A Vörös és fekete részletes tartalma (olvasónaplója) ITT található.

Címértelmezés, avagy a színek szerepe

A regény címe furcsának számított abban a korban, mert nem tartalmaz semmilyen konkrétumot (a 19. században nem volt szokás ilyen címet adni). Rejtélyes, többértelmű a cím, mégis a regény lényegére vonatkozik. Arra a kettősségre, amely végigvonul a művön.

A címben megjelenő két színt a leggyakoribb értelmezés szerint a katonai és a papi pálya szimbólumának szokták tekinteni: a vörös a katonai egyenruha színe volt (akkoriban nem terepszínű egyenruhában harcoltak a katonák), a fekete a papi reverenda színe. Tehát a cím a főhős társadalmi felemelkedésének két útját fejezi ki.

Napóleon korában Julien legkönnyebben a katonai pályán tudott volna érvényesülni, csakhogy a Vörös és fekete 1830-ban játszódik, Napóleon bukása után. A restauráció idején már csak a papi pálya állt nyitva egy alacsony sorból származó fiatalember előtt, hogy sikereket érhessen el.

Ugyanakkor számos más címértelmezés is lehetséges. Például a fekete és a vörös a rulett két színe, mely az élet kiszámíthatatlanságát jelképezi, a szerencse forgandóságát, a nyerést és a vesztést, a hazárdjátékot, amelyre Julien feltette az életét.

Általános értelemben a vörös jelentheti a sikert (dicsőség), az érzelmeket (szenvedély), a vért, a lázadást (forradalom), az életet, a fekete a sikertelenséget, a vereséget, a halált, a pesszimizmust, az értékek pusztulását, a tragikus végkifejletet. A vörös minden esetben az élet teljességét jelenti, a fekete pedig ennek végét, a halált, a gyászt. Lehet mindkét szín a végzet színe.

A címben megjelenő kettősség leképezhető például az alábbi szavak segítségével:

• Lázadás és halál (vörös = lázadás, fekete = halál)
• Szerelem és halál (vörös = szerelem, fekete = halál)
• Felemelkedés és bukás (vörös = felemelkedés, fekete = bukás)

Az is lehetséges, hogy a címben szereplő két szín nem ellentéte, hanem kiegészítője egymásnak (pl. vér és halál, vér = vörös, halál = fekete).

A két szín ellentéte sejtetheti még a szemben álló csoportok, politikai erők küzdelmét is.

A vörös és a fekete szín nemcsak a címben jelenik meg, hanem visszatérő motívumként a regényben is.

Vörös:

A vörös végig baljós előjel, a vér, az erőszak színe, és keretbe foglalja a regényt. Kétszer is előfordul nagyon hangsúlyos szerepben, és mindkét alkalommal a verrières-i templomhoz kötődik.

A történet elején Julien (képmutatásból) betér a templomba, és a szenteltvizet a bíborfüggönyökön átsütő napfény miatt vérnek nézi (ráadásul egy újságcikket is talál, amely egy kivégzésről tudósít). A történet végén ugyanebben a templomban lő rá de Rênalnéra, és a templom ablakait most is bíborfüggönyök takarják.

Fekete:

A fekete szín leggyakrabban Julien ruhájának színeként szerepel a regényben, először azért, mert papnövendék, aztán azért, mert házitanító, és de Rênal úr talpig feketébe öltözteti, hogy komoly külseje legyen, végül pedig de La Mole márki titkárjaként is fekete ruhát kell viselnie, habár a márki szeszélyéből ezt a fekete ruhát időnként kékre cseréli. Julien valódi lázongó, becsvágyó énjét jól elfedi a fekete öltözék.

Ha már a színekről elmélkedünk, fontos beszélni a kékről is.

Kék:

Julien kétszer visel kék ruhát a regényben: egyszer akkor, amikor a király Verrières-be látogat és de Rênalnénak sikerül elérnie, hogy Julient bevegyék a díszünnepségen felvonuló lovasbandériumba. Másodszor pedig Párizsban öltözik kék ruhába de La Mole márki kívánságára, aki ilyenkor úgy beszélget vele, mintha egyenrangúak lennének.

Egyébként Mathilde szeme is kék és a szalonban levő kanapé is, amely mögött a lány és barátai össze szoktak gyűlni, hogy a jelenlevőkön gúnyolódhassanak.

Mit is szimbolizál tehát a kék szín? A kék a középút, a középszer színe, amit Julien elutasít. Többször is alkalma lenne köztes megoldásokat választani, amelyek révén ugyan nem valósulnak meg nagyratörő álmai, de szegényen sem kéne tengődnie. Lehetne jómódú, megbecsült polgár, neki azonban nem kell ez a hétköznapi életforma.

Ő szélsőségesen gondolkodik, nem köt kompromisszumot, nem választ középutat. Nem veszi feleségül Elisát, nem lesz Fouqué üzlettársa, nem veszi feleségül a gazdag moszkvai örökösnőt, akit Korasoff herceg ajánl fel neki. Ő vagy mindent, vagy semmit akar. A kék tehát nem Julien színe.

A regény alcíme – aktualizálás és múltba fordulás

A regény alcíme: Krónika 1830-ból, amivel Stendhal célja az aktualizálás volt. A korabeli olvasók számára az alcím azt jelezte, hogy a történet a jelenben játszódik: egyidejű az olvasás idejével. A regény szereplői akár szembe is jöhetnének az olvasóval az utcán, hiszen ugyanott és ugyanabban az időben élnek, mint ő.

Ezért aztán még nagyobb hangsúlyt kap az, hogy a regény egyes szereplői a múltba vágynak vissza: Julien Napóleonért és koráért rajong, Mathilde pedig a 16. századi hősökért, különösen egyik őséért, Boniface de La Mole-ért.

Julien tehát a közelmúltat, Mathilde a régmúltat idealizálja. Juliennek Napóleon a példaképe, akiben a mélyről jött, és saját erejéből a csúcsra feltörő hőst tiszteli, Mathilde példaképe Boniface de La Mole, akiben a fennköltséget tiszteli a puhány, elkorcsosult jelennel (az 1830-as évekkel) szemben.

Mathilde-ban és Julienben a jelen iránti megvetés, a kor jelentéktelensége elleni lázadás és a múlt idealizálása az a közös vonás, ami rokonlélekké teszi őket.

Regényidő és cselekményszövés

A Vörös és fekete a restauráció utolsó éveit mutatja be. Bár a cselekmény a regény alcíme szerint 1830-ban játszódik, Stendhal egyes utalásaiból kiderül, hogy legalább 4-5 évig tartanak az elmondott események.

A történet kezdetén Julien 18-19 éves, a szemináriumban 14 hónapot tölt, amikor házasságra készül Mathilde-dal, a dühöngő márkinak azt veti oda, hogy nem lehetett mást várni tőle, hiszen még csak 22 éves, a börtönben pedig arról elmélkedik, hogy 23 évesen fog meghalni.

A cselekmény egy szálon fut, lineáris: végig a központi hős, Julien Sorel sorsát követjük nyomon. Nincsenek kitérők, epizódok, nem kalandozik el az író. A fejezetek logikusan épülnek egymásra, de az eseménylánc nem teljesen zárt: Stendhal nem ad mindenre magyarázatot, még a legfontosabb jelenetekben sem.

A mellékszereplők csak alkalomszerűen bukkannak fel a regényben, legtöbbjük a társadalomrajzhoz járul hozzá. Pl. Valenod és de Rênal úr vetélkedése a kisszerű vidéki féltékenykedést, a sznobériát, a látszatoknak élő felszínességet példázza.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!