A Vörös és fekete részletes tartalma (olvasónaplója) ITT található.

Korrajz és társadalombírálat – a Bourbon-restauráció kritikája

A Vörös és fekete hiteles korrajz, nagy realista regény, amely bemutatja a korabeli társadalmat. Megtudhatjuk belőle, hogy Napóleon bukása után nagyon megváltozott a társadalmi környezet. Azok a becsvágyó fiatalok, akiknek nem volt vagyonuk és megfelelő kapcsolati rendszerük, a katonai pályán már nem tudtak érvényesülni.

A napóleoni császárság bukása után kialakuló francia polgári rendszernek Stendhal főleg a hibáit látta: kritizálta a kor emberének jellemző gyengeségeit, a kicsinyességet, a pénzsóvárságot, a sznobizmust.

A Vörös és fekete főszereplői egy korcs, unalmas században élő hősi lelkű fiatalok, akik egy kicsinyes, középszerű polgári világban kénytelenek boldogulni, amelyben hőstettek helyett hazugsággal, képmutatással, színleléssel, intrikával és szerelmi kalandok által lehet felemelkedni.

Stendhal nemcsak a feltörekvő ifjúság sorsán keresztül mutatja be a korszakot, hanem górcső alá veszi az arisztokrácia és a főpapság lezüllését is, a korrupciós ügyeket, a főrendi körök szalonéletét, a papnevelde tanulóinak képmutatását, az újgazdag polgári réteg nagyzolási mániáját.

Arra a következtetésre jut, hogy a korabeli francia társadalom nem nyit utat a tehetségnek, nem ad lehetőséget a tartalmas életre. „Mi lenne ma Dantonból a Valenod-k és a de Rênalok századában? Még főügyészhelyettes sem!”

Stendhalt elsősorban az ember, az emberi lélek érdekelte: a belső világot akarta feltárni, ezért a külső körülmények bemutatása és a társadalomrajz vázlatosabb maradt. A korszak jellemző vonásait az író nem a külső események bemutatásával, hanem adott embertípusok lélekrajzán keresztül ábrázolja. A restauráció korának silánysága, kicsinyessége, távlattalansága a szereplők gondolkodásában, vágyaik és lehetőségeik állandó mérlegelésében ütközik ki.

Julien legnagyobb dilemmája az, hogy vagy aljassá, hitvánnyá kell válnia, vagy örökre lent marad a mélyben és szegényen kell élnie. Végül magára kényszerít egy képmutató, álszent, hazug szerepet, hogy céljait elérje. Teszi ezt annak ellenére, hogy gyűlöli a képmutatást és az állandó színészkedést. Nem is tud teljesen azonosulni a szerepével: ki-kiesik belőle.

A Vörös és fekete szereplőinek gondolkodásmódját és tetteit a kor törvényei szabják meg, akár örülnek a fennálló társadalmi rendnek, mert segíti a karrierjüket (mint de Rênal úr és Valenod), akár gyűlölik és undorodnak tőle, mert akadályozza érvényesülésüket vagy boldogságukat (mint Julien, de Rênalné és Mathilde).

Bizonyos értelemben Julien nem felelős a képmutatásáért (és lelkifurdalást sem érez miatta), hiszen ő egy adott társadalom gyümölcse. Minél többet lát a világból, annál jobban kiábrándul abból a korból, amelyben él. Megveti a kor kicsinyes, gonosz, bűnös világát, de a felemelkedés érdekében alkalmazkodik ennek a világnak erkölcsi törvényeihez.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!