A romantika kora, általános jellemzői, irodalma és művészete (ismertető írás)
2. Angol és amerikai romantika
Az angol romantika előzményei a 18. század végén jelentkeztek, ekkor kezdett változni az irodalmi ízlés, a klasszicizmust kezdte felváltani valami más. A kor költői (pl. Edward Young) úgy gondolták, minél kevésbé másolják a híres régieket, annál méltóbbak lesznek hozzájuk. Ez volt az angol előromantika időszaka.
Előromantika
Jelentős hatást gyakorolt a korabeli európai irodalomra James Macpherson (1736-1796) skót költő, aki az 1760-as évek elején közzé tett egy gael nyelvű verseskötetet, amelyről azt állította, hogy a benne levő „ősi szövegek” egy 3. századi kelta bárd, Osszián alkotásai.
Utólag derült ki, hogy Osszián a valóságban nem létezett és a versek hamisítványok, de addigra már egész Európában elterjedtek és népszerűvé váltak a borongós hangulatú ossziáni dalok. Az, hogy Osszián olyan híressé tudott válni, jól jelzi a nemzeti múlt felértékelődését.
Ekkortájt már a népköltészet is kezdett hatást gyakorolni a kor lírájára, ami megfigyelhető pl. Robert Burns (1759-1796) költészetében. Burns Skóciában született és nőtt fel, és jól ismerte a skót népdalokat, népmeséket, valamit a skót paraszti életformát. Verseit is skót népnyelven írta, 1786-ban megjelent kötete nagy sikert hozott a számára.
A kor költői egyre inkább eltávolodtak a klasszicista stílustól, amelyet mesterkéltnek éreztek, és természetességük, egyszerűségük miatt a népdalok felé fordultak.
A romantika szemléletmódja egyre jobban kiformálódott, és ezt a korabeli angol ponyvairodalom is elősegítette, amely rémtörténetekkel és kísértethistóriákkal árasztotta el a piacot. Ezeket a szórakoztató céllal írt regényeket gótikus regényeknek nevezzük. A gótikus regények misztikus jellegükkel, irracionális, természetfölötti témáikkal járultak hozzá a romantika kialakulásához.
A gótikus regény jelentékeny hatással volt az angol és amerikai romantika több jeles szerzőjére: a halál, az álom, a képzelgés, az irracionális témák a lírában (pl. Coleridge költészetében) és a prózában (pl. Emily Brontë, Edgar Allan Poe műveiben) is megjelentek.
Az angol előromantika egyik legnagyobb alakja William Blake (1757-1827) volt, aki nagy hatást gyakorolt a romantika irodalmára, és nemcsak költőként, hanem festőként, grafikusként is jelentős életművet hagyott hátra.
Az angol romantika első nemzedéke
Az első nemzedék a „tavi iskola” (angolul „lakists”, a „lake” szóból) néven vált ismertté, mivel tagjai Közép-Anglia festői, vadregényes tóvidékére vonultak vissza. Ide tartozott William Wordsworth (1770-1850), Samuel Taylor Coleridge (1772-1834) és a kevésbé tehetséges Robert Southey (1774-1843).
Fellépésük nemcsak az angol, hanem az egész európai romantika szempontjából fontos esemény, mivel a romantika korszakának kezdő dátumát nekik köszönhetjük.
1798-ban Wordsworth és Coleridge kiadta közös versgyűjteményét Lírai balladák címen (figyeljük meg, hogy a kötetnek már a címe is jelzi a romantikára jellemző műnemkeverést). Ez a kötet, melyben Coleridge kevés verssel szerepelt, az angol romantika első nagy hatású alkotása volt. Jelképesen ennek a kötetnek a megjelenésétől számítjuk a romantika korszakát.
Wordsworth igyekezett a köznapi beszédhez közeli stílust kialakítani a klasszicizmus mesterkélt, fennkölt stílusával szemben. Fontos élménye volt a vidéki, falusi életmód és a természet szépségének megnyugtató hatása. Egyik legjellemzőbb verse a Táncoló tűzliliomok, amely erős zeneiségével érzékletesen juttatja kifejezésre a természetélmény kelltette elragadtatást.
Míg Wordsworth célja az volt, hogy a hétköznapi dolgokban megmutassa a csodálatosat, Coleridge kitalált világokba vitte olvasóit és a hétköznapok feletti, az érzékeken túli dolgokat akarta megmutatni. Titokzatos és borzongató képzeletbeli világot alkotott pl. Kubla kán című fantasztikus költeményében is.
A „tavi iskola” tagjai eleinte lelkesedtek a francia forradalom eszméiért, de később kiábrándultak a republikánus ideológiából. Wordsworth és Southey újra konzervatívok lettek, Coleridge pedig ópiumfüggővé vált.
Az angol romantika második nemzedéke
A második nemzedéket a „nagy romantikus triász”-nak is szokták nevezni, mivel három nagy költő tartozik ide: Lord George Grodon Noël Byron (1788-1824), Percy Bysshe Shelley (1792-1822) és John Keats (1795-1821). Mindhárman az 1810-es években léptek színre, mindhárman elhagyták Angliát, és mindhárman fiatalon haltak meg.
Lord Byron és Shelley barátok voltak, és mindketten szabadelvű (liberális) eszméket vallottak. Byron például főnemes létére szót emelt a gépromboló munkások mellett a parlamentben (emiatt a konzervatívok valósággal üldözték). Magánélete is botrányos volt: szerelmes volt féltestvérébe, felesége őrültséggel vádolta, házassága válással végződött.
Verseket is írt, de jelentősebbek elbeszélő költeményei, pl. a korai pályaszakaszában készült Childe Harold zarándokútja, melyben első keleti utazásának élményeit dolgozta fel (afféle verses útirajz). Ez a mű tette híressé, minthogy ebben lépett színre először a jellegzetes byroni hős alakja, akit már a kortársak is a szerző hasonmásának tekintettek.
Don Juan című, befejezetlenül maradt művével megteremtette a verses regény műfaját. A nőfaló főhős legjellemzőbb vonása a kiábrándultság.
Byron különc egyénisége, borús kedélyvilága és melankolikus, pesszimisztikus költészete nagy hatást tett a kor irodalmára. Már életében legendák születtek róla.
Mélabús, fásult, magányos hőseinek világfájdalma, életuntsága, embergyűlölete és közönye, ún. „spleen”-je (a szó jelentése: borongás, levertség, méla undor) divatot teremtett, ezt nevezzük byronizmusnak. Számos nagy világirodalmi mű született, amely ezt az életérzést közvetíti, és amelynek főhőse „byroni” karakter (pl. Puskin Anyeginje). A byroni művek jellegzetes minősége a rejtett gúny.
Shelley pályája sem volt simább: ő is előkelő földbirtokos volt, aki szembefordult saját társadalmi osztályával és a fennálló renddel. Az ateizmus szükségességéről írt pamfletje miatt kirúgták az oxfordi egyetemről, apja kitagadta, házassága sikertelen volt, botrányos szerelmi kalandjai voltak.
Miután felesége öngyilkos lett, elvette szerelmét, Mary Godwint, aki Mary Shelley néven a Frankenstein című világhíres horrorregény szerzője lett.
Shelley megszállottja volt a szabadságnak: harcolt az elnyomás minden formája ellen. Egyik legfontosabb műve A megszabadított Prométheusz című drámai költemény (1820), amelyben Prométheusz szembeszáll az istenekkel, és megszabadítja az embereket a zsarnokságtól.
Költészetének kiemelkedő darabja egy ötrészes versfüzér, az Óda a nyugati szélhez (1819).
Az angol romantika második nemzedékének költői közül a korabeli európai irodalomra Byron gyakorolta a legnagyobb hatást, de az utókor Keats költészetét tartja legtöbbre.
A szépségért, különösen a görög szépségideálért rajongó, kispolgári származású Keats tüdőbeteg, érzékeny költő volt, aki autodidakta módon (önerőből) tett szert műveltségre.
A költészetről való felfogása merőben különbözött a romantika felfogásától: szerinte a költőnek nem az önkifejezés a feladata, hanem az, hogy a személyességet háttérbe szorítsa.
Keats a maga költészetében nem használt vallomásos beszédmódot, sőt, a stílusa kifejezetten személytelen, mert azt akarta, hogy ne a költő személyisége hasson, hanem a mű szövege tegye meg esztétikai hatását a befogadóra. Legyen a műnek a szerzőtől független, önálló élete.
Keats művei közül kilenc nagy ódája a legfontosabb, amelyeket 1819-ben írt. Meghatározó élménye volt az antik görög világ kulturális öröksége, így ő lett a görög szépségideál legnagyobb megéneklője. Ódái közül kiemelkedik az Óda egy görög vázához című költemény, amelyben a váza az időtlen, tökéletes szépséget jelképezi.
Keats megítélése a 20. században sem változott, és a mai napig stabilan őrzi helyét a kánonban. Megítélésében az is szerepet játszik, hogy az irodalmi ízlése hasonló volt a mi korunk ízléséhez (a mai kortárs líra is háttérbe szorítja a személyességet).
Az angol romantikus próza fontosabb szerzői
A romantika szerette a történelmi témákat, így a prózaírók érdeklődése is a múlt felé fordult.
A történelmi regény műfajának megteremtője Sir Walter Scott (1771-1832) skót író, aki rendkívül népszerű, kalandos regények szerzője volt. Többnyire a középkori lovagvilágot jelenítette meg. 1814-ben írt Waverley című regényét, amelynek cselekménye a 18. század közepén játszódik, az első történelmi regényként tartjuk számon.
Egy másik jelentős regénye, az Ivanhoe (1819), amely a 12. századi Angliát idézi fel, nagy sikert aratott, és a kutatók szerint ez a siker erősen hozzájárult a középkor kultuszának kialakulásához.
Az angol romantika továbbélt a viktoriánus korban is. A 19. század közepe táján léptek az irodalom színpadára a Brontë nővérek, Charlotte, Emily és Anne, akiknek műveiben már a realizmus is megjelenik. 1846-ban egy közös verseskötetet jelentettek meg férfi álnév alatt, majd mindhárom testvér megírta a maga regényét is: Charlotte a Jane Eyre-t, Emily az Üvöltő szeleket, Anne pedig az Agnes Greyt.
Ezek közül csak a legidősebb testvér regénye, a Jane Eyre aratott sikert, ám a mai ítészek Emily művét, az Üvöltő szeleket értékelik többre. Ebben a lélek mélyebb rétegei, ősi ösztönök, indulatok, szenvedélyek tárulnak fel. Esztétikai értéke mellett mindkét regény szórakoztató is, így a mai napig népszerű olvasmányok világszerte.
Szintén sikerszerző volt Charles Dickens (1812—1870), aki regényeiben már realista célzattal mutatta be a társdalom peremére szorult, szenvedő emberek sorsát, de a realisztikus kezdés ellenére művei számos romantikus vonást is tartalmaznak, például a váratlanul bekövetkező happy endet. Legismertebb művei, a Twist Olivér (1838) és a Copperfied Dávid (1850) árva gyerekhősök sorsát kísérik nyomon.
Említettem, hogy a romantika korában alakult ki a tömegkultúra és ennek részeként a szórakoztató irodalom. Ennek keretében rengeteg népszerű műfaj jött létre, pl. kalandregény, rémregény, kísértetregény (gótikus regény), fantasztikus regény, detektívregény, meseregény stb.
A szórakoztató regények szerzői már nemcsak a felnőtt olvasókat tekintették célközönségnek, így létrejött a gyerekeknek, fiataloknak szóló ifjúsági regény is.
A romantikus ifjúsági kalandregény egyik típusa az ún. szigetregény, amely Robert Louis Stevenson (1850-1894) skót regényíró nevéhez fűződik. Stevenson már a késői romantika alkotója volt, legismertebb regénye A kincses sziget (1883), egy kalóztörténet, amely hírnevet hozott neki.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!
A legjobb magyar nyelvű elemzés, ami az interneten található! Nagyon érthető, világosan megfogalmazott, informatív és olvasmányos! Érettségihez kötelező! Köszönet az írónak 🙂
Dun Juan nem volt nőfaló (az eredeti műben)