az a pápisták malmára hajtaná a vizet.

Perrin egyetért vele abban, hogy ő sem akar belháborút. Reformátusnak is tartja magát, de nem úgy, ahogyan Kálvin akarja, hogy a város lakói reformátusok legyenek. Luther Márton szavait idézve követeli vissza a lelkiismereti szabadságát: Luther azt mondta, „hagyjátok a lelkeket egymásnak rontani!”.

Kálvin szerint Luther ártott a reformációnak azzal, hogy engedte prédikálni az ellenfeleit, és azáltal, hogy utat nyitott az „ellenzékiségnek”, a reformációnak több irányzata is létrejöhetett. Ugyanis a megosztottság lesz az oka, ha a pápisták le tudják győzni őket, mert a megosztottság gyöngévé tesz.

Luther maga is ölre ment Zwinglivel hitbéli árnyalatok miatt, s az eredmény vereség lett, Zürich eleste 1531-ben. Kálvin szerint a saját sírunkat ássuk meg, ha úgy tekintjük, hogy tévedni mindenkinek legszentebb joga, és a véleménykülönbség jogán hagyjuk, hogy széthúzás legyen és legyőzzenek minket.

Perrin vitatkozik, szerinte Zwingli vereségét az okozta, hogy katonai vezetői tudatlanok voltak, ő maga pedig hatalmi mámorban úszott, és senki se merte neki megmondani, hogy hülyeséget csinál, amikor 5 kantont vett egyszerre blokád alá gyönge haderővel és üres kamrával.

Pont az lett a veszte, hogy Kálvinhoz hasonlóan kiirtotta maga körül az őszinte, nyílt vélekedést. Az ellenség még sehol se volt, de már félelem és bizalmatlanság uralta Zürichet, mert mindenütt besúgók voltak. Kálvin is ilyen félelmet ültetett el a genfi polgárokban, márpedig Perrin szerint a félelem „az egyház nyílt sebe”.

Fárel megjegyzi, hogy Perrin is eretnek, mire Perrin nekitámad Fárelnek, aki szerinte semmi máshoz nem ért, csak hogy eretneket kiáltson és felakasztassa az embereket. Perrin követeli, hogy Szervét Mihály kapja meg a lehetőséget a nyílt vitára, és Kálvin nyílt vitában győzze le, ha tudja.

Fárel ellenzi a dolgot, mert nem akarja, hogy Szervét lehetőséget kapjon nyilvánosan hangoztatni az eszméit. Szerinte akkor az egész várost megfertőzi.

Kálvin azonban belemegy, hogy nyílt vita legyen. De azért jelzi Perrinnek, hogy tudja, hogy Perrin és társai az ő meggyilkolására akarták felbiztatni Szervétet. Meg is mondja, hogy ne legyen több orgyilkosságra való bujtogatás.

Fárel ekkor előveszi és felolvassa a rózsacsokorba rejtett üzenetet, amit a börtönablakon dobtak be. Perrin tagadja, hogy ő és társai írták volna.

Fárel ekkor arra kéri a konzisztóriumot, hogy szavazza meg Kálvin szabadlábra helyezését, de Perrin megmondja, hogy nem szavazzák meg, mert nevetséges az indok. Senki se kényszerítette arra Kálvint, hogy mint magánvádló, Szervét cellájába költözzön – miért ment oda?

Fárel szerint azért, mert azt remélte, észhez térítheti a bűnös eretneket. Perrin ekkor azt tanácsolja Kálvinnak, költözzön a börtön másik sarkába, ha annyira nem akar Szervéttel együtt lenni.

Ekkor távolról ágyúlövés hallatszik. Fárel szerint az ellenük készülő De la Baume püspök tart hadgyakorlatot.

A rendőrfőnök izgatottan berohan, és jelenti, hogy Renáta hercegnőtől sürgős szóbeli üzenet érkezett: V. Károly császár Genfet ajánlotta föl békekötés fejében a pápának és 1000 főnyi spanyol zsoldoscsapatot indított útnak.

Erre a hírre Perrin és társai is megszeppennek. Kálvin szerint ha ez igaz, akkor a lándzsák fogják lezárni a vitát a vélemények szabad harcáról.

Most már Kálvin úgy dönt, átadja valakinek a magánvádló szerepét, mert fontosabb dolga van, mint végigcsinálni ezt a komédiát. Fárel jelentkezik, de őt Kálvin Zürichbe akarja küldeni katonai segítségért. De la Fontaine is jelentkezik és a prédikátorok is, Kálvin De la Fontaine-t választja.

Megparancsolja a rendőrfőnöknek, hogy tartóztassa le De la Fontaine-t és kísérje a börtönbe, de bilincs nélkül, mert mától meg akarja tiltani a bilincs használatát.

Mielőtt De la Fontaine elmenne, Kálvin lejegyezteti vele a jegyzőkönyvbe, hogy Szervét Mihály magánvádlójaként Kálvin János helyett Nicolas de la Fontaine jelentkezett.

Ezután megkérdezi De la Fontaine-t, hogy tulajdonképpen miért jelentkezett. A jegyző azt feleli, azért, hogy tisztázza magát: vannak ugyanis, akik azt suttogják, hogy ő Vienne-ben egy követ fújt a vádlottal, Szervéttel.

Kálvin emlékezteti, hogy ezzel mit vállal: ha a vádlottat fölmentik, akkor azt a büntetést kell elszenvednie, amelyet a vádlottra szabtak volna ki bűnösségének beigazolódása esetén.

Ezután elviteti a rendőrfőnökkel. Perrin kijelenti, hogy az egész csak komédia, és megkérdezi, lesz-e vita a nyilvánosság előtt.

Kálvin azt feleli, lesz vita: másnap 11 órakor a Saint Pierre templomban, és az ellenfélnek is állítanak szószéket.

Fárelnek nem tetszik, hogy ezzel kell foglalkozniuk, mikor nyakukon van a „pápista veszedelem”, de Kálvin szerint éppen jó a pillanat, mert így kiderül, „kiben mi lakozik”.

Valószínűleg arra számít, pszichológiailag jól jön majd neki, hogy a genfi lakosok fenyegetve érzik magukat a pápai hadseregtől és védelemre szorulnak, amit csak tőle kaphatnak meg. Így könnyebben mellé fognak állni.

Fárelnek akkor se tetszik a dolog: attól fél, Szervét azokat is meg fogja fertőzni az eretnek nézeteivel, akik még nem is hallottak a tanairól. Kálvin azonban teljesen biztos abban, hogy könnyen legyőzi Szervétet a vitában.

Azzal zárul a jelenet, hogy Kálvin összehívatja a védelmi tanácsot.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!