A rezonőr (fr. raison = józan ész; raisonneur = okoskodó, mérlegelő, szócső) a 17. századi francia drámában, a klasszicista vígjátékokban már fellelhető jellegzetes szerepkör. Egy olyan figura a történetben, akin keresztül a szerző mintegy kívülről, a darab cselekményétől szinte függetlenül, s mégis a darabon belül kommentálhatja az eseményeket. Emiatt hasznos dramaturgiai eszközzé vált.

A rezonőr úgymond az író szócsöve, azaz a szerző véleményét mondja el a színpadon. Rendszerint a cselekményen kívül álló szereplő, aki a szerző vagy az olvasó képviseletében a szerző nézőpontját, véleményét közvetetten, külső szemlélőként, megfigyelőként közli a darabban. Feladata az események magyarázata és a szereplők magatartásának tárgyilagos megítélése.

A drámai és epikus műveket elbeszélői nézőpont szerint vizsgálva a rezonőr szerepkörnek két fajtáját találhatjuk meg:

• szerzői (auktoriális) nézőpont esetén a szerző narrátorként szerepel a műben és ő a rezonőr. Beszámol a szereplőkről, azok lelkivilágáról, eseményekről, feltár összefüggéseket, így tölti be a rezonőr szerepét. Gyakran egyes szám első személyben szólal meg, rezonőrként személyes kommentárt fűz az eseményhez, szereplőit értékeli, vagy kifejti egy téma kapcsán a véleményét.
• perszonális elbeszélés esetén a rezonőr a történet egyik szereplője. A perszonális elbeszélés a mű egyik szereplőjének szemszögéből mutatja be az eseményeket. Ennek egyik alfaja az az elbeszélésmód, amikor egy mellékszereplő – objektív stílusban, külső szemlélőként, megfigyelőként – rezonőrként mutat be eseményeket.

A rezonőr általában tiszteletreméltó személy a mű világában: vagy idős ember, vagy tekintélyes hivatása van (pl. orvos, pap, jogász), de nincs hatása az eseményekre. Rezonőrként maga a szerző is megjelenhet.

Rezonőr szerepet tölt be pl. Molière Tartuffe c. darabjában Cléante. A végletek között az okos kompromisszumok híve, aki megőrzi mértékletességét, bölcs érvekkel próbálja lecsillapítani a heveskedőket, meggyőzni a megszállottakat.

A rezonőr jellegzetessége, hogy ő a racionalitás képviselője a darabban, ő az események, szereplők tárgyilagos megítélője. Míg a többi szereplőt szenvedélyei hajtják, a rezonőrt a józan ész irányítja. Ez a józanság azonban egyre inkább a szürkeség, a külsőségek felé vezetett, s a rezonőrt játszó színészt inkább technikája csillogtatására késztette, semmint mély emberábrázolásra.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!