A Vörös és fekete részletes tartalma (olvasónaplója) ITT található.

A Vörös és fekete műfaja és témája, a napóleoni embertípus

A műfaj ún. karrierregény, mivel témája Julien Sorel felemelkedése. Stendhal a főhős karrierjét, társadalmi érvényesülésének lehetőségeit mutatja be, azt, hogy honnan kezdi és hová jut el.

A karrierregényekben gyakran példaképként jelenik meg Napóleon. Ennek oka, hogy Napóleon alakja elkápráztatta a forradalom utáni első nemzedék fiataljait, minden becsvágyó fiatal olyan akart lenni, mint ő. Stendhal is nagy tisztelője volt Napóleonnak, akinek előbb hivatalnoka, aztán katonája is lett.

Igaz, látott néhány hiányosságot a jellemében. Stendhal a francia forradalom eszméiben hitt, ezért nagyot csalódott, amikor Napóleon császárrá koronáztatta magát, hiszen ezzel megcsúfolta a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét.

Ennek ellenére Stendhal főleg pozitív színben látta Napóleon jellemét, becsülte benne az erényességet, az erőt és a sikerre való törekvést. Saját életében is ezeket az eszményeket igyekezett megvalósítani, és regényhőseit is ezekkel a jellemvonásokkal ruházta fel.

Napóleon szinte minden regényében ideálként jelenik meg, mint követendő példakép, nagy személyiség. Regényhősei számára Napóleon azt példázza, hogy csak akarni kell, és az ember a legmélyebbről a legmagasabbra küzdheti fel magát, hiszen Napóleon is csak egy kis hadnagyocska volt, vagyon nélkül, de a szerencse mellé állt, és tábornok lett, hadvezér, majd császár.

A karrierregény főhőse nagyravágyó, ambiciózus és rendkívüli akaratereje van, ilyen jellem Julien Sorel is. „Senki sem sejthette, hogy a sápadt, szelíd, lányos gyerekben rendíthetetlen az elhatározás: ha nem törhet fel egészen magasra, inkább ezerszer meghal.”

Julien nem akarja megtörni a karrierjét, ezért a csúcsra jutás után nagy ívben lezuhan (kevés karrierregény ábrázol egyenes ívű karriert, legfeljebb Balzacnál találhatunk rá példát, akinek Rastignac nevű hőse fut be ilyen pályát).

A karrierregény témája mindig a társadalmi felemelkedés, az érvényesülés, ám a fejlődésregénnyel szemben a főhős személyisége torzul a karrier hajszolása közben, és erkölcsi értelemben értékvesztés következik be.

A realista regényirodalomban gyakori műfaj volt a karrierregény, és ez a műfaj gyakran összefonódott egy másikkal: a lélektani (analitikus) regénnyel. Ez történik a Vörös és feketében is, mivel Julien Sorel tudatvilágába is betekintést nyerünk, sőt, igazából a főhős lelkiállapotának alakulása áll a középpontban.

A lélektani vagy analitikus (elemző) regény a főszereplő(k) tudatvilágának bonyodalmait mutatja be, a lelkiállapot, a lélekelemzés áll az író figyelmének középpontjában.

Babits Mihály szerint Stendhal „minden figyelmét alakjainak lelkére fordította. Témája a nagyravágyás. Ez korszerű téma, sőt romantikus. (…) De Stendhal nem a téma lírai oldalát fogja meg. Ő hidegen elemzi a betegséget és következményeit, oly józansággal, hogy a realista regény egyik őse lett a francia irodalomban. Nála jelenik meg először az ifjú törtető mindig érdekes alakja, aki elindul meghódítani a világot. (…) Bizonyos, hogy Balzac Rastignacjának Julien Sorel az őse. Ez a sápadt és nagyralátó kispap, aki okos számítással választotta ki az egyetlen pályát, mely az ő osztályabeli sarjnak magas polcokat ígérhet. (…) Az ő szemináriumának falai közül indul útjára az Új Regény is.”

A Vörös és fekete tehát egy lélektani regénnyel kombinált karrier-regény. Sokat megtudunk a szereplők szándékairól, vágyairól, kapcsolatairól, bánatairól. Fontos dimenzió a regényen belül, hogy lélektani regény is.

Stendhal lélektani elemzése nagyon mély, alaposan ismerte az emberi lélek legkisebb rezdülését is, a legbonyolultabb érzelmeket tudta ízekre szedni. A Vörös és feketében olyan szenvedélyeket analizált, mint a szerelem, a büszkeség, az érvényesülési vágy, a szabadságvágy.

Tulajdonképpen Stendhal a Vörös és feketével megteremtette a lélektani regényt (ún. analitikus regény), melyben a szereplők nemcsak beszélnek és cselekszenek, hanem sokat gondolkodnak, töprengenek.

A Vörös és fekete hősei állandóan vizsgálják és ellenőrzik önmagukat, mérlegelik, latolgatják tetteik okait és következményeit. Stendhal mindezt belső monológok formájában ábrázolja (azokat a mondatokat, amelyeket az adott szereplő magában mond vagy gondol, E/1. személyben írja meg és idézőjelbe teszi).

Az eseményeket az elbeszélő is gyakran részletesen magyarázza vagy kommentálja, de mennyiségileg sokkal nagyobb részt tesz ki a szereplők önelemzése.

A Vörös és fekete stílusa, előadásmódja

Stendhal stílusa legendásan száraz és dísztelen. Mivel írásművészetében semleges, szenvtelen stílus kialakítására törekedett, és szabatosan, pontosan akarta kifejezni magát, sajátos munkamódszert talált ki magának.

A legenda szerint írás előtt Napóleon törvénykönyvéből (a Code Civile nevű francia törvénykönyvből) olvasott pár oldalt, hogy stílusa elég száraz és tárgyilagos legyen. A törvénykönyv megszövegezése, hivatalos stílusa ugyanis elidegenítette az érzelmektől, így tartózkodó modorban tudott írni. Rideg stílusával kortársait is meghökkentette.

Az E/3. személyű mindentudó elbeszélő időnként kiszól az olvasóhoz, közvetlenül nekünk címezve egyes gondolatait. Nemcsak a regényben, hanem ezekben a szerzői közbevetésekben is magyaráz és bírálja kora társadalmát.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!