A romantika kora, általános jellemzői, irodalma és művészete (ismertető írás)
A magyar romantika
Ami a közép-és kelet-európai nemzeti romantikákról általánosságban elmondható, az természetesen a magyar romantikára is igaz, de azért legyünk annyira részrehajlóak önmagunkkal, hogy a magyar romantikával külön is foglalkozunk. Saját magunkról ugyanis illik további részleteket is tudni. Tehát.
Az első kérdés az, hogy tulajdonképpen mikor is kezdődött a magyar romantika korszaka. Ezt a kérdést többféle megközelítésből is vizsgálták már. Az irodalomtörténet sokáig párhuzamba állította a romantikát, ami egy stílustörténeti korszak, a reformkorral, amely egy történelmi korszak megnevezése.
És mivel a reformkor 1825-től 1848-ig tartott, azt mondták, hogy kössük a magyar irodalomban is a romantika kezdetét az 1825-ös dátumhoz (úgyis ebben az évben jelent meg Vörösmarty eposza, a Zalán futása), és az 1848-49-es forradalommal záruljon a korszak.
Csakhogy erre semmi ok nem volt, hiszen az irodalmi élet és a romantikus stílus kialakulása nem a történelmi-politikai eseményekhez igazodott, hanem az európai romantika (persze elsősorban a közép-és kelet-európai romantika) áramába illeszkedett bele. Így ma már ezt a megközelítést nem tartjuk helyesnek.
Ráadásul újabban már a történészek sem 1825-tól számítják a reformkort, hanem az 1829-1830-as országgyűléstől, mivel ezen az országgyűlésen tárgyaltak először a modernizáció kérdéseiről. Márpedig az irodalomban a romantika korszaka ennél jóval korábban elkezdődött! Szóval nem tanácsos összekapcsolni vagy összemosni a magyar romantikát a magyar reformkorral.
Ma úgy tartjuk, hogy a magyar irodalomban a romantika korábban kezdődött, mint a magyar történelemben a reformkor, és jóval tovább is tartott 1849-nél. A szabadságharc után nem kezdődött új stílustörténeti korszak, hiszen a romantika a 19. század utolsó negyedéig jelen volt, sőt, egészen a század végéig éreztette hatását (pl. Jókai művészetében).
Az irodalomtudomány mai állásfoglalása szerint tehát a romantika kezdete hazánkban az 1810-es évek végére és az 1820-as évek elejére tehető.
Van olyan felfogás, amely szerint 1819 májusától lehet datálni, mert ekkor mutatták be Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című darabját, amely felélesztette a nemzeti öntudatot a magyarokban és felidézte az ősi dicsőséget. Ez az esztétikailag egyébként gyenge színmű megfelelt a korszellemnek és óriási sikert aratott, ezért fordulópontnak tekinthető.
A sikernek köszönhetően Kisfaludy Károly lett az irodalmi élet vezéregyénisége. 1821-ben elindított egy évente egyszer megjelenő zsebkönyvet Aurora címmel, amely afféle irodalmi kalendárium volt, persze azért jelentős költeményeket is közre adott (pl. megjelent benne Kölcsey egy-két verse is).
Az Aurora évkönyvhöz kapcsolódó Aurora-kör az 1820-as és 1830-as évek vezető szerepet betöltő irodalmi csoportosulása volt, olyan tagokkal, mint Kisfaludy Károly, Czuczor Gergely, Vörösmarty Mihály, Bajza József és Toldy Ferenc. Kisfaludy halála után Bajza József folytatta az Aurora szerkesztését, s az Aurora-kör még sokáig a szellemi élet irányítója maradt.
Az 1830-as évektől egyébként megjelent a realizmus is, így a romantika szemléletmódja tovább árnyalódott.
A magyar romantika előzményei
A magyar romantika Kazinczy Ferenc korának irodalmi életében gyökerezik (aki egyébként a Hébe című zsebkönyvet támogatta az Aurora ellenében). A 18. század utolsó harmada volt a magyar nyelv és a magyar tudományosság megújításának időszaka, ekkor értékelődött fel a kultúra szerepe, ekkor jelent meg az igény a nemzeti nyelvű művekre, ekkor kezdett megszerveződni az irodalmi élet.
A romantika ennek a korszaknak a szerves folytatása, amit abból is láthatunk, hogy a klasszicista stíluselemek és a felvilágosodás eszméi a magyar romantika szinte összes alkotójának életművében megtalálhatók.
Lényegében azt lehet mondani, hogy az irodalmi életben történt meg az a modernizáció, amit az abszolutista rendszer a politikában és a gazdaságban nem engedett megvalósulni. Az 1820-as évekre lezárult a nyelvújítás, így a haladó szellemű értelmiségiek figyelme most már a politika és a társadalom felé fordult, ahol szintén változást szerettek volna elérni: végre akarták hajtani a polgári átalakulást.
Ám mivel Magyarország a Habsburg Birodalom része volt, ebben nem lehetett előrelépni. Az udvar akadályozta a reformtörekvéseket, mivel azok sértették a birodalmi érdekeket, és azt is veszélyesnek tartották, hogy a modernizáció összekapcsolódott a nemzet eszméjével (a reformerek jelszava Kölcsey leköszönő országgyűlési beszédének nyomán a „haza és haladás” volt). A magyarok nagyobb nemzeti önállóságot akartak, amit Ausztria nem adott meg.
A magyar romantika társadalmi bázisa és a nemzet fogalma
Mivel Magyarországon nem jött létre erős polgárság, a romantika társadalmi háttere is más volt, mint nyugaton. Nálunk a haladó eszméket a nemesség, azon belül is elsősorban a köznemesség képviselte.
Tudjuk, hogy jogilag a nemesség alkotta a „nemzetet”, azaz a nemzet fogalmába a nép, a jobbágyság és a polgárság, az iparos-és kereskedőréteg sokáig nem tartozott bele. Tehát a „nemzet” fogalma nem azt jelentette, amit ma, hanem a „nemesi nemzet” jelentést takarta, azaz csak az előjogokkal rendelkező főnemesség és középnemesség tartozott bele (Berzsenyi például még ebben az értelemben használta a szót).
Idővel azonban a haladó szellemiségű köznemesség ebben változást ért el, ugyanis szerette volna megoldani a jobbágykérdést, ami afféle „modernizációs kényszer” volt, a haladás érdekében elengedhetetlen lépés.
Később a reformkorban napirendre is tűzték a jobbágyfelszabadítást az országgyűlésen (1832-1836), és az ügy sikere érdekében a szélesebb néprétegeket, a polgárságot és a parasztságot is beemelték a nemzet fogalmába. Ez elősegítette a társadalmi haladást és modernizációt.
A nemzetfogalom kiszélesítésének másik célja az volt, hogy a magyarság megerősítse a Habsburg Birodalmon belüli helyzetét. Ugyanis a magyarság helyzete erősödött azáltal, hogy már nemcsak a nemességet tekintette nemzetnek, hanem a nemzet fogalma az azonos területen élő, egyazon nyelvet beszélő, szabadságjogokkal rendelkező polgárok szövetségét kezdte jelenteni.
Viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy politikai értelemben a magyar nemzet a magyarokat jelenti (minden társadalmi rétegből), tehát a nemzetiségek nem tartoznak bele.
Történelmi szempontból ez volt a magyar reformkor időszaka. Az elnevezés arra utal, hogy a politikai, gazdasági és társadalmi változásokat békés úton, reformok bevezetésével kívánták elérni. Ekkor még nem gondolt az ország forradalomra, csak annyit szerettek volna, hogy a fennálló rend keretein belül, törvényes úton kicsikarják Ausztriától a változásokat.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 14. oldalra!
A legjobb magyar nyelvű elemzés, ami az interneten található! Nagyon érthető, világosan megfogalmazott, informatív és olvasmányos! Érettségihez kötelező! Köszönet az írónak 🙂
Dun Juan nem volt nőfaló (az eredeti műben)