4. A közép-és kelet európai romantika (orosz, lengyel, cseh, ukrán, román, magyar)

A közép-és kelet európai térség nemzeti romantikáit nagyjából ugyanazok a sajátosságok jellemzik, ezért érdemes őket együtt tárgyalni.

A térség nemzeti irodalmaiban a romantika késve jelentkezett: csak az 1820-as vagy 1830-as években, és egybeesett a nemzeti öntudat felébredésével, ill.  megerősödésével. Azaz a romantika hozta magával azt, hogy itt az irodalom nemzeti jellegűvé és európaivá vált.

A legtöbb közép-és kelet-európai nemzeti irodalomra igaz, hogy a romantika korában érte el a világirodalmi mércével is magasnak tekinthető szintet, ezért a romantika kora egyfajta virágkor a közép-és kelet-európai népek számára. Sok országban az első jelentős szerzők ebben a korszakban bukkantak fel. Tehát azt mondhatjuk, esztétikai érték tekintetében ekkor érte utol kelet a nyugatot.

A romantika térhódítását ebben a térségben megkönnyítette az, hogy a klasszicizmus nem eresztett olyan mély gyökereket, mint nyugaton.

Az is közös vonás, hogy Közép-és Kelet-Európában szinte mindenhol nyelvújító vagy nyelvteremtő mozgalmak előzték meg a romantikát, melyeknek célja az irodalmi nyelv kidolgozása volt.

Felismerték ugyanis annak szükségességét, hogy legyen egy egységes modern nemzeti nyelv, amelyen a kor időszerű gondolatait közvetíteni lehet. Ennek fontosságát az a tény is növelte, hogy az itteni népek nemzeti függésben és más nemzetiségek közé ékelődve éltek, így a nemzeti összetartozás legfőbb ismérve a közös nyelv volt. A nyelvújítás a legtöbb helyen már a felvilágosodás idején megindult.

Azzal, hogy létrehozták az irodalmi nyelvet és rögzítették annak helyesírását, hangtanát, nyelvtanát stb., megteremtették a modern közéleti beszéd alapjait is.

Ebben a korszakban jöttek létre a nemzeti irodalomhoz kapcsolódó intézmények is, pl. a könyvkiadók, folyóirat-szerkesztőségek, és kialakult egy olyan polgári réteg, amely már az irodalomból élt, pl. megjelentek az írásaik jövedelméből élő költők (Magyarországon Petőfi volt az első, aki teljesen meg tudott élni az írásból, de már Vörösmarty nemzedékének is adott az irodalom egy viszonylagos megélhetést).

A közép-és kelet-európai romantika több dologban is hasonlított a francia romantikához:

• megkésve jelentkezett
• erősen kötődött a felvilágosodás szelleméhez
• erősen átpolitizált volt, sok szállal kapcsolódott a klasszikus szabadelvűség hagyományaihoz
• erősen közösségi jellegű volt, a költőknek egyfajta társadalmi (vezér)szerepet is fel kellett vállalniuk

Mindez a térség népeinek politikai-társadalmi helyzetéből adódik. Az itt élő népek idegen uralom alatt sínylődtek, elmaradtak a fejlődésben, késett a modernizáció, nem történt meg a polgárosodás, még mindig feudális viszonyok uralkodtak.

Tehát a romantika társadalmi háttere egészen más volt, mint Nyugat-Európában. Itt is egyfajta elégedetlenség indította útjára a romantikát, de míg nyugaton az emberek a polgári társadalommal voltak elégedetlenek, Közép-és Kelet-Európában örültek volna, ha lett volna polgárosodás, de nem volt.

Itt konzerválódtak a feudális viszonyok, ez és az abszolutista uralkodók önkénye váltotta ki az elégedetlenséget (az oroszoknál például a cár zsarnoksága, nálunk a Habsburgoké stb.). Az emberek egy igazságosabb társadalmi berendezkedést szerettek volna. 

Az is nagy különbség a nyugat-európai romantikákhoz képest, hogy nyugaton a nemzeti függetlenség nem volt fontos eszme, mivel ők nem éltek idegen uralom alatt. Közép-és Kelet Európában azonban a modernizáció és a társadalmi fejlődés mellett a nemzeti függetlenség kivívása volt a legfontosabb cél. Így ebben a térségben az egyes nemzetek romantikus irodalmát a nemzeti szabadság eszméje hatotta át.

Közép-és Kelet Európában tehát a művészeti és a politikai célok szétválaszthatatlanul egybefonódtak. Ez egy plusz terhet rótt rá az itteni költőkre-írókra: nekik nem volt elég a szubjektivitást, az egyéniséget előtérbe állítani, mint a németeknek vagy az angoloknak. Itt meg kellett felelni egy sor társadalmi-politikai követelménynek is, amit a közvélemény elvárt.

Itt a költőnek nem volt elég költőnek lennie, hanem népvezérré, szabadságharcossá is kellett válnia, és a nemzeti nyelvért, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért harcolnia.

A költők itt egyfajta apostoli, jövőbe látó vátesz (jós) vagy messiás-szerepet töltöttek be, és küldetésüknek tartották, hogy elősegítsék a társadalmi fejlődést és a nemzeti függetlenség kivívását. Ez nem egyszer okozott nekik belső konfliktust: sokszor úgy érezték, a művész-lét és a közéleti szereplés nehezen egyeztethető össze.

Saját egyéniségük, lelki alkatuk nem feltétlenül volt alkalmas a társadalmi szerepre, és az egyéni szabadság, az individualizmus eszméjének is ellentmondott az a közéleti kötelesség, ami rájuk volt kényszerítve. (Nálunk például Vörösmarty és Arany János rosszul viselték a „nemzeti költő” szerepét, de időnként még Petőfi is belefáradt, pedig neki kifejezetten testhezálló volt a népvezéri feladat.)

A mai napig él a köztudatban az a hiedelem, hogy a költőknek Közép-és Kelet-Európában más a szerepük, mint Nyugat-Európában: több feladatuk van, és az irodalomnak is az esztétikai érték teremtésénél többet kell tennie: a haladás, a társadalmi fejlődés szolgálatába kell állnia.

Mivel a romantika költői gyakorlatilag azonosultak a társadalmi fejlődés és a nemzeti szabadság ügyével, az 1848-as forradalmak bukása komoly csapást jelentett a számukra. Akik túlélték (nálunk pl. Vörösmarty és Arany), azoknak a letargia, a reménytelenség, a meghasonlottság, a világidegenség érzéseivel kellett megküzdeniük.

Közép-és Kelet-Európa a népiességet is másképp értelmezte, mint Nyugat-Európa. Ebben a térségben a költők nemcsak a népművészetet fedezték fel, hanem megteremtették a „népi hős” tipikus alakját is, aki a nemzeti szellem megtestesítője és a múlt értékeinek őrzője is volt (gondoljunk pl. Petőfi János vitézére).

És a történelemfelfogás is elég sajátosan alakult Európának ezen a részén. A német romantikánál említettem már Herdert, aki szerint egy nemzet életét úgy kell elképzelni, ahogy az egyes ember életét: megszületik, van gyermekkora, felnőttkora, öregkora, és végül meghal.

Herder és a hozzá hasonló történelemfilozófusok egyes nemzeteket életképesnek, másokat meg életképtelennek kiáltottak ki. Maga Herder leírt valahol egy fél mondatot arról, hogy a magyarság, amelynek teljesen más nyelve van, mint a környező népeknek, el fog tűnni a szláv népek tengerében.

Ezzel a gondolatával rendkívül nagy hatást gyakorolt a magyar romantika szerzőire, akik műveikben gyakran a nemzethalál gondolatával viaskodtak (pl. Kölcsey, Vörösmarty).

A romantika történelemfelfogása a lengyelekre is megtette a hatását, de náluk a nemzethalál gondolata egész más formában jelentkezett. Ők úgy gondolták, hogy majd a népek Krisztusa, Messiása lesznek, és pusztulásuk olyan áldozat lesz, amely meg fogja hozni a világnak a békét és a szabadságot. A lengyel romantika irodalmát ez a messianisztikus hit hatotta át.

Most említsünk meg néhány fontosabb közép-és kelet-európai szerzőt és művet a romantika korszakából!

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 12. oldalra!