A Vörös és fekete részletes tartalma (olvasónaplója) ITT  található.

A Vörös és fekete romantikus és realista stílusjegyei

A realista regény korszaka a Vörös és fekete megjelenésével kezdődött el az európai irodalomban, csaknem egy időben a romantikus regény korszakával, és magában a műben is keverednek a romantikus és a realista vonások.

Stendhal egyébként romantikusnak tartotta magát, de nem szerette Victor Hugót és általában a romantikusokat (nem sokkal a Vörös és fekete megjelenése után, 1831 elején jött ki a nyomdából Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regénye).

Persze, ő mást értett romantikán, mint mi. Szerinte minden író romantikus, aki saját korának szellemében ír, és nem elmúlt korok törvényeihez, ízléséhez alkalmazkodik, mint pl. a klasszicizmus (tehát a romantikát elsősorban a klasszicizmussal szemben határozta meg).

Annak ellenére, hogy ő romantikusnak tartotta magát, ma úgy véljük, hogy a Vörös és fekete uralkodó stílusjegye a realizmus, mivel számtalan realista vonása van:

• Már maga a műfaj is realista, lévén a Vörös és fekete karrierregény.
• Stendhal ábrázolásmódját őszinteség, az igazság kutatásának szenvedélye jellemzi. A regény alcíme (Krónika 1830-ból) és az élére helyezett mottó (amely egy Danton-idézet: „Az igazságot, a kíméletlen igazságot!”) is hirdeti ezt a szándékot.
• Stendhal regényei cselekményét mindig valamilyen megtörtént esemény ihlette (mindig dolgozott valamilyen forrásból, s kevesebbet bízott a képzeletére, mint a romantikusok).
• Stendhalnak a stílusában is felfedezhetjük a romantikától való elkanyarodást: a romantikus írók mondatai „színesek”, díszítettek, ezzel szemben Stendhal stílusa hideg és szenvtelen. Csak a világosságot és az igazságot tartotta szem előtt. A korszakban ez a tartózkodó stílus bántóan ridegnek és irodalmiatlannak számított.
• Megszállottja volt a tárgyilagosságnak: a tárgyilagos megfigyelést és a tárgyilagos megfogalmazást nagyon fontosnak tartotta.
• A részletekre is pontosan ügyelt, de kerülte a hosszú, aprólékos leírásokat: helyszíneit és szereplőit szűkszavúan mutatja be, a lényegtelen részleteket elhagyja. Ő honosította meg az apró, de jellegzetes mozzanatokkal való jellemzés módszerét: felfedezte ugyanis, hogy egy sajátos gesztus, egy tömören jellemző mondat hatásosabb lehet, mint egy többoldalas leírás.

• Stendhal realizmusa főleg abban nyilvánul meg, hogy támadja azt a társadalmi környezetet, amely már megérett a változásra. Regényében sok háttérrajzot, társadalmi rajzot, életrajzot tár elénk. Ugyanakkor társadalomábrázolása nem olyan széles körű és terebélyes, mint nagy kortársáé, Balzacé: Stendhal megelégedett a szűkebb körű társadalomrajzzal, mivel őt elsősorban a lélekelemzés érdekelte.

Stendhal regénye tehát realista, de azért sok romantikus vonást is tartalmaz. Más műveiben, pl. A pármai kolostorban, vagy a Vörös és fehér című, befejezetlen szerelmi történetben már sokkal erőteljesebbek a romantikus vonások.

Romantikus vonás a Vörös és feketében például az, ahogyan Julien szerelmeihez kapcsolódik, és ahogy egy kicsi városból, Verrières-ből egy nagyobb városba, Besançonba eljut, sőt, aztán a fővárosba, Párizsba, majd külföldre, Londonba is.

A regény főhősei is alapvetően romantikus lelkek: nagy, lázadó, romantikus szenvedélyeik vannak. Talán köztük is a legjellegzetesebb karakter Mathilde, aki jellemében és természetében is romantikus. Szövegszerűen is több helyen szerepel a regényben, hogy Mathilde-nak középkori hősök közé kellett volna születnie. Ám maga Julien és de Rênalné is nagyon tiszta lelkű és idealista figurák.

A regény fő konfliktusát éppen az jelenti, hogy ezek a tiszta, romantikus lelkek összeütköznek a nagyon nem romantikus valósággal. Stendhal ugyanis teljesen valóságos körülmények közé helyezi ezeket a szereplőket. Szerette ütköztetni hőseit és kedvét lelte abban, hogy kalandos lelkű, romantikus jellemeket reális körülmények közé helyezzen, szembesítve őket a kisszerű valósággal.

A főszereplőknek magas eszményeik vannak, de szembesülniük kell környezetük hitványságával és kegyetlenségével. Julien tehetséges, okos, becsületes, értékes ember, de ha érvényesülni akar, ha el akar érni valamit az életben, akkor meg kell tagadnia emberi értékeit, el kell őket lepleznie, és alkalmazkodnia a kor romlott erkölcseihez.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!