A romantika kora, általános jellemzői, irodalma és művészete (ismertető írás)
A magyar romantika irodalmi élete
A romantika korában tovább folytatódott az szervezett irodalmi élet kiépülése, ami Kazinczy idején kezdődött el. Miért is fontos ez?
A korábbi írónemzedék (Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és Kölcsey) még vidéken élt, elszigetelten, ami mindnyájuknak nagy bánata volt. Akkoriban még a szellem emberei csak levelezés útján tudtak érintkezni egymással (pl. Kazinczy és Berzsenyi személyesen soha nem is találkozott).
Nem voltak az irodalomnak fórumai, illetve Kazinczy széphalmi birtoka volt egyfajta központ, de ha ő nem irányítja-szervezi a korabeli irodalmi életet, akkor az teljesen szervezetlen lett volna.
Azonkívül ezek a legelső költők még nem lehettek a mai értelemben vett hivatásos költők, azaz az írást nem művelhették kenyérkereső foglalkozásként. Akkoriban költőnek lenni még nem volt normális polgári foglalkozás, amiből meg lehetett volna élni. Csak egy hobbi vagy melléktevékenység lehetett, ami mellett a költők mást is csináltak (pl. Berzsenyi és Kölcsey gazdálkodtak a birtokukon).
Csokonai volt az első olyan költőnk, aki főtevékenységként művelte a költészetét, de ő sem tudott megélni belőle. Az ő idejében még olvasóközönség se volt akkora számban, hogy pl. egy irodalmi folyóiratot el tudjon tartani, ezért Csokonai mindenbe belebukott, amivel próbálkozott, és ha a gazdag nemesek, mecénások (Széchényi Ferenc gróf és mások) nem pártfogolják és segítik anyagilag, akkor éhen halt volna (így is gyakorlatilag nyomorban tengődött).
Ezek nyilvánvalóan áldatlan állapotok voltak, de el kellett még telnie valamennyi időnek, hogy az olvasóközönség száma nőjön annyit, hogy az éreztesse hatását az irodalmi életben. Az 1820-as években lépett színre az első olyan költői nemzedék (Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc), amely már úgy-ahogy meg tudott élni az irodalomból.
Ez egyfajta életmódváltást is lehetővé tett a számukra: ők már nem egy vidéki birtokon elszigetelten írták műveiket, hanem a városokba költöztek, elsősorban Pestre. Így elszakadtak a korabeli nemesi életformától, és Pesten élő értelmiségiekké váltak.
A következő költői nemzedékkel pedig már a népből jövő, alacsony származású írók-költők is színre léptek (pl. Petőfi Sándor, Arany János, Erdélyi János). Ez azért fontos, mert azelőtt néhány kivételtől eltekintve (mint pl. Csokonai vagy Fazekas Mihály) költőink minimum a köznemesi rétegből származtak. Egyfajta kiváltság volt, ha valaki annyi műveltségre tehetett szert, hogy költészettel (is) tudott foglalkozni.
Az irodalmi élet központja tehát Pest városa lett, amelyet a 19. század elején még nagyrészt németek laktak, de a romantika korában néhány évtized alatt magyar várossá vált.
Újabb és újabb folyóiratok indultak el, melyek közül a legfontosabbak:
- Erdélyi Múzeum, amely Kolozsváron jelent meg 1814 és 1818 között Döbrentei Gábor szerkesztésében (ez a folyóirat írta ki azt a pályázatot, amelyre Katona József megírta a Bánk bánt)
- Tudományos Gyűjtemény, amely Pesten jelent meg 1817 és 1841 között. Tudományos jellegű, kritikai folyóirat volt, később pedig a Tudományos Akadémia közlönye. Itt jelent meg pl. Kazinczynak a nyelvújítást lezáró cikke. Egy ideig (1828-1832) Vörösmarty is szerkesztője volt.
- Regélő Pesti Divatlap, amely hetente kétszer jelent meg Pesten 1842 és 1844 között. Amolyan irodalmi divatlap volt, előbb Garay János, később Erdélyi János szerkesztette. Megszűnte után utódja a Pesti Divatlap lett (1844-1848), amelyet Vahot Imre szerkesztett és 1845-ig Petőfi volt a segédszerkesztője.
- Életképek, amely Pesten jelent meg 1844 és 1848 között, először Frankenburg Adolf, majd Jókai Mór szerkesztésében. Jókai alatt ez a lap volt a Tízek Társasága fiatal művészeinek orgánuma.
- Athenaeum, amely Pesten jelent meg 1837 és 1843 között, és Bajza József, Vörösmarty Mihály valamint Toldy Ferenc liberális szellemű irodalmi-kritikai lapja volt. Programadó cikkük Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című írása volt.
- Szépirodalmi Figyelő, egy szépirodalmi, művészeti és kritikai hetilap, amely Pesten jelent meg 1860 és 1862 között, és a Kisfaludy Társaság hivatalos lapja volt. Arany János szerkesztette.
- Koszorú, amelyet Arany János szerkesztett és adott ki Pesten 1863 és 1865 között. Szépirodalmi, tudományos és kulturális ismeretterjesztő hetilap volt.
- Budapesti Szemle, amely a hazai és az európai tudományos és kulturális élet legfrissebb eredményeiről tudósított, és Csengery Antal szerkesztette. Pesten jelent meg 1857 és 1869 között.
Megemlítendő még az Élet és Literatúra, amelyet Kölcsey Ferenc és Szemere Pál szerkesztett, valamint a Kritikai Lapok.
A folyóiratok többségét tehát a romantikus nemzedék tartotta a kezében, akik egyébként a francia romantikát, különösen Victor Hugo nézeteit tekintették irányadónak (említettük a francia romantika és a közép-és kelet-európai nemzeti romantikák közti hasonlóságokat, így ez a választás nem meglepő).
Gróf Széchenyi István 1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen felajánlotta birtokainak egyévi jövedelmét egy tudós társaság létrehozására.
1827-ben az országgyűlés kimondta a Magyar Tudós Társaság (ma: Magyar Tudományos Akadémia) megalapítását. Mivel az uralkodó csak 1830-ban fogadta el az alapszabályokat, csak akkor tudták megtartani az alakuló ülést, így az MTA működését 1830-tól számítjuk. Sokáig Toldy Ferenc volt a titkára.
Széchenyi egyébként nemcsak mecénásként, hanem az írásaival is szolgálta a haladást (pl. Hitel című könyvével).
A tudományos élet is fejlődött: Bolyai János a párhuzamosság fogalmának új értelmezésével meghaladta az euklideszi matematikát, Jedlik Ányos 1828-ban megszerkesztette a villanymotor ősét, Irinyi János kémikus pedig feltalálta a foszforos gyufát. És ki kell még emelnünk Semmelweis Ignác orvostudós, valamint két nyelvész-utazó, Kőrösi Csoma Sándor és Reguly Antal munkásságát.
Említettük, hogy 1819-től Kisfaludy Károly volt az irodalom vezéregyénisége. Halála után három legjobb barátja, az ún. romantikus triász, Vörösmarty Mihály, Bajza József és Toldy Ferenc jutott vezető szerephez. (Míg Vörösmarty és Bajza költőként él a köztudatban, Toldy Ferencnek irodalomtörténészi munkássága jelentős.)
1836-ban létrejött a Kisfaludy Társaság, amely irányító szerepet játszott a 19. századi magyar irodalomban. Az Aurora-kör tagjai alapítottak meg, és Kisfaludy Károly nevét vették fel, mert szerették volna tovább ápolni mesterük emlékét.
Az irodalmi és a kulturális élet összességében jelentős fejlődésnek indult, melynek részeként…
- erősödött a nemzeti színjátszás (1837-ben megnyitott a Pesti Magyar Színház, amelynek Bajza József volt az első igazgatója),
- elkezdték kimunkálni a modern irodalom nyelvezetét,
- kialakultak az irodalmi kritika elvei,
- szabályozták a kiadói és szerzői jogokat,
- az írók-költők mindinkább részt vettek a közéletben is (pl. Vörösmarty Mihály asztaltársaságából alakult meg a Nemzeti Kör, amelyet 1846-tól Ellenzéki Körnek neveztek).
Vörösmarty Mihály lett a „nemzet költője” és az 1840-es évekig az irodalom vezéregyénisége.
Ám az 1840-es évekre a reformmozgalmak kezdtek kifulladni. Mivel politikailag nem tudtak kézzelfogható eredményt felmutatni (legnagyobb érdemük, hogy 1844-ben a magyar nyelv hivatalosan állami nyelv lett), megjelentek a radikálisabb elképzelések és színre lépett egy forradalomváró nemzedék.
A mérsékelt Vörösmarty inkább a békés reformok pártján állt, ezért kezdte elveszíteni vezető szerepét. A fiatal Petőfi Sándor pedig a forradalom, a radikális nézetek legfőbb agitátoraként egyre nagyobb népszerűségre tett szert, és hamarosan átvette az irodalomban Vörösmartytól a vezető szerepet.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 15. oldalra!
A legjobb magyar nyelvű elemzés, ami az interneten található! Nagyon érthető, világosan megfogalmazott, informatív és olvasmányos! Érettségihez kötelező! Köszönet az írónak 🙂
Dun Juan nem volt nőfaló (az eredeti műben)