A Vörös és fekete részletes tartalma (olvasónaplója) ITT található.

Julien Besançonban

Miután otthagyja Verrières-t, Julien egy nagyobb városban, Besançonban (bözanszon) lesz szeminarista. Besançon már egy közepes méretű város, több lehetőséggel, több kihívással, de a bukás is nagyobb lehet, ha Julien elbukik (mindig a legmagasabbról lehet a legnagyobbat bukni). Itt a papi pálya mellett döntve barátok nélkül, keményen, s mindig az előmenetelét szem előtt tartva él.

Besançonban nincs senkije és semmije, és mielőtt beköltözne a szemináriumba, betér egy kávéházba, ahol találkozik egy Amanda Binet nevű pénztárosnővel, aki vonzónak találja őt, minthogy Julien nem egy bárdolatlan fiatalember, hanem alapvetően finom modorú, aki tudja, mit csinál (később, amikor Párizsban él, vidékiességét is levetkőzi).

Amanda a sok durva emberhez van szokva, mint amilyenek a kávéház biliárdozó törzsvendégei. Julien ezzel szemben szerény és kisfiús, viszont emögött a külső mögött nem ártatlanság rejtőzik, hanem szívós nagyravágyás.

Besançonban Julien szeminarista lesz, és kiemelkedik társai közül, akik eleinte irigyek és rosszindulatúak, de később, amikor nyilvánvaló lesz, hogy Julien sokra viszi, már felnéznek rá és hízelegnek neki.

A besançoni fejezetekben (24-30.) sötét és riasztó világot mutat be Stendhal, amelyet ő is, Julien is megvet. Egy helyen az író nyíltan kifakad: „Hitvány világ volt és annál hitványabb, minél hívebben rajzoljuk.”

Besançonban már sokkal nehezebb feladatok várnak Julienre, ugyanis a papnevelde, ahová bekerül, a képmutatás magasiskolája: társai „egy lágytojást is úgy tudnak megenni, hogy azzal jámborságukat és tökéletesedésüket fejezik ki”.

Julien azt hitte magáról, kiválóan színlel, de most rájön, hogy van még mit tanulnia. Művészetté akarja fejleszteni a képmutatást, és emiatt még lelkifurdalást sem érez, hiszen olyan korba született, amely nem kínál más lehetőséget: „Sajnos, nincs más fegyverem! – mentegette magát. – Ha más korban élek, igazi hőstettekkel tűnök fel.”

Egyébiránt hű marad addigi elveihez: mind a 321 társát ellenségnek tekinti, de mindnél veszélyesebbnek az igazgatót, Pirard (pirar) abbét, akit pontosan ezért választ gyóntatójának. Amikor bekerül a szemináriumba, társai figyelmeztetik, hogy a másikat, Castanède abbét válassza, de nem hallgat rájuk. Így eleinte nehezebb a dolga, mert Pirard abbé szigorúbb, de végül mégis jobban jár, mivel Pirard atya megkedveli és támogatja további pályáján.

Éles eszével Julien hamarosan kitűnik a papneveldében: könnyen tanul, de jó képességeivel, eredményeivel csak azt éri el, hogy még több ellensége lesz: nem tudta ugyanis, hogy elsőnek lenni a szemináriumban „bűnös hivalkodás”.

Társai azt is hamar felfedezik, hogy Julien önállóan gondolkodik és ítél, ahelyett, hogy vakon fejet hajtana „a tekintély és a példa előtt”. Ez már végképp rettenetes bűn, így társai ellene fordulnak.

Julien a papnevelde legkiválóbb növendéke, a vizsgákon mégis csak a 198. helyezést éri el: nem azért, mert rosszul felel, hanem mert a vizsgáztatók Pirard atya ellenségei, akinek Julien időközben a kedvenc tanítványa lett.

A janzenizmusssal vádolt Pirard abbé az ilyen megaláztatások ellenére is ragaszkodik állásához, amíg meg nem tudja, hogy el akarják távolítani. (A janzenizmus olyan mozgalom volt, amely az egyház erkölcsi megtisztulását követelte, ezért a pápák és a jezsuiták hevesen üldözték.)

Amikor Pirard atya végül úgy dönt, hogy felmondja állását, Julien helyzete már tarthatatlan a szemináriumban. Pirard tudja, hogy akárki lesz is utódja az igazgatói székben, Julient üldözni fogja, ezért amikor lehetőség kínálkozik, hogy beajánlja kedvencét egy jó állásba, megragadja az alkalmat, hogy elrendezze a fiú sorsát.

Régi barátja és pártfogója, de La Mole márki éppen titkárt keres, és neki ajánlja fel az állást. Pirard abbé saját nevében nem fogadja el az ajánlatot, viszont azt javasolja a márkinak, hogy tegyen egy próbát legjobb tanítványával, Juliennel.

A márki végül Pirard-nak egy gazdag plébániát ad Párizs közelében, Julient pedig a házába fogadja mint titkárt, így kerül a fiú Párizsba, ahol a de La Mole-palota lakója lesz. Ezzel nemcsak a helyszín változik, hanem a társadalmi környezet is: a kisvárosi élet után a nagyvilág (az előkelők világa, a pénz és a hivatás világa) jelenik meg.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!