A Vörös és fekete részletes tartalma (olvasónaplója) ITT található.

Julien Sorel jelleme, lélekrajza és szerepei

A regény főhőse, Julien Sorel annak a mélyről jött népi tehetségnek a típusa, akit, ha érvényesülni akar, a korabeli társadalomban a körülmények színlelésre, törtetetésre, akár gyilkosságra is kényszerítenek.

A regény egy Verrières (ejtése: „verjer”) nevű francia kisvárosban, egy kisvilágban kezdődik (ahol az emberi élet fő színterei, a család, a külváros, a hivatal jelenik meg). Egy poros kisvárosról van szó, ahol hősünk a ranglétra alján áll.

A 18-19 év körüli Julien meglehetősen közönséges parasztcsaládból származik, apja egyszerű ács, akinek fűrészmalma van, és három fia közül Julien a legfiatalabb.

A fiút a családja kiveti magából: az apja zsarnoki természetű, durva lelkű, ravasz és nyakas paraszt, a fivérei irigyek és agresszívek. Megvetik Julient gyenge testalkata, soványsága, fizikai munkára való alkalmatlansága miatt. Gúnyolják és rendszeresen verik az apja és a bátyjai is, akik nem tartják őt maguk közül valónak.

Családjának nincsenek olyan égbe törő vágyai, mint Juliennek. Kisszerű, pénzgyűjtögető, kisstílű, kis tervű és igényű, kis megoldásokat alkalmazó emberek közt nő fel, akiket megvet, és akik gyűlölik. „Odahaza mindenki megvetette, ő pedig gyűlölte testvéreit, gyűlölte apját.”

Egyedül távoli rokonát, az öreg tábori sebészt imádja, aki már meghalt, de annak idején Napóleon 1796-os hadjáratáról mesélt neki, és latinra, történelemre tanította, kedvenc könyveit is tőle kapta.

Julien alacsonyrendűnek tartja magát a származása miatt és mindenáron ki akar törni abból a közegből, amelybe beleszületett. Nincs benne semmilyen családi kötöttség, semmilyen pozitív emlék nem fűzi az otthonához, sőt, gyűlöli a családját és a szülőhelyét is. Nemcsak otthonát, de családját is teljesen maga mögött hagyja, semmilyen kapcsolatot nem tart fenn velük.

Jelképes értékű az a jelenet, amelyben Julien először feltűnik a regényben. De Rênal úr közli ajánlatát Julien apjával, miszerint felfogadná a fiát nevelőnek. Erre az apa keresni kezdi Julient:

„Sorel a malom (fűrészmalom) felé ment, belépett, de hiába kereste Julient a fűrész mellett, akinek ott kellett volna lennie. Végül a magasban pillantotta meg, az egyik gerendán, lovagló ülésben. Ahelyett, hogy a fűrész munkájára figyelmesen ügyelt volna, Julien olvasott.” (4. fejezet: Apa és fia)

Ekkor az öreg Sorel egyetlen ütéssel kiveri a könyvet a fia kezéből, egy másikkal pedig a fejét találja el, így Julien majdnem a mélybe zuhan: „Tizenkét-tizenöt lábnyi magasságból – majdnem a fűrész emelőrúdjai közé zuhant, s ezek rögtön összetörik, ha az öreg a baljával meg nem ragadja.”

Itt egyetlen képbe sűrítve látjuk a főhős sorsát: intellektuális érdeklődését, műveltségét jelzi az olvasás, magasba törő becsvágyát jelképezi, hogy odafent ül egy gerendán, esése pedig azt a mélybe zuhanást szimbolizálja, amely majd felemelkedése után vár rá.

Julien jellemzése

Julien valóban más: mind fizikailag, mind szellemileg nagyon különbözik a környezetétől. Törékeny alkatú, alacsony és vékony, paraszti munkára nem való, viszont karcsú és szép arcú, feltűnően csinos fiatal fiú, és van benne valami kisfiús vonás is, valami megejtő, amit különösen a nők vesznek észre és értékelnek, általában tetszik a lányoknak (ennek a karrierje során is jelentősége lesz).

Fiatal fiúként olvasni szeret, s három könyv volt rá nagy hatással, amelyek alapján eszményeit kialakította, és amelyek később befolyásolják magatartását. Az egyik a Napóleon hadjáratairól készült hadijelentések, a második a Szent Ilonai napló, a harmadik Rousseau Vallomásai.

Julien legtöbbször Napóleon élettörténetét, a Szent Ilonai naplót olvassa. Napóleon példakép a számára: sorsa (mítosza) és egykori hatalma afféle útmutató a sikerhez.

Julien rajong Napóleonért, valósággal bálványozza, s Napóleon arcképét dugdossa mindenki elől (azért kell titkolnia Napóleon iránti csodálatát, mert bonapartistának lenni a restauráció idején egy nemkívánatos politikai nézet volt, amelyből hátránya származott volna). Juliennek nagyon magasba törő álmai vannak, és Napóleon sorsa reményt és ösztönzést ad neki (Napóleon is a semmiből indult és fényes pályát futott be).

Julien kisgyermekként arról ábrándozott, hogy katona lesz, mert föllelkesítette Napóleon példája. Csakhogy már végleg letűnt az a kor, amelyben a szegény, de tehetséges emberek fiatalon tábornokká lehettek. Most más idők járnak.

Azt lehet mondani, hogy Julien egyszerre két időben él: a közelmúltban, Napóleon korában, amelyet dicsőségesnek, valósággal mitikusnak lát, és a jelenben, a restauráció korában, amely kisszerű és kiábrándító. A dicsőséges múlt táplálja a fiú hallatlan becsvágyát, eszményeit és önérzetét, de céljait a jelenben kénytelen megvalósítani, amely nem kínál olyan érvényesülési lehetőségeket, mint Napóleon kora.

A napóleoni korszak (a közelmúlt) mindig Julien nézőpontjából jelenik meg a regényben: úgy, ahogyan ő képzeletében rekonstruálta azt a kort olvasmányai és az öreg veterán sebész visszaemlékezései alapján. Ez a világ mindenben teljesen ellentéte annak a világnak, amit Julien maga körül tapasztal.

A harmadik könyv, amit Julien olvasni szokott, Rousseau Vallomásai. Rousseau a lélek történéseire irányítja rá a figyelmét („Ez volt az a könyv, amelynek alapján a világot elképzelte.”). Ebből arra következtethetünk, hogy az érvényesülésnek külső és belső feltétele is van: külső feltétele a siker, belső feltétele pedig az öntörvényű lelkiség.

Az alacsony sorból Julien két úton emelkedhetne ki: az egyik a katonai pálya (először ezt akarja választani Napóleon példájára), a másik a papi hivatás (akkor dönti el, hogy inkább pap lesz, amikor rájön, hogy a papoknak a katonatiszteknél is nagyobb hatalmuk van). A regény címe is ezt a választást hangsúlyozza: a vörös a katonai egyenruha, a fekete a papi reverenda színe.

Julien 14 évesen rádöbben, hogy abban a korban és társadalomban, amelybe beleszületett, csak úgy emelkedhet fel, ha pap lesz. Ezért elhatározza, hogy a katonaság helyett az egyházi pályát fogja választani, annak ellenére, hogy nem érez elhivatottságot, sőt, még csak nem is hisz Istenben.

Tehát úgy dönt, hogy szeminarista akar lenni (vagyis papneveldébe járni), és lépéseket is tesz ennek érdekében. Van egy rendkívüli képessége: csodálatos emlékezőtehetséggel bír. Meg akarja nyerni a város derék, öreg plébánosának, Chélan (selan) abbénak jóindulatát, ezért szóról szóra megtanulja az egész Újszövetséget latinul. Célját el is éri, a plébános felfigyel rá, és elkezdi teológiai tudományokra oktatni.

Julien teljesen hitetlen, sőt, mások vallásosságában se tud hinni, de ügyes képmutatással, színészkedéssel sikerül elérnie, hogy ájtatosnak és jámbornak tartsák. Csupán az öreg Chélan atya lát bele a lelkébe, s a Julient fűtő karriervágyat sötét erőnek nevezi, amely méltatlanná teszi a fiút a papi pályára. Ezért az öreg tiszteletes, aki szereti Julient, próbálja őt lebeszélni, de a fiú nem hallgat rá.

Ezek az előzmények segítenek megérteni, hogy miért olyan képmutató Julien, amikor először megjelenik a regényben. Hatalmas utat járt be, amíg eljutott addig az elhatározásig, hogy képmutatással és színleléssel fog boldogulni az életben.

A történet során újra meg újra döntéshelyzetbe kerül, pl. fontos válaszút előtt áll akkor, amikor el kell döntenie, hogy a középszerű vagy a hősi életformát akarja-e élni. Azért nem veszi feleségül Elisát és azért utasítja vissza barátja, Fouqué ajánlatát, aki bevenné partnernek az üzletébe, mert nem akar középszerű lenni.

Ebből is látszik, hogy Julien nem úgy gondolkozik, mint az őt körülvevő kisvárosi emberek. Elutasítja a kompromisszumos megoldásokat és felteszi magában, hogy vagy egészen magasra jut, vagy meghal.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!