Az ismerető írás vázlata:

• Bevezetés (a rapszódia fogalma. eredete)
• A rapszódia műfaji jellemzői
• A rapszódia a magyar költészetben

A rapszódia eredetileg egy-egy ének volt Homérosz eposzaiból: az a részlet vagy töredék, amelyet ezeknek az eposzoknak hivatásos előadói, az ún. rapszódoszok (görög szó, jelentése: „vándorénekes”) szavaltak el egy-egy alkalommal. A szó jelentése is „kiszakított darab”, minthogy azt a bizonyos részt, töredéket a teljes műből kiszakítva, önállóan adták elő a rapszódoszok.

Ma már a rapszódia szó egy irodalmi műfajt jelent (persze, nem kizárólag irodalmit, hiszen a rapszódia műfaja létezik a zenében is, lásd pl. Liszt Ferenc rapszódiáit). A 18. században vált műfajjá, méghozzá úgy, hogy a zenéből átvették a szakkifejezést (amely előbb jelent meg a zenei szaknyelvben, mint irodalmi terminusként). Igazán a 19. századtól jellemző.

A rapszódia műfaji jellemzői

Lírai műfajként a rapszódia az ódai műfajok közé tartozik, azaz egy ódaszerű költemény, de a himnuszhoz és a ditirambushoz is közel áll. Hasonlít az ódára abban, hogy nagyszerű, fenséges tárgyat ad elő, de az előadásmódja egészen más, mint az ódáé.

A rapszódia hangvétele mindig szenvedélyes, hangneme emelkedett, ünnepélyes, gyakran eksztatikus. Sokkal hevesebb, elragadtatottabb és szárnyalóbb, mint az óda, amely alapvetően egy kötött szerkezetű, fegyelmezett klasszikus műfaj.

A rapszódiát érzelmi, hangulati szeszélyesség, zaklatottság, változékonyság jellemzi, az indulatok előbb felszárnyalnak, majd lehanyatlanak, és a hangulat is ingadozhat sötét és derűs, pesszimista és optimista végletek között, a hangvétel lehet egyszerre csüggedt és bizakodó.

A rapszódiában számos, akár egymással ellentétes hangulat is megjelenhet, egyazon vers érzelmileg a keserű, cinikus lelkiállapottól a szárnyaló optimizmusig bármit kifejezhet. Nagy érzelmi amplitúdók jelenhetnek meg, az érzelmek akár végletekbe, szélsőségekbe is átcsaphatnak.

Formáját a gondolatok és hangulatok viharos hullámzása és az érzelmek szabad áradása, sőt, csapongása határozza meg. Mit is jelent ez? Azt, hogy az áradó szenvedély olyan hőfokot ér el, hogy nem tűr semmilyen kötöttséget, vagyis szétfeszíti a szabályos szerkezeti formát.

Ezért a rapszódia nem oszlik szabályos versszakokra és formailag minden tekintetben egyenetlen, mivel váltakozó hosszúságú sorokból áll, és verstanilag sem követ szabályos formát. Erre azt szoktuk mondani, hogy formailag kötetlen. Néha még a rím is hiányzik belőle.

Olyan is lehet, mintha több darabból lenne összerakva, nem kell egységesnek lennie, és előfordul, hogy a képek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz vagy teljesen hiányzik a logikai összefüggés. Ilyenkor a hiányzó láncszemeket az olvasónak kell pótolnia a vers megértéséhez (ilyen pl. Vörösmarty A vén cigány című verse).

A rapszódia lehet töredékes is, kifejezhet töredezett gondolatokat, illetve lehet csapongó gondolatmenete.

Fentiekből már sejthető, hogy a rapszódia műfaját a romantika kora kedvelte legjobban, hiszen ez volt az a művelődéstörténeti korszak, amely a költői szabadságot hirdette, kedvelte a szélsőségességet, a töredékességet és felfokozott érzelmeket, szélsőséges lelkiállapotokat akart kifejezni.

A rapszódia minderre felettébb alkalmas műfaj, ezért népszerű volt a romantika idején. Lehetővé teszi a szubjektív kifejezésmódot, az egyéniség megnyilvánulását, a belső vívódás érzékeltetését. Míg az óda mindig szélesebb közönséghez szóló, közösségi érdekű műfaj, a rapszódiában előtérbe kerül a személyesség, a szubjektivitás, az egyéni érzések kifejezése.

A nyelvi megformálásnál a rapszódiában nagy szerepet kapnak a felkiáltások, kérdések, fokozások, halmozások, ismétlések. Gyakori a szeszélyes, látomásos képalkotás, a tematikai csapongás is.

A műfajismertetőnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!