A romantika kora, általános jellemzői, irodalma és művészete (ismertető írás)
A romantika elnevezése
A romantika elméletét egy német testvérpár, August Wilhelm Schlegel (1767-1845) költő, kritikus, műfordító, esztéta és Karl Wilhelm Friedrich Schlegel (1772-1829) író, nyelvész, esztéta dolgozta ki.
A „romantika” kifejezés a 18. század végén jelent meg először Friedrich Schlegel munkáiban, tehát ő tette a romantikát irodalomtörténeti kategóriává. Ezzel a szóval Schlegel eredetileg a klasszicizmustól való elkülönülést akarta kifejezni, és olyan költészetet értett rajta, amely egyesíti a különböző művészeti ágakat, műnemeket és műfajokat.
Maga az elnevezés a francia „román” szóból ered, ami „regény”-t jelent (a regény sajátosan romantikus műfaj) és a 17. században nemcsak főnévként, hanem melléknévként is használták (romanesque) „regényes, kalandos” értelemben.
Persze, jó tudni, hogy a középkorban, amikor az írásbeliség nyelve a latin volt, még mást jelentett a „román” szó: akkoriban anyanyelven írt elbeszélő műveket értettek rajta.
Országonként is vannak eltérések, pl. Angliában ez a kifejezés a középkori (román kori) művészeti irányt, a romanikát jelölte.
Később hozzátapadt a lovagregényt jelentő „romance” kifejezés is, amelyből aztán kialakult a „romantic” jelző, ami akkortájt festői tájat, regényes jellemet jelentett. Vagy esetleg olyan jelenségekre is vonatkozhatott, amelyek a lovagok és a trubadúrok világát idézték fel. A hétköznapokban a kifejezés a „természetes, vad, érintetlen, civilizációtól mentes” jelentést is felvette.
A „romantika” kifejezés a mai napig él, és nemcsak stílusirányzat értelemben. Köznapi jelentése szerint aki vagy ami romantikus, az kalandos, érzelmes, szenvedélyes. Ez egy bizonyos magatartásforma, amely a romantika korszakától függetlenül is létezik, és amelynek fő sajátosságai rokoníthatók a romantika korának érzelemkultuszával.
A romantika történelmi, társadalmi, gazdasági és politikai háttere
A 18. század vége és a 19. század eleje meglehetősen viharos korszak volt: először a nagy francia forradalom véres eseményei, aztán a napóleoni háborúk, majd az 1848-as forradalmak zajlottak le és okoztak felfordulást.
Ezeknek az eseményeknek a megrázkódtatáson kívül olyan hatásuk is volt, hogy megnövelték az egyéni hősiesség fontosságát. Az emberek keresni kezdték a múltból a hősies, lelkesítő példákat, példaképeket, és ezeket allegorikusan a jelenre vonatkoztatták. Ekkor ébredt fel és erősödött meg a nemzeti öntudat, és politikai értelemben ekkor születtek meg az önálló nemzetállamok.
Ám a korszak nemcsak a forradalmak, hanem az ipari fejlődés, a technikai felfedezések (pl. gőzhajó, vasút feltalálása) és a városiasodás időszaka is volt, ami zavart és bizonytalanságot okozott. A 19. század második fele volt a kapitalizmus virágkora és a nagy világvárosok létrejöttének időszaka.
A tudományban pedig színre lépett Charles Darwin, aki 1859-ben A fajok eredete című könyvében kifejtette ún. evolúcióelméletét, mely szerint a földön ma található élőlények mind egymásból fejlődtek ki (ezt a nézetet nevezzük darwinizmusnak). Ez az új nézet az emberi faj létrejöttéről a társadalomra is hatással volt.
A filozófiában ugyanis megjelent a pozitivizmus irányzata, melynek képviselői (pl. Auguste Comte és John Stuart Millt) már nem kerestek metafizikai, vallásos magyarázatot a világ keletkezésére, hanem minden tekintetben a természettudomány, különösen a biológia módszereire támaszkodtak.
A darwini természetes kiválogatódás elméletét (miszerint az erősebb fog túlélni és örökíti tovább a génjeit) a nemzetekre is kiterjesztették. Ezzel ők alapozták meg ideológiailag a kíméletlen gazdaság verseny (ún. szabad verseny) kialakulását és megágyaztak az újabb társadalmi egyenlőtlenségeknek.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
A legjobb magyar nyelvű elemzés, ami az interneten található! Nagyon érthető, világosan megfogalmazott, informatív és olvasmányos! Érettségihez kötelező! Köszönet az írónak 🙂
Dun Juan nem volt nőfaló (az eredeti műben)