A romantika kora, általános jellemzői, irodalma és művészete (ismertető írás)
A romantika az építészetben és a képzőművészetben
A romantika az irodalomban jelent meg először, és innen jutott át más művészeti ágakba. A képzőművészetre és az építészetre is igaz, hogy a romantika korában „regényesebbé” vált: tág tere nyílt a képzeletnek, az álomnak, a titokzatosságnak, az érzelemgazdag kifejezésnek, a végtelen utáni sóvárgásnak.
A romantika építészete
A romantika építészetének legjellemzőbb vonása a történelem iránti érdeklődés, azaz a historizmus. Viszont az antik formák helyett a romantika korában a középkori stílusirányzatok, a romanika és a gótika építészete vált kedveltté.
Így jöttek létre a különböző neo-stílusok: neoromán, neogót, neoreneszánsz stb. De gyakran felhasználták a bizánci és a mór építészet, ill. a távol-keleti építészet formáit is (orientalizmus).
Ahogy az irodalomban, úgy az építészetben is szerették keverni a különféle stílusokat, így a neostílusok sokszor nem tisztán jelentkeztek, hanem valami mással keverve. Az így létrejött épületekről azt mondjuk, hogy kevert, azaz eklektikus stílusban épültek.
A romantikus építészet oldott alaprajzú, szándékosan aszimetrikus, festői megjelenésű, a középkor hangulatát idéző épületeket hozott létre, amelyek kényelmesek és lakályosak voltak. Nem volt semmilyen merev kényszer, nem tartották magukat szabályokhoz, hanem az épület rendeltetését tartották szem előtt.
Sohasem látott szerkezeti könnyedség jellemzi őket, és világosak, naposak, ugyanis új szempontként megjelent a fényigényesség is.
Teljesen új épülettípusokat is létrehozott a romantika kora, ilyen új épületfajta volt pl. a pályaudvar, az áruház, a tőzsdepalota, a bank, a gyár vagy a kiállítási csarnok. Az építkezéskor szívesen használtak vasszerkezeteket és üvegfelületeket, öntöttvas rácsokat és hengerelt acélt.
Szintén romantikus vonás az építészetben a régi romok iránti érdeklődés felébredése: restaurálták az addig elhanyagolt középkori dómokat, várakat, kastélyokat. Sőt, műromokat is építettek.
A kerteket is másképp tervezték meg. Az addig divatban levő francia barokk park mértani szabályossága már nem volt vonzó. Elindult hódító útjára az angolpark divatja, amely a szabad természetet utánozza. A parkművészettel egyébként az épületek által keltett hatást akarták fokozni.
Végül említsünk meg néhány jellegzetesen romantikus épületet! A romantika idején épült pl. a londoni Parlament és a londoni Kristálypalota, valamint a párizsi Nemzeti Könyvtár.
A romantika szobrászata
A szobrászok már nem utánozták a görög műveket, mint a klasszicizmus idején, így az alakokat már nem színpadias beállításban formázták meg. A mozdulatok érzelmeket, indulatokat fejeztek ki, a szobrok élettelibbek lettek. A romantikus szobrászat kedvelte a mozgalmasságot is, a mozgás, pl. a tánc megjelenítését.
A szobrászatban is jellemzőek voltak a történelmi témák, és jellemzően allegorikus-szimbolikus alakokat formáztak meg, akik a szabadságért, a nemzeti ügyért harcolnak (a művészetbe betörtek a politika célkitűzései).
Fontossá válik a reprezentálás, ezért már nem a tartalomra helyezik a hangsúlyt, hanem a külső formára: a külsődleges pompa válik elsődlegessé.
A romantika korában indult el a szobrászatban az emlékműkultusz, a szoborcsoportok alkotása. A szobrok nem egy alakot ábrázoltak, hanem többet, és a kompozíciókban a mellékalakok ugyanannyira fontosak, mint a főalak: egységet alkotnak. Az alakokat időnként népviseletben ábrázolták.
A romantikus szobrászat legfontosabb alkotásai, pl. François Rude: Az önkéntesek harcba indulása 1792-ben (dombormű a párizsi Diadalív számára). Alakjai teli vannak lendülettel, a Szabadság viharos mozdulattal harcba hívja a katonákat.
Jean-Baptiste Carpeaux: Tánc (szoborcsoport a párizsi operaházon). Érzéki, életörömmel teli alakokat ábrázol.
A romantika festészete
A képzőművészeti ágak közül a festészet szemlélteti a legjobban a romantika törekvéseit.
A festők is elfordultak a hideg és kiüresedő klasszicista stílustól, helyette drámai jeleneteket ábrázoltak és felfokozott érzelmeket, szenvedélyeket, indulatokat akartak visszaadni. Ennek érdekében erőteljes fény-árnyék hatásokat, élénk színeket, merész ecsetkezelést alkalmaztak.
A festészetre is jellemző a mitológiai, a népi és a történelmi témák felfedezése, valamint az egzotikum keresése. Rengeteg életképet festettek, amelyek a néppel való együttérzést fejezik ki, és kedvelt volt az állatábrázolás is. A tájképek emberi érzelmeket fejeztek ki.
A festőket is izgatta a romok festőisége, szerettek mindent, ami régies, ami ódon, vagy ami a természetesség érzetét kelti.
Francia festészet:
Nem csupán a francia festészet, hanem általában a romantikus festészet első nagy alkotásának Théodore Géricault A Medúza tutaja című, 1818-as festményét tartja a művészettörténet.
A Medúza egy hajónak a neve, amely szirtnek futott és elsüllyedt. A túlélők tutajon menekültek. A kép azt a drámai pillanatot ábrázolja, amikor a megviselt, a rettegéstől szinte félőrült túlélők egy vitorláshajót látnak meg a távolban. A festő ezerféle érzelmet örökít meg a hajótöröttek arcán a reménytől a kétségbeesésig, a lemondástól a halálfélelemig.
A kép arról tesz tanúbizonyságot, hogy a romantika művészei már megmutatták a csúnyát is, a borzalmat is (hullákat, tébolyult tekinteteket, elgyötört testeket), ami korábban, a klasszicizmus idején elképzelhetetlen lett volna.
A franciáknál a romantikus festészet vezéregyénisége Eugène Delacroix volt, legismertebb képe: A Szabadság vezeti a népet, amely az 1830-as júliusi párizsi forradalomnak állít emléket.
Az egész kép csupa tűz és lendület, az alakok mozdulatai szenvedélyesek, a színek élénkek. A Szabadságot egy nőalak szimbolizálja, aki egyik kezében a francia zászlót tartja, a másikban szuronyos puskát visz. Ez a nőalak a halottakon átlépdelve harcba hívja és diadalra vezeti a francia népet.
A khioszi mészárlás c. képe valamivel korábbi. A törökök Khiosz szigetén vérbe fojtották a görögök szabadságharcát, a festő a kegyetlenségük ellen tiltakozik.
Spanyol festészet:
A romantikus festészet másik nagy alakja a spanyol Francisco de Goya, aki képein a napóleoni háborúk véres jeleneteit ábrázolta, pl. a Május 3-ai kivégzés c. képén Napóleon csapatai éppen megtorolják a madridi lázadást (ez az esemény 1808. május 3-án történt). Goya a halálraítéltek rémületét, kétségbeesését örökítette meg.
Német festészet:
A német romantika legfontosabb festője Caspar David Friedrich, aki tájképfestő volt, a természet szépségét ábrázolta. Az ő tájai világtól távoli helyek, amelyekben a természetfölötti nyilatkozik meg. Tájképeibe emberi alakokat is belefestett, akik a kép belső tere felé fordulva az egyetemesség titkain töprengenek.
Legjobb képei a Táj a sziléziai hegyekben és a Vándor a ködtenger felett. Utóbbi a romantikus festészet egyik legtöbbet elemzett alkotása, mely kifejezően ábrázolja azt, ahogyan a magányos ember találkozik a természet erejével és mozgalmasságával.
Angol festészet:
Az angol romantika két legnagyobb festője William Turner és John Constable. Mindketten tájképeket festettek.
Turner képei drámai hatásúak: a természeti elemek tombolása, a természet korlátlan szabadsága jelenik meg rajtuk. Egyik legmerészebb festménye a Gőzhajó a hóviharban, amely csak érzékelteti a hajótestet, ahogy harcol a dühöngő tengerrel. Úgy ábrázolta a vihart, hogy azzal az ember félelmét is ki tudta fejezni.
Constable ezzel szemben nyugodt, békés, már-már idilli tájakat festett, melyeknek témájául a vidéki-falusi mindennapokból választott egy-egy jelenetet. Ilyen kép pl. A szénásszekér, amely azt ábrázolja, ahogy egy parasztszekér átkel a folyón.
Zene
A romantika fontosnak tartotta a személyességet, így a zenében is olyan témák térnyerése figyelhető meg, mint pl. a szerelem élménye, a sorsszerű küzdelem és a halál tragikuma (pl. Liszt Ferenc szimfonikus költeményeiben, Schubert dalaiban, Chopin balladáiban).
De jellemző volt a meseszerűség és a titokzatosság is (pl. Mendelssohn és Muszorgszkij műveiben). Sőt, iróniával is találkozhatunk pl. Hector Berlioz Fantasztikus szimfóniájában vagy Liszt Faust szimfóniájában.
Megjelent a zenében a romantika természetkultusza is, és ennek jegyében gyakorivá vált az éjszaka motívuma (pl. Mendelssohn: Szentivánéji álom, Chopin: Noktürnök, Schumann: Holdas éj).
A romantikus zenét gazdag fantázia, erős érzelemvilág jellemzi, és gyakran merít ihletet, témát a múltból. A zeneszerzők a szélsőségekre, a monumentalitásra és a feszültségkeltésre törekedtek, áttörték a hangnemek közti határokat, és szerették hosszan kitartott bővítésekkel elodázni a lezárásokat.
Szerették a szélsőséges hangulatokat, a hosszú dallamíveket, a meglepő, szokatlan harmóniákat, a virtuóz vokális szólamokat, a nagyzenei hangszerelést.
Előtérbe került az egyes nemzetek zenei karaktere is: előszeretettel felhasználták az adott nép ritmusait, táncait. Ez azt jelenti, hogy a dallamvilágban hangsúlyos szerephez jutott a népzene, és a nemzeti karakterre jellemző táncritmusok.
A zenei életben kialakuló hangversenykultúra, zeneműkiadás, zenekritikusi tevékenység nagy egyéni teljesítményeket igényelt, ezért a romantika idején új zenész életformák jöttek létre. A zeneszerzők sokoldalúan művelt alkotók voltak, sokan közülük irodalommal, filozófiával is foglalkoztak. Kibontakozott az önálló előadó-művészet és differenciálódott az alkotóművészet.
Új műfajok születtek, amelyekre erős befolyást gyakorolt az irodalom: a zeneszerzők gyakran indultak ki irodalmi témákból, alkotásokból, motívumokból. Megjelent a programzene, és jellegzetes műfaj lett a nemzeti tárgyú opera, a szimfonikus költemény, a versenymű és a noktürn (a szerenádhoz hasonló műfaj, amely az éjszaka hangulatát idézi).
A zenében három romantikus nemzedék is volt.
Az 1. generáció alkotói: Karl Maria Weber, Antonio Rossini és Franz Schubert (a romantikus dal legnagyobb mestere volt Schubert).
A 2. nemzedék alkotói: Gaetano Donizetti (olasz), Hector Berlioz (francia).
A 3. nemzedék jelenti a romantika csúcsát, alkotói:
- zongorakompozíciókat, szimfóniákat, oratóriumok alkottak: Frédéric Chopin, Robert Schumann, Liszt Ferenc és Félix Mendelssohn.
- operákat alkottak: Richard Wagner és Giuseppe Verdi.
További nagy romantikus zeneszerzők: Johannes Brahms, Pjotr Iljics Csajkovszkij, Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij, Giacomo Puccini, Vincenzo Bellini, Nicolo Paganini.
A kései romantika mesterei: Gustav Mahler, Richard Strauss, Rimszkij Korszakov, Claude Achille Debussy.
Tánc
A zenén kívül a táncról érdemes még szót ejteni. A francia balett, amely az abszolút monarchia idején klasszicista drámákat dolgozott fel, a romantika idején mesékből, legendákból merített témát és a nemzeti karaktert mutatta be. Szereplői álmok, mesevilágok alakjai, kettős arcú lények voltak.
A női tánc a könnyed lebegést utánozta. Ebben az időben alakult ki a légiesség illúzióját keltő spicctánc (magas lábujjhegyen), és a mai balettben is látható hatásos lépések, pózok, ugrások, forgások és emelések tárháza. A táncosnők pehelykönnyű tüllszoknyákat viseltek, amely a súlytalanság illúzióját keltette.
Népszerűek voltak a nemzeti karaktert tükröző táncok is, pl. a cseh polka, a lengyel mazurka és polonéz, a körmagyar és a csárdás.
A tánc műfajában az 1850-es évektől jött egy hanyatlás, amikor megjelentek a keverékműfajok és a szenzációhajhászás (betört a művészetbe a szórakoztatóipar), a hatásvadász elemek és a közönségesség. Ekkor jelent meg és lett népszerű pl. a kánkán.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 17. oldalra!
A legjobb magyar nyelvű elemzés, ami az interneten található! Nagyon érthető, világosan megfogalmazott, informatív és olvasmányos! Érettségihez kötelező! Köszönet az írónak 🙂
Dun Juan nem volt nőfaló (az eredeti műben)