A Vörös és fekete részletes tartalma (olvasónaplója) ITT található.

Julien Párizsban

Hősünk tehát a vidéki kisvilág és a papi környezet után kikerül a „nagyvilágba”, Párizsba, ahol az arisztokraták szalonjaiban kell helytállnia. Párizs a főváros és világváros is egyben, ahol Julien eleinte csak egy ügyetlen vidékinek számít, de ahol idővel a legjobban öltözködő dandyk közé küzdi fel magát.

A helyszín egyre tágabb, a tét egyre nagyobb, a terep egyre nehezebb. Juliennek egyre elszántabbnak kell lennie, de ez a tulajdonság éppenséggel nem hiányzik belőle: egyre vakmerőbb kalandokba keveredik. Olyan merészséggel teszi fel egész életét erre a nagy hazárdjátékra, amilyen merészség egy légtornásznak kell a lélegzetelállító mutatványokhoz, amelyeket végrehajt.

Párizsban már nem kisvárosi panamák és nem is a papneveldében tapasztalt alantas intrikák veszik körül, hanem az országos nagypolitika sodrásába kerül, így lehetőséget kap, hogy a csúcsra jutva hasznosítsa korábbi tapasztalatait. Hibáznia nem szabad, mert akkor vége a játéknak. Tökéletes józansággal, hideg ésszel kell tökéletesítenie „tartuffe”-ségét.

Bár eleinte ügyetlenül mozog az arisztokraták között és vidékies szokásait is le kell vetkőznie, hogy ne nevessék ki a fővárosban, műveltségével már az első napon tekintélyt szerez magának a márki házában, ahol kötelező részt vennie a márkiné által rendezett ebédeken.

A de La Mole palota szalonjában Julien sorsa a „szellemi fuldoklás”, mert a főúri társaságban mindenki kifogástalanul udvarias, üres és szellemtelen társalgást folytat. Kiderül, hogy az arisztokraták világában mindenki attól retteg, hogy nevetségessé válik, ezért senki sem mer véteni a merev formaságok ellen. Egy eszes, intellektuálisan fogékony ember, amilyen Julien, halálosan unatkozik itt.

De La Mole márki peres ügyeinek intézésével és birtokainak ellenőrzésével bízza meg Julient, aki kemény munkával bedolgozza magát a márki bizalmába. A márki egy idő után már szinte nélkülözhetetlennek érzi a fiút, és viszonyuk is napról napra őszintébb, bizalmasabb lesz (főleg miután a márki néhány hónapra ágyba kényszerül köszvénye miatt, és míg betegsége tart, más társasága nem lévén Julient hívatja magához minden nap, akit puszta szeszélyből néha egyenrangúként kezel).

Mivel a márki megkedveli Julient, elhatározza, hogy rendjellel tünteti ki. Ennek apropójából két hónapra Londonba küldi követségbe, azt a látszatot keltve, mintha diplomáciai feladatot látna el. És amikor egy véletlen folytán az a pletyka terjed el Julienről, hogy nemesi származású, a márki egyik barátjának törvénytelen fia, akkor a márki ezt a híresztelést megerősíti, mintha igaz lenne.

Julien egy idő után már nemcsak titkári megbízatásokat kap, a márki más fontos és bizalmas megbízásokat is ad neki, pl. egy kényes és veszélyes futárszolgálatot bíz rá egy titkos ügyben. Ez a titkos ügy egy „nemesi összeesküvés”, melynek keretében a legmagasabb rangú arisztokraták a forradalomtól való félelmükben külföldi megszállással akarják biztosítani a monarchia létét. Julien hibátlanul és sikeresen old meg minden feladatot.

Az összeesküvés története négy fejezetet tesz ki és két szempontból is fontos. Egyrészt lélektanilag igazolja Julien és a márki kapcsolatát, elvégre a fiú tehetségével tudta elnyerni de La Mole bizalmát. Másrészt ez a rész egy fordulópont a regényben, csukló a mű két szárnya között. Ez az a pont, amelytől kezdve felgyorsulnak az események és tempósan peregnek egész a végkifejletig.

Julien tapasztalatai a fővárossal és a magasabb körökkel sem jobbak, mint a kisváros lakóival. Párizs társadalma ugyanolyan korrupt, mint Verrières társadalma, csak míg a vidékiek nem burkolják be kapzsiságukat és hiúságukat jó modorba, addig Párizsban kedvesség és finom modor mögé rejtik. De miután az udvariasság varázsa elmúlik, Julien észreveszi, hogy ott is bűnösök az emberek.

Sőt, minél magasabb körökről van szó, annál nagyobb mértéket ölt a bűnözés, annál kiterjedtebb a korrupt világ, csak a bűnözés technikája kifinomult és ügyesebben titkolják.

„Ha nem téveszt meg annyira a külső ragyogás, észrevehettem volna, hogy Párizs szalonjaiban vagy olyan becsületes emberek mozognak, mint az apám, vagy olyan ügyes gazemberek, amilyenek ezek a fegyencek. Ha esküdtek, gőgösen elítélik a tolvajt, aki lopott, mert már-már összeroskadt az éhségtől. De ha valami nagy dologról van szó, egy miniszteri tárca megszerzéséről vagy elvesztéséről, a szalonok becsületes lovagjai rögtön ugyanazokra a bűnökre vetemednek, mint amiket ez a két fegyenc az ebédért követett el.”

A kisváros talán piszkos, mocskos, de emberibb, mert belül ugyanolyan korruptak, de ők legalább nem rejtik el a bűnüket, nem csomagolják jó modorba.

Mindennapos harcai közben Julient egyre nagyobb kérdések foglalkoztatják. Először, mint mondtuk, Napóleont csodálja (aki titkolt hőse volt a feltörekvő fiatalságnak, de nem lehetett nyíltan vállalni), s a múltba vesző erényeket hiányolja abból a korból, amelyben élnie kell, majd egyre inkább a jelen aktualitásaival kezd foglalkozni.

Nemcsak magasra tör, nemcsak a társadalmat ismeri meg, hanem azt is látja, hogy a kapcsolatokon rengeteg múlik, s hogy ezek nagyon korruptak: megvesztegethető, megvásárolható, lefizethető, megkörnyékezhető emberek vannak mindenhol.

Látásmódja is változik: egyre nagyobbat, egyre többet, egyre mélyebben lát. Látja, hogy egyre gátlástalanabbá kell válnia, ha fel akar törni, egyre nagyobb bűnöket kell elkövetnie, hogy célját elérje. És belül is egyre nagyobb képmutatásra kell kényszerítenie magát, ami egyre nagyobb fájdalmakat okoz neki, ezért nem tudja a végtelenségig csinálni.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 12. oldalra!