Második felvonás

2. jelenet

Szereplők:

HIPPOLYTOS, Antiopé amazon királynő és Theseus fia
ARICIA, athéni királyi hercegnő
ISMENÉ, Aricia bizalmasa

Helyszín: Troizén, a Peloponnésos egyik városa

Hippolytos hivatalosan is közli Ariciával apja, Theseus halálhírét. Feltételezi, hogy a király erényeit a lány is elismeri, és nem sértődik meg, amiért tisztelettel beszél apjáról. Gyászoló fiúként csak egy dolog enyhíti a bánatát: az, hogy őt, Ariciát felmentheti a szigorú őrizet alól, eltörölvén azt a törvényt, amely rabságát előírta.

Aricia tehát visszanyeri a jogot, hogy sorsa fölött rendelkezzen, és annak adja a szívét és a kezét, akinek akarja.

Elmondja még, hogy Troizén most az ő birodalma, egyhangúlag királlyá választották. És ő mint uralkodó visszaadja Aricia szabadságát.

Aricia zavarba jön Hippolytos nagylelkűségétől, hát még akkor, mikor a fiatalember elmondja neki, hogy Athénban még nem döntöttek, kit válasszanak királynak, és három jelölt van: Hippolytos, Aricia és Phaedra fia.

A lány csodálkozik, hogy ő is a jelöltek közt van. Hippolytos erre elmondja, hogy ő csak emiatt nem követeli az athéni trónt.

Igaz, Hippolytos öröklési joga ellen szól egy ősi törvény, mely alapján szemére vethetik, hogy anyja nem attikai születésű volt, hanem egy idegen. De az ifjú úgy gondolja, neki még mindig több joga van a trónhoz, mint Phaedra fiának.

Ezért ha Aricia trónigénye nem lenne, ő is fellépne trónkövetelőként. Csakhogy szerinte Ariciának van legtöbb joga Athénban uralkodni, mivel az ő ősei nyerték meg hajdan az athéni trónt, amely csak mellékágon szállt Theseus apjára, Aigeusra. Ezért Hippolytos úgy fogalmaz, hogy nem odaadja, hanem visszaadja a lánynak az athéni trónt.

Lényegében Hippolytos úgy tervezte el a dolgot, hogy Athén legyen Ariciáé, Troizén az övé, Phaedra fia pedig kapja meg Krétát.

Ezért ő most Athénba megy elintézni azt, hogy Ariciát válasszák meg királynőnek.

A lány meglepve és zavarta hallgatja, először nem is meri komolyan venni ezt a tervet: elmondja, hogy nem érti, Hippolytos miért ilyen jó hozzá, hogy még saját érdekeit, trónigényét is háttérbe szorítja az ő kedvéért.

Nem elég, hogy a fiatalember nem gyűlölte őt soha, ahogy mások tették, még segít is rajta (szabadon engedi, hatalomhoz juttatja): miért? Bizonyára nem szerelemből, hiszen mindenki tudja, hogy Hippolytos mindeddig sikeresen megóvta magát a szerelembe eséstől.

Az ifjú herceget szíven üti az a gondolat, hogy ő akár gyűlölhetné is Ariciát: tudja, hogy sok mendemonda kering az elvakult gőgjéről, de talán csak nem hiszik az emberek szörnyetegnek őt? Nagyon durva lelkű lenne, ha az állítólagos gyűlölete nem tört volna meg abban a pillanatban, amikor a lányt meglátta. Mert ki ne hajlana meg Aricia szépsége előtt?

A lány még meglepettebbnek tűnik, mire Hippolytos elismeri, hogy elragadta a hév. De ha már ennyit elmondott, akkor nem végez félmunkát: teljesen megtöri a csendet és bevallja azt, amit többé nem tud magába fojtani: szerelmes Ariciába.

„Ki most előtted áll, szánalmas egy királyfi.
A gőgnek vakmerőbb példáját nem találni.
Én, kit a szerelem ellen szított a gőg,
Lenézve mind, aki nehéz jármába nyög,
S szánakozva a nép hajótörötti sorsán,
Partról véltem nézni, miként dühöng az orkán,
A közös törvény ím, énrajtam is betelt,
Ó, milye szélvész, amely magamtól messze vert!
Konok kedélyemet egy pillanat legyőzte,
S e büszke lélek itt áll béklyóba kötözve.”

Elmondja, hogy hat hónapja szerelmes már titokban Ariciába, és ez a szerelem szégyent és gyötrelmet okoz neki. De hiába lázadozik ellene, gőgje, büszkesége megtört, mert folyton Aricia képét látja maga előtt. Mikor vele van a lány, legszívesebben elfutna előle, mikor nincs ott, akkor meg legszívesebben utána futna. Már minden untatja, ami azelőtt érdekelte: íj, dárda, harci szekér, lovaglás stb.

Arra kéri a lányt, ne ijessze el „dadogó vallomása”, csak a szívét nézze, amelyben soha senki nem ébreszthetett volna szerelmet, mert erre csak ő volt képes.

Az olvasónaplónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!